Epilátorok 15 000 Ft alatt | Népszerű testszőrnyírók | Bőrápolószerek széles választéka
Nyáron nem csak a nappalok hosszabbak, de a szoknyák is rövidebbek, előkerülnek a jóidőre tervezett göncök, kivillannak a télen megfakult, hófehér lábak. Az utóbbival még csak-csak megbarátkozunk, hiszen nemsokára (vagy a napnak, vagy némi önbarnítónak köszönhetően) ismét tökéletes színárnyalatban fognak pompázni, azt azonban nehéz feldolgoznunk, ha télről megmaradt szőrborítás is fedi őket… Ideje szétnézni a szőrtelenítő krémek és epilátorok piacán és bevetni néhány okos trükköt, hogy a mackóbundától minél hosszabb időre megszabadulj!
Szőrtelenítés. Nincs olyan nő, akit valamilyen szempontból ne érintene a dolog, sőt azt hiszem manapság már a férfiak igen széles táborát is ide sorolhatjuk. Míg évekkel korábban szőrmellénnyel együtt hódítottak a pasik, addig ma már ők is a kozmetikák rendszeres látogatói közé tartoznak és olykor tetőtől talpig képesek megszabadulni minden nemkívánatos szőrszáltól. Bátran kijelenthetjük, hogy manapság mindkét nem képviselői szélmalomharcot folytatnak a szőr ellen, a probléma pedig nyáron még nagyobb hangsúlyt kap.
Mindenki máshogy csinálja és igaz ez a szőrtelenítésre is. A legegyszerűbb és leggyorsabb módszer a borotva, melyet az évek múlása és a technika fejlődése egyre több éllel áldott meg, így az ötpengés változatokkal már tükörsima bőr lehet a végeredmény. Aztán persze ha a művelet közben nem is kaszaboltad magad véresre, már másnap nőni kezdenek a szúrós kis borosták és kezdheted előröl az egészet, hogy fenntartsd szőrmentes állapotot.
A szőrtelenítő krémek, epilátorok és a gyantázás megrögzött hívei között is vannak bizonytalanok, akik ugyan a borotvát már egyszer a kukába dobták és hatékonyabb eszközökre vágynak, viszont teljes mértékben még így sem tudnak tökéletes eredményt elérni. A krémhasználók ugyan egyszerűen és könnyen kivitelezik a bundaűzést, viszont gyökerestől nem oldják meg a problémát és bizony egy idő után nekik is szembe kell nézni a karcolva növekvő, itt-ott felbukkanó szőrszálak idegbajával. A gyantások és epilálók tábora a fájdalmat jelöli meg a szőrtelenítési műveletük legnagyobb hátulütőjeként, viszont szerencséjükre ezt legrosszabb esetben is csak kéthetente kell végig csinálniuk. Ha olyan epilátort választasz, mely masszíroz, illetve művelet közben jégakuval hűti az érintett bőrfelületet, hálát adhatsz a kitalálójának, azonban a nők többségének még mindig alapkészüléke van, mellyel bizony fel-fel szisszennek a fájdalomtól epilálás közben.
Azt hiszitek, hogy most megmondjuk a tutit és előrukkolunk valami forradalmian új ketyerével, ami hónapokig szőrmentesen tartja a lábakat, hónaljakat és bikinivonalat? Nem, ilyet nem ismerünk. Helyette viszont itt van néhány tipp arra, hogy lassabban nőjön vissza a végletekig átkozott szőrborítás!
– Ha lehetséges akkor kerüld az élesztőt tartalmazó ételek fogyasztását! Nem csak egészségtelen, de az egész szervezetre hatást gyakorol, így a szőrnövekedést is serkenti!
– Szőrtelenítés előtt tisztítsd meg a bőröd, használj bőrradírt, így bármilyen módszert is választasz hatékonyabban távolíthatod el a szőrszálakat, ezzel némileg meghosszabbítva azt az időt is, ami alatt visszanőnek.
– A kerti körömvirág szirmai olyan hatóanyagot tartalmaznak, mely gátolja a szőrnövekedést, így ha nagyon olcsó, nagyon egyszerű és természetes megoldásra vágysz, körömvirágkrémmel késleltetheted a nemkívánatos szőrszálak megjelenését. Mivel a növény tökéletesen gyógyítja a hegeket, sebeket, így az érzékeny bőr szőrtelenítés utáni sérüléseire is hatékonyan alkalmazható.
– Használj szőrnövekedés gátló krémet, vagy sprayt, lehetőleg naponta többször, szőrtelenítés után pedig szinte kötelező jelleggel! Epilálást, gyantázást követően ugyanis még nyitva vannak a szőrtüszők, így gyorsabban felszívódnak a hatóanyagok.
– Ma már speciális 2 in 1 borotvazseléket is vásárolhatsz, melyek a borotválást követően nem csak ápolt és sima bőrt eredményeznek, de a szőrnövekedést is gátolják.
Túl sok a macera? Akkor nyúlj egy kicsit mélyebben a pénztárcádba, felejtsd el a trükköket és tippeket, majd feküdj villanófény alá. A lézeres szőrtelenítés, ugyan drága, viszont egyelőre a leghatékonyabb módszer arra, hogy végleg búcsút ints minden szőrszálnak! Ezek után mit is mondhatnánk mást? Szőrmentes nyarat és sima bőrt kívánunk mindenkinek!