sport

Hó még nincs, de sportolni azért lehet

2 Perc olvasási idő
sport

Hó még nincs, de sportolni azért lehet

2 Perc olvasási idő

Ahogy felnézek az égre, hóval terhes felhőket látok. Legalábbis valahol nagyon remélem, hogy karácsonykor havat hoznak majd azok a fellegek. Persze azzal is kibékülnék, ha Holle anyó rázná meg egy kicsit a párnáját. De a régi meséket azért már meghagyom a kisebbeknek.

A hó nem csak szűzies romantikája miatt kedvelt sokunk által, hanem a számtalan szórakozási lehetőség okán is, amit nyújt. Ott a hóemberépítés, hógolyócsaták, szánkózás… nem is beszélve a számtalan téli sportról, ami hó nélkül elképzelhetetlen.

Sílécre fel!

Bárki is találta ki, hogy két vékony fadarabon csúszkálni jó dolog, az egy zseni volt. Az is tudja, hogy milyen jó síelni, aki talán még sohasem próbálta. Pedig a síelés egy igen komoly sport. Hisz tetőtől talpig megmozgatja minden tagunkat, miközben fejleszti az egyensúly érzékünket. Amire nagy szükség is van, mivel a hegyek, ahol síelni szokás elég lejtősek általában, így a pofáraesési valószínűség elég magas, főleg azoknak a körében, akik idén télen még most először próbálják majd ki ezt a sportot.
Arra azonban mindenki készüljön, hogy a meleg ruhán, síszemüvegen, léceken és síbotokon túl, szüksége lesz egy jó erős naptejre is. Már, ha nem szeretne egy kellemes leégést összeszedni a hegy aljára érve.

Havas szórakozás - olcsobbat.hu

Ha rajongasz a küzdelemért és a hidegért

Akkor a jéghoki világa neked teremtetett. Jól tudjuk, hogy a jéghoki egy elég durva sport. Itt fogak repkednek a pályán szép ívben és bordák törnek, igaz csendesen, hiszen a rivalgó tömegben ilyen apróságok fel sem tűnnek.
Ha azonban eltekintünk a profi hokisok versenyétől, akkor a jéghoki egy igazán kiváló kompetitív sport, melyben nem csak a versenyszellem fejleszthető, de sok más képesség is. Egy jó hokisnak nem árt, ha jó az egyensúlyérzéke, eltalálja a korongot, képes kontrollálni a testét és lehetőleg mindezt egy időben tudja megtenni.
Ennek pedig az egyik előfeltétele a jó felszerelés. Egy jégkori jó kezdet, utána jöhet egy hoki bot, ami nem utolsó önvédelmi eszköznek sem, majd szépen sorban a testvédő felszerelés. A játék legyen bár baráti vagy vérre menő, a jó minőségű védő szerelésről sose feledkezzünk meg!

Szánkózni jóóóóóóó

Biztos, hogy mindenkinek van olyan téli emléke, melyben egész napos, dombra fel, szánkóval le emlékek szerepelnek. Ezek az emlékek évtizedekig elkísérnek minket és megszépítik a kék-zöld foltokat, és a taknyos nózikat, ami lássuk be, a szánkózás velejárója. Mégis, túl a 30-on, 40-en is szívesen ráülünk a műanyag kis szánra, hogy újra és újra átéljük a csúszkálás élményét egy hóhullásos téli napon át.
Ráadásul sosincs korán, hogy ezt a kis téli sportot elkezdjük. Már a legkisebbek is biztonságban szánkózhatnak a megfelelő szánon, persze szigorúan szülői felügyelet mellett.
Végül bármennyire is belejöjjünk a szánkózásba a Mikulás szánját nem ér ellopni karácsony előtt!

Ajánlott bejegyzések
autósport

Téli kalandok

4 Perc olvasási idő
Az előrejelzések alapján hazánk időjárása nem kedvez a téli sportok szerelmeseinek, de abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a szomszédos országokban számos…
kondigépekokosóraőszsport

Nyüzsögjetek, endorfinok!

7 Perc olvasási idő
Biztosan tapasztaltuk már, mikor mozogni kezdünk, egy kis idő elteltével megmagyarázhatatlan örömmámor kerít hatalmába és azt érezzük, legyőzhetetlenek vagyunk. Oké, oké, csak…
gpssport

Erdő, erdő, erdő…

6 Perc olvasási idő
Napok vannak hátra a nyárból, igyekezzünk kiélvezni a nap utolsó forró sugarai adta felüdülést egy kicsit másként. Sokszor szó volt már a…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük