A Motorola Defy-jal már mi is foglalkoztunk korábban, és akkor is nagyon tetszett nekünk: ezek után megdobbant a szívünk, mikor kiderült, hogy a gyártó továbbfejleszti a szupererős modellt, és az nemcsak strapabíróbb, de okosabb és gyorsabb is lesz. A telefonon természetesen most is Android fut majd – persze, hiszen a Google pont a napokban vásárolta fel a Motorolát.
A Defy+ sok tekintetben továbbfejlődött az elődjéhez képest, de alapvetően megőrizte annak hagyatékát, így ez is egy rendkívül strapabíró készülék lett. A tervezés nemcsak az alapvető karcolásoknak és a kisebb leejtéseknek áll ellen, de a port és a hirtelen jött esőt is kibírja – nem kell attól tartanunk, hogy egy alaposan átbulizott fesztivál után megsérülne a készülékünk. A telefont a Gorilla Glass üveg védi, a CardioTrainer alkalmazással pedig akár sportkütyüt is varázsolhatunk belőle. A telefonon 3,7 hüvelykes kijelző feszít egyébként.
A Defy+ a gyártó megjelölése szerint a TI OMAP 3620-as processzor révén 25 százalékkal gyorsabb, mint a kistestvére, ez különösen a webes böngészésben mutatkozik meg – az állandó közösségi jelenlétnek és a médiatartalmak letöltésének sincs akadálya, ezt támogatandó került a telefonra Flash is. Az operációs rendszer az Android, mégpedig annak a 2.3-as (Gingerbread) változata, ami nemcsak az akkumulátor teljesítményét kíméli jobban, de a kezelőfelülete is jobb, és a számtalan alkalmazás segítségével jobban testreszabható, mint bármikor.
Ha már az akkumulátort említettük, a gyártó szerint a gyári telep 7,1 óráig húzza telefonás közben, míg a készenléti idő 16 napra rúg – ez nem rossz idő, de minden bizonnyal sokkal jobban merül, ha kihasználjuk minden funkcióját, például rendszeresen alkalmazzuk az 5 megapixeles kamerát. A telefonba 2 GB belső memória került, ez 32 GB-ra növelhető egy microSD kártyából – a Motorola csak 2 gigás memóriakártyát mellékelt, erre mindenképpen készüljünk fel. A Defy+ idén ősszel kerül boltokba, tűkön ülve várjuk!