sport

Az izzadtság, mint megújuló energiaforrás

3 Perc olvasási idő

Kemping felszerelés túrázóknak | Férfi edzőcuccok | Női edzőcuccok
Bármennyire is óriásléptekkel rója az utakat a technikai fejlődés, még mindig vannak olyan területek, ahol egy-két okos ember szerint elkélne a segítség. Kánikula közepette pedig mi is lenne a legnagyobb bajunk, mint valahogy hűvöshöz jutni, egy idő után már bármi áron! Ilyenkor már-már életfeladattá növi ki magát a küldetés, hogy hideg italt, klimatizált helyiséget találjunk, mindemellett egy legyezőt, amivel szelet csaphatunk, egy sorstársat, akinek panaszkodhatunk, vagy egy imát, aminek hatására lehűl egy kicsit a levegő. Legvégső esetben pedig egy tudós után könyörgünk, hogy „ugyan, találja már fel a hónalj alá szerelhető miniklímát!”

Őszintén szólva mindegyikre van némi esély és bármennyire hihetetlen még a tudós is szerepet játszhat megoldásként, bár egy-két nyarat még biztosan végig kell kínlódunk, mire közkívánatra valaki veszi a fáradtságot és megalkotja azt a léghűtő berendezést, melyet bárhová magunkkal cipelhetünk. Tulajdonképpen némileg már meg is történt a felfedezés (igen, jóval kisebb formátumban), ha figyelembe vesszük azokat a csúcstechnológiás ruhadarabokat, melyeket nemrég fejlesztettek ki és hamarosan már a boltok polcaira is kerül belőlük.
A sportruházati termékeket gyártó Columbia cég, olyan high-tech pólókkal nyomul mostanság, melyek hűsítő hatása vitathatatlan, tesztekkel bizonyított, mi meg úgy döntöttünk, hogy hiszünk nekik. Bár jelenleg is vannak forgalomban olyan sapkák, pólók és nadrágok, melyek aránylag képesek lehűteni viselőjüket, azonban az Omni-Freeze Zero névre hallgató kollekcióban ezt még magasabb szintre fejlesztették.

Az elsősorban sportolóknak és túrázóknakszánt viseletek anyagába mini hűtőgyűrűket szőttek, melyek a legnagyobb kánikulát is segítik átvészelni. Ezek az apró, kék egységek, nedvesség (jelen esetben izzadság) hatására megduzzadnak, majd hideg érzetet keltenek, ergo nem akadályozza meg azt hogy verejtékezz, viszont ha már szakad rólad a víz, azt és ügyesen átalakítani a jobb közérzeted érdekében. Így tulajdonképpen az izzadság egyfajta megújuló energiaforrásnak tekinthető, a cég szerint ez pedig egy forradalmian új megközelítése a ruhaipari fejlesztéseknek. Aláírhatjuk: így van.
Eddig még senki sem szeretett volna klímaberendezés és ventilátor helyett pólót ránktutymálni, mondván hogy attól majd lehűlünk, annál is inkább mivel a nagy melegben az emberek inkább megszabadulni szeretnének ruháiktól és nem felöltözni. Talán pont ezért meglepő hogy a fent említett hight-tech ruházat tesztelői szerint nagyobb mértékben csökkent a hőérzetük pólóban, mint nélküle. Lehet hogy tényleg van valami a dologban? Mindenesetre az Omni-Freeze technológia 2013 tavaszától 40 sportruházati terméket vesz célba és gondosan beépíti találmányát a pólók mellett kabátokba, sapkákba, kesztyűkbe és cipőkbe is, majd mindezeket egyelőre még ismeretlen áron árulja. Addig meg várjatok türelmesen, gyűjtsetek rá pénzt és ha ki szeretnétek bírni a nyári hőséget, biztos, ami biztos alapon, azért szereltessetek be egy klímát a lakásba, izzítsatok be egy ventillátort az irodában és igyatok jeges teát, hogy túléljétek!

Ajánlott bejegyzések
autósport

Téli kalandok

4 Perc olvasási idő
Az előrejelzések alapján hazánk időjárása nem kedvez a téli sportok szerelmeseinek, de abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a szomszédos országokban számos…
kondigépekokosóraőszsport

Nyüzsögjetek, endorfinok!

7 Perc olvasási idő
Biztosan tapasztaltuk már, mikor mozogni kezdünk, egy kis idő elteltével megmagyarázhatatlan örömmámor kerít hatalmába és azt érezzük, legyőzhetetlenek vagyunk. Oké, oké, csak…
gpssport

Erdő, erdő, erdő…

6 Perc olvasási idő
Napok vannak hátra a nyárból, igyekezzünk kiélvezni a nap utolsó forró sugarai adta felüdülést egy kicsit másként. Sokszor szó volt már a…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük