iskolakezdésősz

De nehéz az iskolatáska…

5 Perc olvasási idő
iskolakezdésősz

De nehéz az iskolatáska…

5 Perc olvasási idő

Vissza
És eljött ez a hét is, az utolsó napok a nyári szünetből, az iskolakezdés előtt. Mennyire várták a szünidőt a gyerekek, milyen sok színes élményt gyűjtöttünk a lelkünknek, feltöltődtünk és már gondolatban készülünk, hogy aznap, mikor kinyitja kapuit a tanítási intézmény, csak arra összpontosíthassunk. Akiknek első osztályos lesz a gyermeke, vagyis az óvodát felváltja a suli, azoknak kiváltképp eseménydús ez az időszak, várakozással, izgalommal, némi félelemmel teli. Tudjuk, hogy megváltozik az élet, a gondtalan, felhőtlen gyermekkor egy szakasza lezárult és kezdődik a nagybetűs élet. Pedig még csak most született, hogy repült el így az idő?- gondoljuk. Ez később is így lesz, hiszen a gyermekünkön keresztül éljük meg igazán az évek múlását. Szeretnénk, ha minden zökkenőmentesen menne és a legnagyobb vágyunk, hogy szívünk legféltettebb kincse a lehető legjobban alkalmazkodjon a változáshoz, az új környezethez.
Tiszta fejjel
Most pedig, hogy megvitattuk aggályainkat, bele is vághatunk a konkrét tervekbe, hogyan is könnyíthetjük meg számunkra azt a szakaszt, ami következik. Először is tudatosítsuk magunkban, hogy jó helyen lesz gyerkőcünk, hiszen mennyi időt és energiát fordítottunk arra, hogy a számára legmegfelelőbb iskolát válasszuk, ismerjük már a tanító nénit, akinek oltalmára bízzuk a kisiskolásunkat. Lélekben felkészültünk a kezdetekre és arra, hogy a gyermekünket is felkészítsük, mi várja majd őt. Megtanul írni, olvasni, kinyílik előtte a világ. Aki már felsőbb évfolyamos, tudja, hogy mi következik, mire számíthat, mégis a nyaralás utáni visszarázódás hetekig tartó folyamat. Általában várják már augusztus végén a visszatérést, a közösségi létet, az osztálytársak hiányoznak és a hosszú pihi után újra visszacsöppenünk a dolgos hétköznapokba. Hiszen ez az élet rendje. Ahogy erről már beszéltünk, sokunkban ébrednek szomorú érzések a nyár lezárultával, senki sem várja rövidebb nappalokat és a hideget, de tudatosítsuk magunkban, hogy mindig mindenben megláthatjuk a szépet és jót és a munkanapokat is igyekezzünk feldobni, akár egy közös sütés-főzéssel a gyerekkel, vagy valamilyen közösségi programmal, esetleg barátokkal, egy jó cukizás keretében. Egy fincsi süt, vagy forró csoki mellett milyen jókat lehet beszélgetni. Nem beszélve arról, hogy az évszakok eltolódtak, vár még bennünket az úgynevezett vényasszonyok nyara és egészen október végéig kísér miket a meleg nyárutó, ami olykor még novemberben is kitart.
Készülj, tervezz!
Már nyár elején rendelkezésünkre áll a lista, amely tartalmaz mindent, amire szükségünk lesz majd szeptemberben. Sokunk Pató Pál úrként halogat, amíg már kapkodás lesz az utolsó hét, ami feszültséget, idegeskedést szül, ezáltal megkeserítve mindennapjainkat. A cél az lenne, hogy az utolsó napok már a ráhangolódással teljenek, ne rohanással és a beszerzés kényszerének tudatával. Ezért törekedjünk rá, hogy szépen lassan, akár részleteiben vásároljuk meg a szükséges kellékeket. Manapság már mindent megrendelhetünk internetről is, úgyhogy nyisd ki a laptopod és állj neki, ha eddig még nem tetted! Egy jó fekete mindig jó hangulatot varázsol, egy vidám bögréből hörpintve, kössük össze a kellemest a hasznossal! 🙂
Táska
Ki korán kel, nem kell kapkodnia!
Ha aranyat nem is lelünk, de az érzés felbecsülhetetlen, amikor reggel időben ébredünk, és nem kell kapkodni, rohanni, idegeskedni. Tudjuk jól, amikor a szünetben otthon vannak a gyerekek, vagy éppen elutazunk, megváltozik a napi rutin, átalakul az életritmusunk. Később kelünk, később fekszünk, hiszen nem kell alkalmazkodni külső tényezőkhöz. Talán e téren legnehezebb a visszaállás. Azonban, ha időben elkezdjük és tudatosan készülünk rá, már két héttel megelőzően korábbra tesszük a lámpaoltás idejét, a szervezetünknek is hagyunk időt, hogy átálljon. Feldobhatjuk a reggeli ébredést egy cuki kis vekkerrel, aminek a manók is nagyon örülnek és már ők is vidámabban állnak a korán kelés gondolatához. Apró trükkökkel máris elterelhetjük figyelmüket a suli miatti ébredés tényéről és egy ínycsiklandó reggelivel is hozzájárulhatunk, hogy energiával töltődve, jó hangulatban kezdjük a napot. Ha időben kelünk, lesz erre is idő! Melyik kicsi ne örülne egy gofrinak napindítóként? Teljes kiőrlésű lisztből készítve igazán egészséges és különleges reggeli.
Étkezz tudatosan, dobozolj!
Az iskolatáskán, tanszereken és tisztálkodási csomagon kívül nagyon fontos szót ejtenünk a tudatos táplálkozásról. „Az vagy, amit megeszel!”- Cseng fülünkben, Feuerback német filozófus frappáns tétele, mely szerint az elfogyasztott táplálék nagyban hozzájárul testi és lelki egészségünkhöz. Felnőtt korban is nagyon fontos a megfontolt étkezés, de gyermekeinknek nekünk kell utat mutatni és példával szolgálni. Éppen ezért ne hagyjuk, hogy a suli büfében csokoládét, süteményt és szénsavas üdítőitalt fogyasszanak! Készüljünk előre, jó kis közös program lehet, a másnapi tízórait közösen összeállítani, színes kis dobozkákba együtt bepakolni, így nem kell attól tartanunk, hogy cukros, egészségtelen ételeket fogyasztanak majd napközben. Törekedjünk a felesleges szemétgyártás elkerülésére és vegyünk néhány uzsonnás dobozt, amelybe szeletelhetünk gyümölcsöket, zöldségeket, sajtokat, vagy kész szendvicseket. Különösen jólesik egy meleg szendvics a hideg napokon, jó, ha beszerzünk egy háromszög szendó készítő szerkentyűt és percek alatt elkészíthetjük a finomabbnál finomabb darabokat. Innivalóról se feledkezzünk meg! Egy igazán színes-vidám kulacsba önthetünk szénsavmentes vizet, de készülhetünk forró itókával is, ebben az esetben válasszunk egy hőtartó termoszt.
Iskolakezdés
Könnyű szívvel
Essen néhány szó az iskolatáskáról is, válasszunk mindenképpen egy praktikus, ergonomikus darabot, amely megkíméli gyermekünk gerincét és vállait, ezáltal nem okoz testi deformitást. Kialakításuk mellett, persze nagyon fontos hogy néz ki, hiszen nem szeretnénk évente cserélni. Jó kis közös ráhangolódás a suli tatyó közös megvásárlása, olyat válasszunk, amelyet szívesen hord apró birtokosa. Ha már olyan nehéz az iskolatáska, legalább mi magunk könnyítsük meg hozzáállásunkat a sulikezdés felé vezető úton. Szerezzük be a szükséges kellékeket időben, alakítsuk át szokásainkat, de leginkább hozzáállásunkon változtassunk. Mindent egyszerűbben kivitelezünk, ha nem görcsölünk rá! Éppen ezért ne hagyjunk mindent az utolsó pillanatra. Sulira fel! 🙂

Ajánlott bejegyzések
iskolakezdés

Az iskolakezdés digitális kora: Online bevásárlás és felkészülés

3 Perc olvasási idő
Az iskolakezdés mindig is izgalmas időszak volt mind a szülők, mind a diákok számára. A hagyományos bevásárlás és az iskolatáskák pakolásának szertartása…
kondigépekokosóraőszsport

Nyüzsögjetek, endorfinok!

7 Perc olvasási idő
Biztosan tapasztaltuk már, mikor mozogni kezdünk, egy kis idő elteltével megmagyarázhatatlan örömmámor kerít hatalmába és azt érezzük, legyőzhetetlenek vagyunk. Oké, oké, csak…
fűtőkészülékhősugárzóősz

Nekünk végképp befűtöttek!

7 Perc olvasási idő
Itt a változékony időjárás, éjjelente és reggelente kimondottan csípős a levegő, ami fűtési szezon kezdetét jelzi. Ez az időszak egyértelműen a költségesebb…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük