Közkedvelt autóápoló szerek | Autós kiegészítők, alkatrészek | Olcsó autóápoló eszközök
Elkerüljük a kéretlen dumát, nem futunk felesleges köröket, inkább rögtön belecsapunk a közepébe: a kosz nem sorolható az autók alaptartozékai közé, így amit rétegről rétegre összegyűjtöttél rajta a tél folyamán, éppen ideje lecsapatni!
Amikor a hőmérő higanyszála stabilan a tíz fok fölé kúszik, a gumicserére specializálódott szakik már dörzsölgetik a tenyerüket, hiszen ismét hosszú tömött sorokban jönnek majd az autósok, hogy megszabaduljanak a téli surranóiktól. Ez talán az első lépése a hideg évszak utáni autótatarozásnak, másodikként pedig jön egy kiadós mosás.
Egy nagy udvarral és jó nyomású slaggal rendelkező autótulajdonos otthon is bátran belevághat a műveletbe, főleg ha szűkítő adaptert is teker a cső végére, hogy még hatásosabb legyen a művelet. Ellenkező esetben fel kell keresni egy kézi autómosót, ahol jobbára pár száz forintért elvégezhető a beavatkozás, aminél jelen esetben külön hangsúlyt kell fektetni a kerékjáratok és a padlólemezek alsó felének megtisztítására. Ott bizony szinte száz százalék, hogy megült a téli úttakarításhoz használatos só. Mivel igen erősen rásegít a korrodálásra, így tavasszal illik alaposan lecsapatni, és ilyenkor a gépi autómosók mit sem érnek. Nagy nyomású, irányítható vízsugárral lehet csak a kényes részekre igazán hatni.
Autósampon? Tavasszal szinte felesleges, bőven elég a tiszta víz, abból viszont legyen sok! Aztán majd egy-két hónap múlva előkaphatod a habzó, vegyszeres csodaszépítőt is, de csak is akkor, ha megbízol a minőségében. Megesik ugyanis, hogy nem hogy nem fényes, de kifejezetten matt lesz tőle az autó, ami esztétikailag a „visszanyalt a fagyi” mondattal jellemezhető leginkább.
Ha a mosást tökéletesre sikerült, a járgány pedig megszáradt, nem csak a patyolattiszta csillogással szembesülsz majd, de a tél során újonnan keletkezett karcolásokkal is. Aprók, alig észrevehetőek, de minden normális, autóját szerető ember fejében mégis ott motoszkálnak, mindaddig, míg valamit nem tesz ellenük. Természetesen nem kell rögtön fényezőmestert keríteni, ha nem túl mélyek a karcok, otthon is meg tudsz tőlük szabadulni, ehhez elég csak néhány ezer forintot rászánni egy flakon polírpasztára, amit aztán évekig kenegethetsz a sérülésekre. Próbáltuk, csodákat tesz!
Bár számos polírozó paszta közül válogathatsz, nagyjából mindegyiknek ugyanaz a hatásfoka, mindegyiket ugyanúgy kell használni. Teljesen tiszta, pormentes és száraz karosszériára kell felkenni, lehetőleg körkörös, finom csiszoló mozdulatokkal (felér egy tornaórával), vagy egy erre használatos speciális szivacs, vagy egyszerűen valami műszálmentes, pamut rongy (mely számos esetben a család férfitagjainak elnyűtt alsóneműjét jelenti) segítségével.
Ha a karcokkal együtt a csillogás is eltűnt az autóról, még mindig ne ess kétségbe! Megint pár ezer forint és egy tubus wax segíthet a bajodon! Az úgynevezett autóviasz a polírpasztához képest lágyabb anyag és kevésbé szemcsés, használata pedig gyakorlatilag karceltüntető társáéhoz hasonló. Tiszta, koszmentes karosszériára kell felhordani, majd száradás után puha ronggyal letörölni. Nem csak ragyogóbbá, csillogóbbá teszi az autót, de ellenállóbbá is, már ami a további koszt és az apró, mikrosérüléseket illeti. Hidd el, megéri kinyitni a pénztárcát és egyszer egy évben ennyit rászánni!
Ezek után pedig joggal érezheted majd a „csaknem új” fílinget, hiszen szinte száz százalék hogy csillogóbb és szebb verdával kelhetsz útra hódítani! Hajra kedves bajtársaim, győzedelmeskedjünk a karcok és a kosz felett!