Játékvezérlő kormányt ötvenezerért? Elképesztő pazarlásnak tűnhet, pedig a Logitech G25-ért egyáltalán nem túlzás ennyi pénz. Ez már nem a kisgyerekeknek való tekergethető kis műanyagdarab, aminek körülbelül annyi köze van az igazi autóvezetés élményéhez, mint [az ide szánt frappáns hasonlatot kilőtte a 40 fokos meleg a szerző fejéből, elnézést, kérem képzeljenek ide valami vicces-autósat]. Nem: ez igazi, komoly felnőtt játék. Nézzük végig, miért!

A dobozban három egységet kapunk: egy dizájnos kormányt, egy külön felszerelhető váltóegységet és egy masszív, hárompedálos(!) pedálkonzolt. Igen, teljesül a régi vágy: ezzel a kormányszettel már kuplungolhatunk is, ha ezt az adott játék támogatja. A pedálok fémből készültek és a könnyen törő fémrugók rugók helyett egyfajta teleszkópos rendszerrel oldják meg az ellennyomást.
A kormány karimáját varrott bőr borítja, a többi része rozsdamentes acélból készült, és két programozható gombot is találhatunk rajta. A hárompedálos megoldás mellett a másik nagy durranása a G25-nek a váltóblokk: az ezen található maradék rengeteg gomb alatti karral akár a hasonló konzolokon megszokottan fel-le irányban tologatással szekvenciálisan, akár a rendes autókon megszokott 6+1 fokozatú botváltóként pakolhatjuk a fokozatokat! (Azért van F1-stílusú pöcögtethető fülecske is a kormányon.)

Természetesen kétmotoros technológia adja a megfelelő force feedback érzést, hogy rázzon az a kormány rendesen, ha épp ráküldjük a nitrót. Ja, és persze ebben a kategóriában már nem úgy működik a dolog, hogy a kormánykerék forog egy negyedet-felet mindkét irányba, és utána koppan egyet: a Logitech csúcseszközén 200-900 fokig lehet változtatni a forgás lehetséges tartományát kocctól-koccig. Igen, kereszt-átfogás az asztal előtt ülve, pont, mint a Matizzal parkolva… (no persze ez még mindig csak 2.5-es fordulat, egy becsületes személyautón meg 4 kürül van ez a szám, de azért nem is parkolószimulátorokhoz vesszünk 50 ezerért játékvezérlőt…)
Már csak az a kérdés, hogy hogyan találunk olyan játékot, ami képes kihasználni a kormány képességeit. Egyelőre csak néhány van, de remélhetőleg bővül a számuk: az rFactor, a GTR2, a Test Drive Unlimited, a Richard Burns Rally és a Need for Speed Carbon az első fecskék, amiket remélhetőleg sok másik követ majd…
És hogy milyen vele igazán csapatni? Nos, ilyen:
Engem meggyőzött…