Fényterápiás lámpa színterápiával | Napfényérzet a testnek és léleknek | Egyéb egészségtermékek
Télen a fény iránti igényünk – főleg amikor már közeledünk az évszak végéhez -, egyre nagyobb, azonban ehhez képest a napsütéses órák száma még mindig a béka feneke alatt rejtőzik, és sehogy sem tudjuk előcsalogatni. Ilyenkor más módszerekhez kell folyamodnunk, amik nem csak a jó érzésünket teszik egy határozott pofonnal helyre, de nagymértékben támogatják a szervezetünk öngyógyító folyamatait, erősítik az immunrendszert és még sorolhatnánk…
A természetgyógyászati és fényterápiás módszerek nagy népszerűségnek örvendnek napjainkban, mi pedig olyan kapaszkodóra bukkanhatunk általuk, melyek egy kicsit kivonnak bennünket a mesterséges, instant világ falai közül és egy hatalmas lendülettel visszatolnak a természethez közeli életmódhoz. Míg az ókorban a fény gyógyító erejét az isteneknek tulajdonították, addig napjainkban már tudományosan is bizonyított tény, hogy alkalmazásával a szervezetben olyan folyamatok mennek végbe, melyek nem csak a betegségek megelőzését, de az abból való gyógyulást is nagy mértékben elősegítik.

A piacon már számtalan típusú, árú, méretű és hatásfokú fényterápiás készüléket találhatunk, némelyik polarizált fény segítségével szinte pontosan úgy hat a testre, mint a nap jótékony fénye. Amellett hogy sejtregeneráló hatása vitathatatlan és bizonyított, az anyagcsere-folyamatok összehangolásában, az immunrendszer erősítésében is nagy szerepet kapnak.
Kár tagadni, hogy ilyenkor már ki vagyunk éhezve egy kis melegségre, alig várjuk a tavasz beköszöntét és minden alternatív megoldást bevetünk annak érdekében, hogy valahogy még kihúzzuk a jó idő beálltáig. Több módszert kipróbáltunk az orvoslásra (szolárium, szauna), azonban mindközül a fényterápia bizonyult a leghatásosabbnak. Egyes speciálisan kifejlesztett lámpák fénye akár 95 százalékban is polarizált, azaz széles hullámhossz tartományban, alacsony intenzitással fejti ki gyógyító, kedélyjavító hatását, a napfényhiányos órákban pedig kifejezetten jól esik az embernek a fény.
Természetesen a nap erejét nem tudja teljes mértékben pótolni, azonban hatalmas előnye, hogy az UV-sugarak miatt nem kell aggódnunk. A lámpák gyakran színterápiával is kiegészíthetők, melyek a test fáradt és kimerült energiaközpontjait billentik vissza az egyensúlyba és helyreállítják egészséges működésüket. A spektrum hét színének felhasználásával, teljes mértékben aktivizálhatóak a test energiatartalékai, mindemellett pedig segítik az élethez való pozitív viszonyulást, hiszen nem csak a szervezetre, de a lélekre is hatást gyakorolnak, amire valljuk be, napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetni…