Nem vagyunk egyszerű helyzetben a Chumby 8 kategorizálásakor. Nevezhetnénk tabletnek, de azokhoz képest keveset tud. Nevezzük PDA-nak vagy médialejátszónak – azokhoz viszont túl okos, ráadásul jóval nagyobb is, nem érdemes sehova cipelni, már csak a kialakítása miatt sem. A Chumby Industries alapvetően egy saját platform létrehozását tűzte ki célul, és bár kicsit nagyképűen hathat, egyenesen alkalmazás lejátszónak nevezte el a Chumby 8-at.

Az április 5-én boltokba kerülő eszköz formatervezése egy digitális képkeretet idéz, annál viszont sokkal többet tud. Vörös és fekete színezésben lesz elérhető, továbbá kaphatunk majd hozzá speciális „skineket” is. Egy 8 hüvelykes LCD érintőkijelző húzódik végig rajta, ez 800×600 pixel megjelenítésére képes: ezen keresztül vezérelhetjük a kütyüt, s bár saját fejlesztésű operációs rendszer fut rajta, a gyártó szerint ez felhasználóbarát és a végtelenségig személyre szabható. Új böngészőjével közel 1500 alkalmazáshoz férhetünk hozzá, a Chumby otthoni és irodai használatra egyaránt ajánlja a kütyüt.
A Chumby 8-ra két USB-port került, az eszköz CF- és SD-kártyákat is tud olvasni, ezen keresztül tölthetünk rá zenéket, képeket és más fájlokat. Ebből következik, hogy a kütyü simán megbirkózik a zene- és filmlejátszási feladatokkal, képeket is nézegethetünk rajta. A Chumby-nak saját alkalmazásai vannak újságolvasáshoz, szórakozáshoz, játékokhoz és hasonlókhoz, továbbá a közösségi oldalakhoz – Facebook és Twitter többek között – is hozzáférhetünk vele. Határidőnaplóként is használhatjuk a Chumby 8-at, képeinket, videóinkat megoszthatjuk a segítségével az erre alkalmas weboldalakon.