klímalégkondi

Nyár van és semmi baj!

6 Perc olvasási idő
klímalégkondi

Nyár van és semmi baj!

6 Perc olvasási idő


És nem, nem kell olvadnunk mint a vaj! Nézzük csak, hogy miért is nem…Mikor nagyon meleg van és hűsölni vágyunk, eszünkbe jut, hogy már a kezdetekkor, az ősember sem véletlenül bújt meg barlangjában? Ösztönösen érezzük, hogy ha emelkedik a hőmérséklet, saját komfortérzetünk javítása érdekében megoldást kell találnunk. A 21. századi embernek nem feltétlenül jut eszébe, hogy mi az egyes műszaki cikkek megálmodásának forrása, hiszen a mai világban szinte minden adott, bármilyen elképzelhetetlennek tűnő megoldásra akadnak alternatívák.  A történelem folyamán az ember lehetőségei bővültek, már az ókorban ismerték a víz párologtatásának köszönhető hűsítő hatást, később a középkori kastélyok vastag falai, vagyis építészeti megoldások ( a vastag kőfalak, nehezen melegedtek át) biztosították a kellemes levegőt, igaz ez a későbbi kor bérházaira is, ahol ez a jelenség megfigyelhető, szemben a panelházakkal.
Dolgozz jó időben!
A döglesztő kánikulában, ha nem jutunk el pihenni (és keveseknek adatik meg, hogy a teljes nyári szezon alatt lógassák lábukat) érdemes elgondolkoznunk, melyek azok a technikai eszközök, amelyek könnyebbé teszik mindennapjainkat, azáltal, hogy elviselhető légkört biztosítanak. Hiszen tapasztaltuk már, milyen 30 fokban egy irodában koncentrálni, hogy mennyivel hatékonyabbak tudunk lenni, ha nincs leterhelve a testünk. Ugyanis bizonyított tény, ilyenkor teljesítő képességünk csökken, hiszen szervezetünk a forróság okozta kínzó érzést igyekszik leküzdeni. Nem véletlenül figyelmeztetnek bennünket, lehetőség szerint fogyasszunk több folyadékot, leginkább vizet és ne tartózkodjunk huzamosabb ideig a tűző napon.
10 fokkal kevesebb, 10-szer édesebb álmok
Nem csak a munkahelyünkön vágyunk arra, hogy ne süljünk meg. A többség a nap 24 órájának jelentős részét otthon tölti, kiváltképp az éjszakai pihenés idejét. Mint tudjuk az alvás minősége kihat mindennapjaink számos területére. Itt nem kizárólag a munkahelyi összpontosításunkra gondolok, hanem a hangulatunkra, ezáltal többek között a családi életünk színvonalára is.
Gondolkozunk, tehát légkondicionálót használunk!
Ha már eljutottunk odáig, hogy beszerezzünk valamilyen hűsítő szerkentyűt, legfontosabb megfogalmazni, mire is vágyunk. Hallani olyat, hogy valaki fél a nagyobb és egyben komolyabb berendezésektől, mert ha nincsenek megfelelően karbantartva, gombákat is képes akár a levegőbe juttatni. A mai modern példányok esetében nem kell félni, hiszen a tisztításukra hívatott szakemberek tökéletes munkát végeznek, így akár évi egyetlen karbantartással is bátran használhatjuk azokat, ezt pedig érdemes a hűtési időszak végére időzíteni. Akik mindezek ellenére mégis úgy gondolják, hogy elegendő egy kisebb méretű változat, ami egy részen képes a levegőt felfrissíteni, azoknak néhány ezer forinttól elérhetőek ventilátorok. Működési elve, hogy a benne elhelyezett propeller lapátok gyors forgásának köszönhetően cseréli, ezáltal kellemesebbé varázsolja az ájert, vagyis az áramló levegőt tereli. Tartsuk észben, hogy a ventilátor nem klíma, vagyis nem hűti a levegőt, csak a keringetés és frissítés által annak érzetét kelti. Választhatunk padlón elhelyezhető, asztalon használható, torony formájú, vagy állítható magasságú álló darabot is, többségük vízszintes és/vagy függőleges mozgást is produkál, ezáltal akár egy adott helyiségen belül több részre is hatással bír. Az utóbbi kettő nagyobb terek esetében ajánlott.  Megemlíteném még, a mennyezetre szerelhető válfajt, ugyanis vannak, akik kifejezetten erre esküsznek. Mint minden esetében érvényes itt is, hogy milyen anyagi korlátok között mozoghatunk, illetve konkrétan milyen célra szeretnénk használni. Elérhető a piacon néhány ezer forinttól az összetettebb működésű drágább fajtákig.
Nagyobb befektetés, jelentősebb hatás

Mikor nagyobb volumenű beruházást tervezünk, szeretnénk a témát minden számunkra lényeges aspektusában vizsgálni. Klímák esetében, ennek alapja anyagi korlátaink, a hűteni kívánt tér mérete, hogy állandóan szeretnénk-e használni, csak hűtésre, vagy fűtésre is, továbbá esetlegesen utazásaink során, több egymástól független helyen. Több alternatíva is rendelkezésre áll, kicsit szeretnénk világosabbá tenni a lényeges különbségeket. Biztosan hallottunk már a léghűtőkről, amelyek vízpárologtatással hűsítenek, ezáltal viszont nedvesebb levegőt juttat vissza az adott térbe. A tartályt naponta többször üríteni kell, a többi klíma berendezéssel ellentétben.  Előnyük viszont, hogy kisméretűek, olcsóbbak és mobilak, ezáltal könnyen áthelyezhetjük egyik szobából a másikba. Azonban számoljunk azzal, hogy általában rövid kábellel gyártják, így a rugalmasan használható mivoltában korlátozott.
Akik ténylegesen mozgatható megoldásra vágynak, léteznek az úgynevezett mobil klímák, amelyeket adott lakáson belüli helyiségek között könnyedén hordozhatunk, de akár külföldi nyaralásunkra is magunkkal vihetjük. Az előző típushoz képest a hűtőközeget gyárilag építik be és egy házban található az össze lényegi alkatrész, így használata kényelmes. Hátránya viszont, hogy mivel az összes egység egy dobozban található, működése hangosabb, mint más modelleknek. Itt áthidalható ez a probléma, ha időzíthető darabot vásárlunk., így akkorra programozhatjuk működését, amikor nem zavar bennünket.
A legösszetettebb működésű és szerkezetű típus, az úgynevezett split klímák, vagyis osztott klímák, amelyek egy kültéri és egy beltéri egységből állnak. Ezek hűtő-fűtő klímák is, a köztudatban nem elterjedt még, miszerint beszerelési és fenntartási költségei alapján sokszor kedvezőbb, mint a cirkós, vagy kazános, sokkal inkább közkedvelt megoldások. Működési elve a hőszivattyúéval azonos, vagyis a környezeti hőforrásokból nyeri a levegőt és az áramot csak annak szállítására használja. Beépítéséhez és lakásban való elhelyezésének meghatározásához szakember segítségét kérjük.  Hatékonyságukat az határozza meg, hogy a befektetett elektromos teljesítményből mennyi hűtési-, illetve fűtési energiát lehet nyerni. Alkalmasak összefüggő nagyobb terek hűtésére-fűtésére, ebből kifolyólag drágábbak, viszont hosszú távra tervezhetünk velük.
Globális felmelegedés, globális igény a hűs levegőre

Sokszor annyira kézenfekvő, éppen mi az, amivel megkönnyíthetjük a mindennapjainkat. Nem véletlen, hogy az emberek zöme a hőséghez köti szabadságának jelentős részét, hogy a nevelési intézményekben nyáron szünet van, hiszen egy felnőtt szervezete is nehezen alkalmazkodik a magas környezeti hőmérséklethez. Ebben az időszakban is hálásak lehetünk, mert az otthonunkban is kellemesen érezhetjük magunkat, a munkahelyek nagy részén is biztosított a klíma, még az edzőtermekben is garantált a jó hangulat, ha nem kell megfőni. Ma már a környezettudatos szemlélet is elsődleges, ehhez a gyártók is igazodnak. Döntsük el, melyik termék számunkra a tökéletes és a legforróbb napokon sem kell felforrnunk.
 

Ajánlott bejegyzések
klímalégkondi

Amiket eddig nem tudtál klíma vásárlás előtt!

1 Perc olvasási idő
Inverteres klímák | Mono split klímák | Még több légkondi >> Összegyűjtöttük, hogy mit érdemes átgondolnod, lemérned, megkérdezned, elkerülnöd ha az igényeidnek…
klímalégkondi

Túlélni a hőséget a munkában

2 Perc olvasási idő
Mobil klímák a hőség ellen |  Ventilátorok a felfrissülésért | Párásító berendezések a jobb közérzetért Lassacskán két hete egyre nehezebb az élet…
légkondi

Kánikula diktatúra…

4 Perc olvasási idő
Ventilátorok a nyári hőség elllen | A legkedveltebb split klímák | Mobil klímák széles választéka A kánikula nagy úr, időnként pedig totális diktatúrát…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük