Kisgyermekkorom óta augusztus 20-a valamiféle vízválasztó volt a nyár és az ősz között, holott ténylegesen persze ez nem igaz. Valamiért a tűzijátékkal egy időben lepergett az összes csodálatos élmény lelki szemeim előtt, melyeket átéltem és némi szomorúsággal töltött el, hogy valaminek ismét vége szakad. Megmagyarázhatatlan érzések ezek és sokáig nem is tulajdonítottam neki jelentőséget, de igazán belegondolva a szeptemberrel egy újfajta világ tárul elénk. Ilyenkor már elkezdenek sárgulni a fa levelei, az egykor forró esték hőmérséklete is már lanyhul és mentálisan készülünk az ősz beköszöntére. Semmiképp sem akartam melankolikus hangulatot teremteni, de van abban valami, hogy az évszakváltásokkor megújulunk, változunk kicsit, alkalmazkodunk egy másfajta környezethez. Persze ez minden évben ciklikusan ismétlődik, mégis mindig kicsit máshogy alakul, ebben az is közrejátszik, hogy időről-időre változik élethelyzetünk, változunk mi magunk is. Más megélni a szeptembert kisgyermekként, iskolába készülődve, izgalommal és várakozásokkal tele, más megélni felnőttként is, mikor a hétköznapjainkban tényleges változás nem történik, hiszen többségünk nyáron is dolgozik, igaz a szabadságok túlnyomó részét a forró hónapokra tervezi számos család.
Ez a nap más, mint a többi!
És nem, nem a szülinapra gondolunk, bár némelyeknek akár kettős ünneplésre is okot adhat ez a nap. J Augusztus 20-a az államalapítás és Szent István napja, a legrégebbi nemzeti ünnepünk. 972-ben Géza fejedelem a törzsszövetség élére került, ebben az időben a Magyar Nagyfejedelemség belpolitikailag és külpolitikailag is súlyos helyzetben volt. A pogány magyar fejedelemség, a Német-római Császárság és a Bizánci birodalom erős keresztény hatalmak közé szorult, így Géza fejedelem elsősorban politikai okok miatt a kereszténység felvételét választotta, hogy elkerülje a háborús helyzetet és békét teremtsen. A másik eszköz, amelynek segítségével ezt az állapotot szilárdítani tudta, az a házasság intézménye, így fiát, Vajkot a bajor hercegnővel, Gizellával eskette össze. 1000. december 25-én Istvánt Esztergomban királlyá koronázta Asztrik pannonhalmi apát „Isten kegyelméből”. Ezzel megszületett a keresztény Magyar Királyság. Géza fia, apja nyomán folytatta útját és megkapta az István nevet, a kereszténység szellemiségében kiépítette az egyházi szervezetet. Augusztus 15-ét Mária mennybemenetelének napját ünneppé tette, ő maga is később 1038-ban ezen a napon hunyt el. Hosszú időn keresztül augusztus 15-én emlékeztek meg az államalapító királyról. Több mint 600 évvel később Istvánt szentté avatták. 1771-ben XIV. Benedek pápa csökkenteni kívánta az egyházi ünnepek számát és kivette mai egyik legrangosabb ünnepünk dátumát a sorból. Ezt követően Mária Terézia királyi dekrétumával hivatalos nemzeti ünneppé nyilvánította augusztus 20-át, amelyet később Ferenc József munkaszüneti nappá tett. A kommunista időkben igyekeztek tudatosan az ünnep tartalmát megváltoztatni, így az alkotmány ünnepét tartották e napon. A rendszerváltás óta azonban a hagyományoknak megfelelően ünnepeljük és a Bazilika falain kívül évente megtartják az ünnepi Szent Jobb körmenetet. Hosszabb történelmi okfejtésre nem vagyunk hivatottak, de akinek kedve és ideje engedi mélyebben is elmerülhet a témában.
Program, program hátán
Nem igazán kell sokat gondolkoznunk, hova menjünk ezen a napon, az esti tűzijáték máris adott. Ezen kívül országszerte érdemes előre tájékozódni a lehetőségeket illetően, de mindenütt érdekes és színvonalas időtöltési alternatívákat találhatunk. Hopp, elő a mobilt vagy tabletet és kezdjünk el böngészni. a Fővárosban, a Balaton környékén, nagyvárosokban, de kisebb településeken is már hetekkel az események előtt készülnek a szervezők, hogy színesen és szívesen fogadjanak bennünket. Az égi fényjáték időpontját szintén előre nézzük meg, ezt helyenként akár az ünnepnap megelőző estén is tarthatják. Ellátogathatunk a Mesterségek Ünnepe rendezvényre a Budai Várba, biztosan nem csalódunk, vagy az Magyar Ízek Utcája a Várkert Bazárban szintén szuper kikapcsolódást kínál kicsiknek és nagyoknak egyaránt Budapesten. Ugyanebben az időszakban egész hetes rendezvény sorozattá nőtte ki magát a Debreceni Virágkarnevál, amelynek része a Galiba Gyermekfesztivál szeretettel várja a családokat Debrecenben, a Nagyerdő szívében. Bármilyen ismeretlen helyre is megyünk, üzemeljük be az autóban a GPS készülékünket, így időt takarítunk meg az útkereséssel. A teljesség igénye nélkül néhány ötletet szerettünk volna adni, de mindenki a saját szája íze szerinti eseményt keresse bátran. Hagyományőrző rendezvénysorozattal készülnek ebben az időszakban, a vidéki nagyvárosokban és kisebb településeken egyaránt.
Vigyél el!
Ebben az évben ráadásul hosszú hétvége keretei között ünnepelhetünk, így akár tervezhetünk egy hosszabb kiruccanást is, kicsit idegenbe, már nem külföldre, csak a megszokottól távol. Készüljünk fel az időjárás esetleges viszontagságaira és mindenképp több réteg ruházattal, kényelmes lábbelivel készüljünk. Jól jön mindig egy esernyő és egy napszemüveg is, ha kéznél van. Egy praktikus és divatos hátizsák pedig nélkülözhetetlen, vihetünk benne uzsit, innivalót, de akár kardigánt is, ha rosszabbra fordul az időjárás, ne érjen bennünket váratlanul. És amit semmiképp se hagyjunk otthon, az a fényképezőgépünk, hogy a varázslatos élményeink kézzel foghatóvá válhassanak és ne csak az emlékeinkben éljenek tovább.
Élmény otthon
Vannak, akik nem szeretik a tömegeseményeket, a zsúfolt sorokat és inkább úgy döntenek, otthonról követik a mozzanatokat. Tévén keresztül persze nem garantált ugyanaz az élmény, de ízlések és pofonok, kinek-mi. Sőt, ha éppen külföldön tartózkodunk, és szintén nem szeretnénk lemaradni a történésekről, az esti fényjátékról, csak nyissa ki a laptopját és máris élőben nézheti a közvetítést, manapság már mindenre van alternatíva.
Frissen, a friss levegőn!
Az igazi mégis, ha a szabadban töltjük az időt, utána majd hónapokon keresztül jóleső érzés a szoba melegében pihenni. Most még a jövés-menés ideje van, még nincs késő, gyorsan lapuzzuk fel a programmagazint, akár online és menjünk! Ha fáradtnak is érezzük magunkat, induljunk el, nem bánjuk meg, este pedig elégedetten hajtjuk majd álomra fejünket, jóleső érzéssel, hogy igen, ma is élveztük az életet! J