Régi kontrollerek új köntösben

20111021-razer-onza-kontroller-olcsobbat-hu-01

Manapság egy játékkonzol nem akkor igazi újdonság, ha erősebb processzort és videokártyát tud felmutatni, nagyon fontos az innováció is, amikor a gyártók a játék új formáját akarják megismertetni velünk. Az irányítás alapos átalakítása különösen népszerű módszer újabban, a Nintendo Wii indította el a lavinát, amit követett a Sony és a Microsoft, most pedig ott tartunk, hogy kíváncsian várjuk a Wii utódját, a viccesen hangzó névre keresztelt Wii U-t, melynek tervezésekor újfent a kontrollerre összpontosítottak a mérnökök. Most kicsit szembemegyünk a divattal, inkább olyan kiegészítőket mutatunk, amik a hagyományos gamepadekre épülnek, viszont valamilyen tekintetben mégis egyedülállóak.

A Razer Onza kontrollere több tekintetben is érdekes darab, hiszen egyfelől ez volt az első olyan kiegészítője a gyártónak, ami már konzolokkal – jelen esetben Xbox 360-nal – is kompatibilis volt, miközben PC-n is használható maradt. Másrészt az Onza hardcore játékosoknak szól, elvégre még az analóg karok ellenállását is a saját szájízünk szerint szabhatjuk testre a megfelelő irányba történő tekergetéssel, és a gombok is multifunkciósak, a ravasz fölötti billentyűk segítségével több irányítási mód között is váltogathatunk. A Hyperesponse érzékenység pedig csak rátesz minderre egy lapáttal, az Onza az egyik leggyorsabb és legpontosabb kiegészítő a piacon. Kialakításra egyébként az eredeti kontrollereket idézi néhány extra mintával feldobva. A gumírozott felület miatt nem csúszik majd a kezed játék közben, az ötméteres kábel pedig biztosítja, hogy bárhonnan, a lehető legkényelmesebben hozzáférj a konzolhoz.

Turbo Fire EVO kontroller - olcsobbat.hu

A Turbo Fire EVO is tartogat ám érdekességet, és itt nemcsak a testreszabhatóságról beszélünk: a Codejunkies Xbox 360 kontrollere ugyanis a Dreamcast irányítóját idézi, hiszen az egyébként átlagosan kinéző kiegészítő közepén egy 1,7 hüvelykes, színes LCD-kijelző került. Természetesen a megjelenítő nem a játékos szórakoztatására szolgál, ezen filmet nem fogunk nézni, meg játék közben egyébként is minek: inkább tonnányi beállítás közül válogathatunk majd, bekapcsolhatjuk az erőteljesebb tüzelő vagy a mesterlövészmódot, megváltoztathatjuk a gombkiosztást, kombinációkat hozhatunk létre, mindezt egy jól kezelhető, hatalmas ikonokkal megtámogatott felületen keresztül. Testreszabhatjuk a ravaszok és az analóg karok érzékenységét, akár úgy is „csalhatunk”, hogy a célzást és a tüzelést ugyanarra a gombra állítjuk be. A profilunkat elmenthetjük, továbbvihetjük más kontrollerre is, és így ráadásul a cimboránk ízlésének megfelelő beállításokkal sem kell szöszölnünk. A kiegészítő vezeték nélküli, 6-7 méteres hatósugáron belül veszi a konzol jeleit, ezért cserébe két darab AA-s akkumulátort eszik.

N-Control Avenger kontroller - olcsobbat.hu

A legbizarrabb kinézetet minden bizonnyal az N-Control Avenger művésznevet viselő szerkezete kapta, igaz, ez esetben nem is valódi kontrollerről van szó, hanem csak a kiegészítő kiegészítőjéről: az Avengerbe egy eredeti Xbox 360 vagy a PlayStation 3 vezérlőt kell helyezni, mire az kibővíti azok funkcióit, és a gyártó ígérete szerint javít a játékos pontosságán és reakcióidején. Az Avenger igazi futurisztikus kütyüt varázsol a kontrollerekből, hiszen a lényege, hogy az eredeti gombokhoz kiegészítő karokat illeszt, így azokat nem kell idegességünkben keresgélnünk játék közben, kényelmesen, minimális mozdulatokkal kell a plusz ravaszokat és az oldalsó billentyűt húzogatnunk. Nem kell részletezni, mennyit segít ez a gyakorlatban, így a játékos egyszerre a kontroller kilenc funkciójához férhet hozzá, ráadásul a beépített érzékelők hathatós támogatásával mi lehetünk a legprecízebb fegyverforgatók a csatatéren. Az ígéretek szerint az Avenger a legtöbb játékkal használható lesz a jövőben, ráadásul kellően szorosan fogja a kontrollert, egy percre sem kell attól tartanunk, hogy kicsúszik belőle az irányító.