hardver

A kék cédé

Emlékszem, DVD-meghajtót akkor vettem számítógépbe, mikor kijött a Gyűrűk Ura első részének bővített változata, extra díszdobozos kiadásban, és mivel az volt az első DVD amit birtokoltam, kellett valami, amivel le is tudom játszani. Ez olyan öt-hat éve lehetett, akkor már a DVD-olvasók annyira megfizethetők voltak, hogy a díszdobozos kiadás a maga húszezer forintos árával jópárezerrel meghaladta a DVD-olvasó árát. Azóta persze még lejjebb mentek az árak, azért az összegért, amibe akkoriban egy DVD-olvasó került, sőt annál jóval kevesebbért ma már egy SATA-s DVD-írót kapunk, elfogytak a szabványok közti különbségek is, tökmindegy, hogy pluszos, vagy mínuszos a lemez, minden olvasó képes írni, vagy olvasni (emklészem, mikor az első DVD-írómat vettem, akkor első alkalommal természetesen nem a megfelelő típusú írható lemezből vásároltam be mellé egy adaggal).

De nem lenne a számítástechnika az ami, ha nem jönnének újabb formátumok, szabványok, kavarodások, majd a katyvaszból a végén ne mászna ki egy új technológia, ami ha megérdemli, egy idő után elterjedtebbé, támogatottabbá, és technikai specifikációjában fejlettebbé válik elődjeinél. Az új hype, ami most még a katyvaszban van, a Blu-Ray, a gyártók egymás után jelentik be az általuk bevezetett és szabványosítani kívánt olvasókat, az egyre nagyobb kapacitású lemezeket – pl. pár napja a Hitachi ígért be egy 100GB-os lemezt, ami a meglévő Blu-Ray meghajtókkal kompatibilis, “csupán” firmware firssítést kell végrehajtani.

Ami az árakat illeti, hát még korántsem tart a Blu-Ray a Gyűrűk Ura díszdobozos kiadás árainak közelében, egy 15-25GB közötti lemezt három-négyezer forintért vehetünk meg, egy újraírhatót még többért. Na dehát a kapacitást meg kell fizetni, és egy idő után az árak is lemennek, így hát most megmutatjuk, hogy milyen számítógépes Blu-Ray kínálunk az Olcsóbbaton.

NEC BD-M100A

Egyéb optikai meghajtóiról már jól ismerjük a márkát, Blu-Ray lemezeket kétszeresen olvas, ír, és újraír, természetesen másra is használhatjuk, úgy mint 32/24/16-szoros CD és nyolcszoros DVD olvasás/írás/újraírás. Dual layert is tud, és van benne 8MB cache. Egyelőre 130ezer forint körül, de lesz ez még olcsóbb.

Plextor PX-B900A

IDE-csatolós, ugyancsak kétszeres Blu-Ray író/olvasó, nyolcszoros DVD író és újraíró (Dual layer esetében csak négyszeres), olvas és ír mindenféle további optikai adattárolót, CD-t, CD-RW-t DVD-RAM-ot, ROM-ot. 170ezer forintért vehetjük meg.

LaCie d2 Blu-ray

Az előzőektől eltérően egy külső író, írja az egy és kétrétegű Blu-Ray diszkeket is, kétszeres sebességgel. USB2-n és FireWire-en keresztül csatlakoztathatjuk, az áramot külön tápról veszi. Jár hozzá csomó szoftver is: Easy Media Creator 8.2, CinePlayer 3.4 (HD lejátszás), Toast 7.1.1 Titanium. 8MB cache-sel 240ezer forintba kerül.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.