lombfúvóősz

Őszi lelki-kerti nagytakarítás

6 Perc olvasási idő
lombfúvóősz

Őszi lelki-kerti nagytakarítás

6 Perc olvasási idő

Őszi avar
Itt van az ősz, itt van újra! Már kezdünk belerázódni a hűvösebb és borús reggelek monoton ritmusába, az átmenet segít felkészülni testileg és lelkileg egyaránt a hosszú, hideg napokra. Sokszor utaltunk rá, hogy a hozzáállásunkon múlik a dolgok megítélése és a mindenben meglátni a jót pozitív életfelfogás, kizárólag a mentalitásunk változtatásával lehetséges. Ha reggel úgy kelünk fel, hogy ez a nap is csodálatos lesz a maga egyedi jegyeivel, történéseivel, elménket arra buzdítjuk, hogy jótékony gondolatokat szüljön. Ha az ellenkezője valósul meg, könnyen bezárkózhatunk, rossz érzések keríthetnek hatalmukba, ezáltal csakis arra összpontosítunk és a kedvező történések, szép pillanatok messziről elkerülnek bennünket. De hogy az előbbi gondolatmenetet folytassuk, már adtunk néhány tippet, amellyel a melankolikus hangulatból kilábalva, friss és üde énünknek adhatunk teret.
Igényesség mindenkor
Minél jobban odafigyelünk magunkra és közvetlen környezetünkre, annál jobban és komfortosabban élhetjük mindennapjainkat. Mindez igaz a külsőnkre, a megjelenésünkre, de otthonunkra is. Milyen jókedvűen térünk haza egy hosszú fárasztó munkanap után, ha rendezett, meghitt kuckó vár minket és ugyanez igaz a kertünkre is. A lelkünket is elvarázsolja, ha szépet látunk és gyönyörködhetünk. Ha nem maceraként éljük meg a rendrakást, vagy takarítást, hanem feltételeként a maximális elégedettséghez vezető úton. Javasoltuk egy jó kávé, tea, vagy bármilyen forró ital fogyasztását, mint lazulást segítő eszközt, amellyel szintén örömérzetünket fokozhatjuk. Ezek apróságok ugyan, mégis milyen meghatározó erővel bírnak. Ha pedig egy kellemes őszi napsütéses délután kiülünk a teraszra, igazán magával ragadhat a természet közelsége, ahogy szemlélői lehetünk, miként szenderül téli álomra udvarunk élővilága. Nem utolsósorban azok a színek, amelyekben ilyenkor díszbe öltözik a növényzet, önmagában szívderítő, csodaszép látványt nyújtanak. A természet megannyi arcát mutatja számunkra, minden évszakban.
Nyüzsgés, majd befelé fordulás
Miután lelkileg ráhangolódtunk az új évszakra, élvezzük ki minden előnyét és a nyári kavalkád után, próbáljunk kicsit hangolódni a nyugodtabb időszakra. A forró hónapok a szabadtéri programok színpada, viszont ahogy rosszra fordul az időjárás, lehetőségeink is korlátozottak. No, nem arról van szó, hogy innentől kezdve csak a szobában gubbaszthatunk, de időnként jól is esik kicsit a szobánk melegében időzni, csak úgy létezni, a mindenkinek mást jelentő hobbit űzve, lehet ez olvasás, egy jó film megnézése, közös sütés-főzés, társasjátékparti, határt csak fantáziánk szabhat.
Kertek alatt
Miután kifejtettük, hogyan és miként is lehetünk jókedvűek és űzhetjük el a bús hangulatot, gondoljunk a kertünkre, a növényeinkre. Tavasszal már kifejtettük, mi a teendőnk, milyen eszközökre van szükségünk, ha magunk szeretnénk gondosan ápolni a minket körülvevő növényzetet. Viszont jusson eszünkbe, hogy ősszel éppúgy szükséges a kert rendezése és gondozása, hogy majd újra csodaszép gyepre ülhessünk a nyíló virágokat és a természet más csodáit ámulva.
Nemcsak ágyneműt, gyepet is szellőztess!
Az egyik legfontosabb teendőnk, a talaj frissítése a fagy beállta előtt. Ennek legjobb módja, ha saját magunk által előállított komposzt anyaggal szórjuk be, ugyanis tápanyagokkal látja el az elfáradt föld anyagot és füvet. Kezdjük azzal, hogy szerezzünk be egy komposztálót, ami lényegében egy láda, amelyben összegyűjthetjük a kert adta alapanyagokat, vagyis a különböző zöldhulladékot, illetve a metszések során levágott fák gallyait, az összegereblyézett faleveleket. Az Európai Unió környezetpolitikájának egyik fontos irányvonala a hulladék szervesanyag csökkentése, ugyanis annak lebomlása során üvegházhatású gázok szabadulnak fel. Ezért kiváltképp fontos a háztartási és kerti maradékok otthoni komposztálása, előzetes aprításuk után, amellyel a kertünket is értékes tápanyagokhoz juttathatjuk. Lehetőleg magát a ládát a kert félreeső részében helyezzük el, ugyanis nem a legszebb látvány szemünknek, azonban annál hasznosabb a benne rejlő vitaminokban is gazdag anyag. Hogy adjunk egy kis segítséget, komposztálható háztartási hulladéknak minősülnek a gyümölcsök, zöldségek, kávézacc, teafű, összetört tojáshéj, kezeletlen papír, pamutrongy és a már felsorolt egyéb növényzet levágott vagy lehullott és összeszedett maradványai. És hogy egy kis kitérővel, de visszatérjünk a szellőztetés fogalmához, szükséges a gyepet frissíteni, vagyis fűlevegőztető gereblyével vagy vasvillával fellazítani és komposzttal beteríteni, állagát és minőségét javítani. Ha nem érezzük magunkénak a háztáji komposztálást, szedjük össze egy erre a célra hivatott zsákban, amelyet a Fővárosi Közterület-felügyelet munkatársai szállítanak el, a honapjukon feltüntetett időpontokban. Arra figyeljünk oda, hogy ne tegyünk bele fenyő, vagy diófa levelet és gallyakat, mert előbbi savas kémhatású, utóbbi pedig gyantás mivolta miatt lassabban bomlik.
A szezon főszereplője
Külön szeretném kiemelni az őszi időszak egyik legfontosabb kertszépítő eszközét, vagyis a lombfúvó-szívókat. Hívjuk segítségül a modern technika vívmányait és seperc alatt gyönyörű környezetet varázsolhatunk. Alkalmas arra, hogy a lehullott faleveleket egy kupacba terelje, majd a szívó módban a már halomba rendezett leveleket beszippantja. Ha szívó programmal nem ellátott a gépünk, vegyünk egy kimondottan erre a célra gyártott kesztyűt és szedjük össze mi magunk, vagy a komposztálóba, vagy zsákba helyezve el. Általában puttonnyal felszerelt, amelyben egy helyre kerül a felhalmozott mennyiség. Léteznek olyan válfajok is, amelyek nagyobb mennyiséget is képesek összedarálni. Ha a szívó funkciót szeretnénk először használni, mert nem tartjuk logikusnak a kétlépéses folyamatot, van egy rossz hírünk, próba cseresznye! De tartsuk szem előtt, hogy sokkal lassabban haladunk majd, mert nagy területet így körbejárni és ezt az elvet alkalmazni sokkal lassabb. Ügyeljünk arra, hogy ne szedjünk össze kavicsokat, mert tönkre is tehetik a szerkentyűt. Működési elvük szerint megkülönböztethetünk elektromos és benzinmotoros típusokat. Az előbbi tekintetében is kétféle létezik, az akkumulátorosakat nagykiterjedésű területen is bátran használhatjuk, hiszen nincs szükségünk elektromos csatlakozásra, valamint vezetékre, viszont áruk nem csekély. Teljesítményüket illetően azonban elmarad hálózathoz köthető társaikhoz képest. A vezetékes változatok kisebb kertekben ajánlottak, ellenértékük alacsonyabb, mint az előzőekben említett daraboké. Kimondottan nagy fás-erdős területekre pedig a benzinmotoros gépek ajánlottak, hiszen órákon át képesek működni, nagy teljesítménnyel, viszont szívó képességük nincs.
krizantém
Virágom, virágom…
A pázsiton kívül, kertünk meghatározó ékei szintén, színes virágaink. Ha szeretnénk egész évben pompás díszbe öltözve látni udvarunkat, akkor gondoskodjunk, hogy folyamatos legyen az utánpótlás. Ilyenkor kell ültetnünk a majd tavasszal nyíló évelő virágokat, többek között a tulipánt, nárciszt, körömvirágot a teljesség igénye nélkül. Kertészetekben, nagyobb áruházakban, de akár neten rendelve is hozzájuthatunk szuper árakon a legtöbb fajta virághagymához. Továbbá az ősz virágai az árvácska és krizantém ilyenkor virágzanak.
Madáretetés
Gondoskodhatunk az élővilág más tagjairól is, kiváltképp a madarakról, akik télen nagyon kevés élelemhez jutnak. Szinte fillérekből készíthetünk etetőt, vagy vásárolhatunk is készen, beleszórhatunk magvakat és ezzel megmenthetünk számos példányt. Ugyanígy fontos, hogy folyadékhoz juthassanak, erre a célra külön vásárolhatunk madáritatót is.
Levelek
Rend a lelke mindennek!
Ha már mindent megtettünk, kertünket felkészítettük a téli hónapokra, hátradőlhetünk és élvezhetjük munkánk gyümölcsét. Pihenjünk, kicsit lassuljunk le és próbáljuk élvezni a mindennapok kihívásait követően, az otthonunk adta örömöket.

Ajánlott bejegyzések
kondigépekokosóraőszsport

Nyüzsögjetek, endorfinok!

7 Perc olvasási idő
Biztosan tapasztaltuk már, mikor mozogni kezdünk, egy kis idő elteltével megmagyarázhatatlan örömmámor kerít hatalmába és azt érezzük, legyőzhetetlenek vagyunk. Oké, oké, csak…
fűtőkészülékhősugárzóősz

Nekünk végképp befűtöttek!

7 Perc olvasási idő
Itt a változékony időjárás, éjjelente és reggelente kimondottan csípős a levegő, ami fűtési szezon kezdetét jelzi. Ez az időszak egyértelműen a költségesebb…
kávéfőzőőszotthon

Lélekmelengető fekete

6 Perc olvasási idő
Beköszöntött az ősz és vele egy új világ nyitotta meg kapuit. Rövidebbek a nappalok, hajnalban már hűvös van és akár borongós reggelre…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük