Szerintetek van különbség tiszta ruha és tiszta ruha között? Elvileg nem kellene lennie, de mint ahogy azt már a reklámokból is tudjuk, mégis van különbség a fehér ing és a FEHÉR ing között. Ugyanis nem mindegy, hogy mivel mosunk. Nos, ez halmozottan igaz a mosógépünkre is.
Ma már nem az a legfontosabb szempont a mosógép esetében, hogy kimossa a ruhát, hanem, hogy mindezt energia, víz, tisztítószer takarékosan tegye. Lehetőleg minél csendsebben, minél kisebb helyen. Vagyis legyen olyan, mint egy kisangyal, ami kimos helyettünk és nekünk csak az eredményben kell gyönyörködnünk.
Persze mindenki más szempontok alapján vásárol. Van, akinek a hatalmas befogadó képesség a lényeg, másnak pont a csöpp térfoglalás. Van, aki a környezetvédelmet tartja szem előtt és olyan is akad, aki ruhái kényes anyagait mindenek fölé helyezi. Nekem mindezekre van javaslatom. Lássuk, hogy miből is élünk, ahogy a mondás tartja.
Felülről vagy oldalról?
Vannak, akik a felültöltős mosógépekre esküsznek, mert kevésbé veszélyesek a gyerekekre nézve, karcsúbbak az elöltöltős változatokhoz képest és az ajtajuk sem megy olyan könnyedén tönkre.
Vigyázzunk a környezetünkre!
Persze válasszunk akár felül, akár elöltöltős változatot, mégis ma már tudatosan keressük az A+ vagy éppen dupla, tripla+ jelzést a mosógépeken, hiszen ez azt jelenti, hogy a lehető leginkább energia- és víztakarékos mosógépet tudjuk ilyenkor megvásárolni. Ez pedig nem csak a környezettudatos életmód egyik alapszabálya, de a pénztudatosé is. Hiszen nem mindegy, hogy egy eszköz, amit hetente legalább egy vagy két alkalommal használunk, az mennyi vizet és elektromosságot fogyaszt.
Távirányítással
Ha eldöntöttük a formát és megvan az ABC egyik betűje, akkor már azon is érdemes egy kicsit gondolkozni, hogy mennyi szabadidővel rendelkezünk. Ha van köztetek, kedves olvasó olyan, aki akár csak egyszer is azért nem kapcsolta be a mosógépet, mert teljesen rossz időben (éjjel, munkába menet, gyerekért menet…) járt volna le, az mindenképpen digitálisan időzíthető gépet válasszon idén. A technikának hála, akár 24 órával előre is beállíthatjuk a mosás kezdetét, úgy időzítve, hogy akkor készüljön el a gép a friss ruhákkal, mikor mi hazaérünk a munkából.
Egyszemélyes háztartás
Végül ne feledkezzünk meg azért arról sem, hogy nagyon sokan tartanak fenn egy fős háztartást. Diákok, egyedülállók, idősek… számtalan olyan ember van, akinek nincs szüksége, sem lehetősége, hogy akár heti egy mosás során megtöltsön egy átlag 5-6 literes mosógépet.
Számukra tökéletes választás egy mini mosógép, mely nem csak könnyen költöztethető, de 3-4 literes kapacitásával ideális háztartási eszköz és pénztárcakímélő választás.
Színesen, mintásan, divatosan
Azok, akik egy bizonyos szín vagy forma világ mentén képzelik el a konyha vagy fürdőszoba berendezését, nem csak a falak és csempék színét fogják összeválogatni gondosan, hanem hangsúlyt fektetnek majd a beépített eszközök megjelenésére is.
Szerencse, hogy ma már nincs olyan gyártó, aki a szimplán funkcionális eszközök készítése mellett ne fordítana hangsúlyt a különleges igényeket is kielégítő darabok gyártására.
És most nézzük a top5 mosógépet:
Top1: Whirlpool AWE 2519 Felültöltős Mosógép
Top2: Samsung WF1602NHW/YLE Elöltöltős Mosógép
Top3: Whirlpool AWO/D 45140 Elöltöltős Mosógép
Top4: Electrolux EWB105205W Felültöltős Mosógép
Top5: Lusia PB40-2008C Felültöltős Mosógép