motorolatelefon

Motorola V3 – négy kiadásban

Mint arról már errefelé megemlékeztünk, a Motorola anno exkluzív luxustelefonnak tervezte és marketingelte a V3-at, aztán szép lassan elkezdték milliók megvenni, és menthetetlenül tömegcikk lett belőle, aminek muszáj volt kihozni a minél több folytatását, meglovagolva a népszerűség-hullámot. Az alábbiakban áttekintjük az utódokat, megnézve, mit is hozott a szériában az elmúlt pár év.

Kezdetben volt az eredeti V3. Nagy sztár volt dizájnjával és igényes fémházával anno, de igazából a tudásával nem hozott sok újat: 176×220-as, 262 ezer színű kijelző, bő 5 mega nem bővíthető memória, Java, GPRS, Bluetooth, MP3-csengőhangok, VGA fényképező és körülbelül ennyi. Aztán következett egy kis tupír, V3i néven: kéken villogó Motorola-logó a fedlapon, kicsit kontrasztosabb, de azonos tudású kijelző, megapixel környéki, pár másodperces videót is felvenni tudó kamera, és ami igazán fontos: microSD-kártyával bővíthető memória, hogy már tényleg ki lehessen használni az MP3-játszási képességet csengőhangokon túl egy kicsit többre. A V3i-vel egyidőben hozta ki az amerikai cég a másik irányba haladó továbbfejlesztést V3x néven. Ő komolyabban meghízott az ősökhöz képest és ropogós műanyagborítást kapott a korábbi kellemes tapintású fém helyett. Átdizájnolt, “high-techebb” kinézetet kapott a belseje, 2 megapixeles lett és vakut is kapott a külső fényképező és került egy belső második is, 240×320-as lett a belső képernyő, és persze a nagy fícsör: 3G-támogatás videotelefonálással. A V3-széria legutóbbi darabja, a V3xx visszatér külalakjában az eredeti vékony, fémburkolatú irányhoz. A kecsesebb formáért cserébe be kell érnünk egy 1.3 megapixeles külső és egy 640×480-as belső kamerával, viszont kapunk a kicsi készülékben 3G és HSDPA-támogatást, hogy akár 3.6Mbps-sel szakíthassuk lefelé az adatokat modemként használva.

Következzen egy összehasonlítás, a triviális funkciókat kihagyva:

V3 V3i V3x V3xx
Méret 98x53x14 mm 98x53x13,9 mm 99x53x20 mm 103x53x 15 mm
Súly 95g 100g 125g 107g
Kijelző 176×220 pixel 176×220 pixel 240×320 pixel 240×320 pixel
Beépített memória 5,3MB 7MB 62MB 50MB
Egyéb memória nincs microSD microSD microSD
GPRS 4+2 4+2 4+2, EDGE 4+2, EDGE
3G nincs nincs van van
HSDPA nincs nincs nincs van
Fényképező 640×480 1,23 megapixel 2 megapixel, vakuval 1,3 megapixel
Készenléti idő 200 óra 200 óra 250 óra 400 óra
Beszélgetési idő 520 perc 210 perc 300 perc 300 perc
Bluetooth van van van van
Ár 27 900 – 37 290 35 900 – 102 990 43 900 – 88 950 88 900

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.