Szép házak: Térelválasztás okosan

Esztétikum, vagy praktikum?

A gipszkarton sokoldalú felhasználhatóságáról bizonyára Ön is hallott már. Használhatja nagy terek felosztásához, vendégfalként, szárazvakolatként, vagy építhet belőle mennyezetet, de dekorációs célra is kiválóan alkalmas. Lássuk tehát hogyan használható könnyen, gyorsan, kevés kosszal járó átalakításokhoz.


Még egy szoba?

Van, akinek ugyan nincs szüksége még egy helyiségre, de egy ház, vagy lakás vásárlásakor felmerülhet az igény az egybefüggő nagy tér csökkentésére. Ennek legegyszerűbb és leggyorsabb módja a gipszkarton fal. Mérje fel a helyiséget, amelyet szeretne megosztani! Készítsen pontos alaprajzot a meglévő állapotról, jelölje fel rajta pontosan az ablakokat, ajtókat, kapcsolókat és dugaljakat, fűtőtesteket és ezek csatlakozásait. Ezen kívül minden olyan sajátosságot, amelyeket figyelembe kell majd vennie. Ilyen lehet pl. egy kémény, de jó ha megjelöli a falakat aszerint, hogy válaszfal, vagy tartófal. Ebből a rajzból kiindulva tervezze meg az új falak helyét, fordítson figyelmet a leválasztással nyert új helyiség megfelelő megvilágítottságára. Ha nem áll rendelkezésre elegendő természetes fény, akkor bátran játsszon el az üvegtégla gondolatával! Ha kamrát szeretne készíteni egy hosszú folyosó végén, avagy a konyhából lecsípve egy keveset, akkor ne felejtsen el gondoskodni a megfelelő szellőzésről! Ha nem tud beépíteni fali szellőzőt, akkor készen vásárolhat esztétikus szellőzővel ellátott beltéri ajtót.

Szép házak: Kellemes pihenést!

Szép álmokat!

Sokunk nem is gondolná, mennyire meghatározza mindennapjainkat ágymatracunk minősége, tulajdonságai. Ne gondoljuk, hogy a legdrágább matrac egyben megfelelő is számunkra. Matrac vásárlásakor sok paramétert kell figyelembe venni, nem csak az anyagminőséget, hanem saját testi adottságainkat is. Éppen emiatt nem feltétlenül jó megoldás, ha a mindennapi pihenésre használt franciaágy matraca egybefüggő, hiszen könnyen lehet, hogy két teljesen eltérő igényű ember alszik rajta. Optimális megoldás, ha mindkét fél a saját testfelépítésének megfelelő matracot választ, így csupán arra kell figyelni, hogy magasságuk egyforma legyen.


Hogyan válasszon matracot?

Számos forgalmazónak van webáruháza is, illetve biztosan akad, akinek nincs bemutatóterme, ezúttal azt javasoljuk, hogy csak személyes tapasztalatai alapján döntsön. A matracvásárlást az öltönyvásárláshoz tudnánk hasonlítani, csak akkor tanácsos látatlanban megvásárolni, ha van már ugyanolyanunk, és az passzol, kényelmes. No de egy matracot az ember legalább egy évtizedre tervez, és elegendő egy – de az jó legyen!

El kell menni tehát, és kipróbálni. Ne érezze magát kényelmetlenül, bátran próbálja ki mindet! Feküdjön rá, pont úgy, ahogy otthon is szokott. Fontos, hogy nem elegendő csak ráülni, megnyomkodni, hiszen otthon is alvásra fogja használni.
Lássuk, mik azok a tulajdonságok, amelyeket kipróbálás nélkül is érdemes figyelembe venni:
- Öko-Tex igazolás: amely tanúsítja, hogy semmilyen egészségre ártalmas anyagot nem használtak fel a gyártásához
- CentiPur igazolás: biztos lehet benne, hogy a hab semmilyen káros anyagot nem bocsát ki
- A matrac borítóanyaga, amely lehet gyapjú, pamut, aloe verával kezelt, ezüstszálakkal átszőtt, izzadásgátló szellőző, antiallergén vagy akár antisztatikus is. Eme tulajdonság megválasztásában igényei, pénztárcája szab határt.
- Ezen kívül lehet még hőmérsékletszabályzó bevonata, belső bevonattal rendelkező, mosható huzatú, komfortérzet növelő réteggel ellátott, és ortopédikus kialakítású. Utóbbiból többféle típus létezik.

Mire figyeljen kipróbáláskor?

Vegye fel azt a testhelyzetet, ahogyan aludni szokott. Akár többfélét is

Szép házak: Keleti kényelem

Van úgy, hogy egy jó masszázsra vágyik az ember, de sem a nyüzsgő szalonokhoz, sem az utazáshoz nincs kedve. Inkább meghitté varázsolná saját fürdőszobáját, és elmerülne a habokban újságot olvasva? Nem, már újságot sem kell vinnie, léteznek olyan masszázskádak amelyekbe egyenesen televízió van építve. No persze már csak meg kell fizetni.
Vágjunk bele, lássuk mi a kínálat egy korszerű, modern, pihentető fürdőhöz.

Hidromasszázs 2 négyzetméteren?

Akár lehetséges. A régebbi építésű, lakótelepi lakásoknak sajnos nem jutott nagyobb fürdőszoba, és sokaknak még a WC is ide került, nem beszélve arról, hogy a mosógépet sem tudja máshová tenni. A modern masszázskabinokat nekik találták ki. Már 80×80 cm-es kabinok is választhatók, sőt, akár aszimmetrikus sarokmegoldással is. Ha pár centin múlik a kényelme, ne csüggedjen, a legjobb megoldás ilyenkor beépíteni egy padlóösszefolyót, biztonsági üvegből készült paravánokat akár egyedi méretre is készítenek. Lehet fix, vagy nyíló, áttetsző, vagy tejüveg, színezett, mintás, csak az Ön fantáziája határozza meg a stílust. Ezután nincs más dolga, mint egy minden igényt kielégítő zuhanypanelt felszereltetni, amely épp úgy lehet esőztetőfejes, masszázspaneles és levehető zuhanyfejes egyszerre. Kerülhet még a zuhanyzóba külön felszerelhető ülőke, amelyből gyártanak felhajtható változatot is.

Szép házak: stílusos nappali

A nyugalom szigete

Vagy épp pezsgő házibulik színtere, a játszótér benti megfelelője, s megannyi más lehet még. Életritmusunk határozza meg, mi minden történik házunk általában legnagyobb helyiségében, de egy biztos: otthon töltött időnk jelentős része itt zajlik, tegyük hát olyanná, amely minden igényünket kielégíti. Nem csak új lakás vásárlásakor kell berendeznünk a nappalit. Mindannyiunk életében eljönnek fontos pillanatok, amikor változtatnunk kell otthonunk berendezésén, stílusán is, legyen szó összeköltözésről, vagy gyermek születéséről.

Rendezze át!

Van úgy, hogy valami újra vágyik az ember, mikor régóta fontolgatja, hogy változtatna, de máris eszébe jut, mibe fog ez kerülni? És így inkább halogatja. Ha alapvetően jó állapotúak ülőbútorai, kényelmes, formája illeszkedik elképzeléseibe, akkor ne cserélje újra, csak öltöztesse át. Akik tudnak, szeretnek varrni, ők szerencsésebb helyzetben vannak, de ennek híján se vesse el az ötletet: bútorvászonból levehető huzatot varrónők is készítenek. Sok bútorvászon mintája visszaköszön a dekorációs pamutvásznakon is, ezekből készülhet függöny, párnahuzat, de akár az olvasólámpa ernyője is bevonható vele.
Vizsgálja kritikus szemmel használati- és dísztárgyait. Ami nem illik az új dizájnba, azt meg ne tartsa csak azért mert anyósától kapta, kisbútorokat se kerülgessen csak mert kár volna kidobni. Amelyhez érzelmek fűzik, azoknak keressen a lakás más pontján méltó helyet, a többitől szabaduljon meg!
Átfestheti a falakat, és változtathat a fényeken is, sokszor már ez is elegendő ahhoz, hogy más hangulatot kapjon az egész szoba. Ha szőnyeget vásárol, akkor mindenképpen tegye csúszásmentessé. Több kisebb szőnyeg könnyebben kezelhető, mint egy nagy, de ha shaggy típusú szőnyeget vásárol, akkor egymás mellé tehet többet, hosszú szálai jól rejtik a széleket.

Szép házak: modern konyha

Konyha, a házunk szíve

A főzés művészet, alkotni pedig csak olyan környezetben jó, amely inspiráló és alkalmazkodik igényeinkhez. Lássuk, mit tehetünk ezért.
Szabjuk személyre, sőt, akár több személyre a konyhát, szekrényektől az eszközeinkig. Konyha tervezésénél talán azok a szerencsésebbek, ahol nincsenek zavaró ki- és beugrók, kihasználhatatlannak vélt rövid, vagy épp ellenkezőleg, túl mély falszakaszok. Hogy miért szerencsésebbek? Mert általában a kész, elemes konyhabútorokhoz olcsóbban juthatnak hozzá, míg egy egyedi alaprajzú konyhával rendelkezőknek részben, vagy teljes egészében méretre kell készíttetniük a bútort, s így az ár rendszerint magasabb. Természetesen az egyedi elképzelésekre gyártott bútornak megvan az az előnye, hogy minden a megrendelő szájíze szerint készül, a megálmodott anyagokból, színekben és stílusban. Ha konyhánk mérete nem éppen átlagos, akkor ajánlott felkérni egy gyakorlott lakberendezőt, tapasztalataival, ötleteivel hozzásegítheti Önt egy olyan konyhához, amelyet minden nap örömmel fog használni. Ne higgye hát, hogy kidobott pénz a lakberendező tiszteletdíja, hiszen nem egy-két évre szól egy ekkora beruházás. Gondolhatnánk, hogy csak a kis konyhákkal van probléma, nincs elég hely sem eszközöknek, sem a konyhai műveleteknek, ám a nagynak számító, 20-30 m2-es helyiségeket is el lehet rontani a kedvezőtlen berendezéssel.

Lássuk, miből választhatunk

Ha kedveli a vidéki konyha hangulatát, a természetes anyagokat, akkor ne féljen beengedni a kőművest a konyhába. Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a fedetlen, natúr tégla a házon belül is, és sokakat magával ragad a téglából, fából, textilekből összeállított konyhabútor. Azonban fontos megjegyezni, hogy stílusában illeszkednie kell a ház hangulatába, a tégla csak természetes, tömörfával kombinálva mutat igazán, ha pedig textilekkel kombinálja, akkor a minta se lógjon ki a sorból. Az ilyen rusztikus konyhákhoz a kovácsoltvas kiegészítők illenek leginkább, antikolt fogantyúk, csaptelep, világítótestek. Építheti a tégla mintájára a konyha korpuszát gázbetonból, vagy közismertebb nevén Ytongból is, ehhez bármilyen, akár modern frontokat is választhat. Könnyen alakítható anyag, gyorsan lehet vele dolgozni, azonban a nedvességtől óvni kell. Bármelyik mellett dönt, alaposan át kell gondolni az elrendezést, mert a téglát nem lehet csak úgy arébb tenni, talán még fontosabb a gondos tervezés.
A tömörfa készbútorok ára többnyire magas, de ha megelégszünk a fa látványának értékével, akkor elegendő, ha csupán a frontok, látszó részek, és a munkalap készül tömörfából. Így a végösszeg jelentősen csökken. Előnye a tartóssága, jól alakítható és esetleges sérülés esetén