játékok

Barbie már nem menő – ajándékötletek kislányoknak

Ha naiv vásárlók vagyunk, akkor feltételezzük, hogy egy tíz év alatti lánynak könnyű ajándékot venni. Nos, nincsen igazunk. Ugyanis játékvásárlás során nem csak a gyerek, de a szülői igényeket is figyelembe kell vennünk. Feltéve, hogy szeretnénk még meghívást kapni a szóban forgó rokonokhoz, barátokhoz a későbbiekben is.

Minden gyerek egy külön kis világ. Még el sem érik az iskolás kort, már jól tudják, hogy mi az, amit akarnak és mi az, amit nem. Igaz ez ételre, ruhára és játékokra is. A szülő meg sokszor csak annyit tehet, hogy úszik az árral és igyekszik nagyjából irányban tartani a csónakot.

Karácsony közeledtével, mikor a gyerekeket halmozottan sok csábító játékreklám, csillogás és varázslatos hangulat befolyásolja, igazán nehézzé válik a szülők és rokonok dolga is. Szeretnék teljesíteni csemetéik minden kívánságát, de az észérvek és persze a pénztárca sokaknál szab át nem léphető határokat. Éppen ezért fontos, hogy már most, a karácsonyi láz előtt végig gondoljuk, hogy minek örülne, és mire van szüksége a háztáji aprónépnek. Ha jól tervezünk, akkor minden kívánság teljesülni fog és abban is biztosak lehetünk, hogy sok haszontalan apró kacat helyett idén karácsonykor egyszerre szórakoztató és tanulást segítő játékok kerülnek majd a fa alá.

A 8 éves unokahúgom nem mondható tipikus lánynak. Életében nem fogott babát a kezébe, az édesanyjának minimum két órát kell rimánkodnia egy-egy családi ünnepély előtt, hogy hajlandó legyen szoknyát húzni és szeret minden fiús játékot. Ja, és állatorvos szeretne lenni. De ezeket figyelembe véve, már egy kicsit könnyebb ajándékot venni neki.

Babaház és építkezés

Bár nem voltam egy kifejezetten lányos lány én sem, mégis imádtam az édesanyámtól rám maradt babaházzal játszani. Minden nap más történetet találtam ki a lakókról, más családokkal népesítettem be, és hetente legalább egyszer átépítettem.
Az ilyen játék órákon keresztül képes lekötni, akár többen is játszhatnak vele egyszerre és nem utolsó sorban a fantáziának is szárnyakat adhat, még mielőtt megismernénk a betűket.

Barbie már nem menő, ajándékötletek kislányoknak - olcsobbat.hu

Teret a művészetnek

Általában szívesen támogatjuk, ha a gyerekek rajzolnak, festenek. Legalábbis addig, amíg ezt nem a szőnyegen, falon valósítják meg anyu kedvenc szemceruzájával. A baleseteket elkerülendő érdemes jó minőségű eszközökbe beruházni a kis művészeknek. Ha érzik, hogy komolyan megbecsüljük alkotásaikat, akkor biztosak lehetünk benne, hogy vigyázni fognak minden egyes színes ceruzára és ecsetre.

Rémisztő babák

Ne lepődjünk meg, ha idén már nem Barbie, hanem zombi változata fog a karácsonyi kívánságlistára felkerülni. Számtalan mese, könyvsorozat alapján készül egyre több baba. A szöszke, tökéletes idomokkal rendelkező lány ma már lejárt lemeznek számít.

Cuki állatkák

Az utolsó lépés a háziállat előtt a plüss. Jó gyakorlás és figyelemelterelés a gyerekeknek. 6-7 éves korban már nincs olyan kislány vagy akár kisfiú, aki ne vágyna egy kiskutya, macska, hörcsög után, amit lehet szeretgetni, és akivel folyton lehet játszani. Persze ezen gondolat felmerülésének nem sok szülő örül, pláne, ha ezt a lurkó egy panellakásban képzeli el.
Átmenetileg jó ötlet lehet néhány aranyos, gyűjthető állatka beszerzése, miközben elmagyarázzuk lánykánknak, hogy miért is kell a kutyatartással megközelítőleg 20 évet várnia.

Ami kell, az nem ajándék…

…de ma már lehet. Karácsonykor kedves meglepetés lehet egy új iskolatáska, a gyermekünk kedvenc mesehősével illusztrálva vagy egy tolltartó, tornazsák, füzetcsomag és még sorolhatnánk. Hihetetlenül meg tudja könnyíteni a munkát, legalábbis kezdetben, ha a szőke herceg vagy maga Barbie vigyáz a másnapi leckére.

Végül fontos, hogy úgy vásároljunk gyerekeknek, mintha felnőtteknek vásárolnánk. Ők ugyanis, a felnőttekkel ellentétben közölni fogják velünk, ha pocséknak tartják a választásunkat. Ugyebár a gyerekszáj…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.