asustablet pc

Asus Transformer Prime tablet – új éllovast köszönthetünk

3 Perc olvasási idő
asustablet pc

Asus Transformer Prime tablet – új éllovast köszönthetünk

3 Perc olvasási idő

Az Asus Transformer Prime érkezését azóta várjuk, hogy tudomást szereztünk a létezéséről, hiszen nemcsak arról van szó, hogy az egyébként is remek Transformer megkapja a szebb, jobb és kifinomultabb utódját, de ebben a tabletben debütál az NVIDIA Tegra 3-as processzora is, ami nem kevesebb, mint négy maggal (pontosabb négy plusz eggyel) várja a felhasználókat. A teljesítménynövekedés garantált, a kérdés az, hogy mennyire hatékonyan javít sebességen az új rendszer? A Transformer Prime emellett természetesen szintén megkapta a maga QWERTY-billentyűzet kiegészítőjét, arról pedig már ne is beszéljünk, hogy a tervek szerint már az év végén frissíthetjük a készüléket a legújabb Android operációs rendszer kiadásra, az Ice Cream Sandwichre.

Asus Transformer Prime tablet - olcsobbat.hu

A Prime két színben érhető el, és bár az ametiszt-szürke és pezsgő-arany színkombinációk valamelyest extrémnek tűnhetnek, valójában nagy gond nincs velük: a tablet megjelenése elegáns, az alumíniumborítás pedig nem vonzza az ujjlenyomatokat – noha ez már a csillogó képernyőről és a káváról nem igazán mondható el. A készülék méreteivel minden rendben van, a Prime a mérlegen 598 grammot nyom, 10,3 hüvelyk hosszú, 7,1 hüvelyk széles és alig 0,32 hüvelyk vastag – ezzel egy hajszállal lenyomja a konkurenciát az Asus eszköze. Külső tekintetében nem vállaltak sok rizikót a tervezők, a hátsó borítás finoman kicsúcsosodik, az élek és a sarkok pedig le vannak kerekítve. A Prime-ba microSD memóriakártyát helyezhetünk, a micro-HDMI portba pedig HDMI-kábelt csatlakoztathatunk, a 40 tűs dugaszba pedig a 150 dollárért vesztegetett dokkolót és a tápkábelt dughatjuk. Az előlapi kamera 1,2 megapixel felbontású, a hátulsó pedig 8 megapixeles – ez utóbbi egyébként 1080p-s videó rögzítésére is alkalmas.

A már említett dokkoló extra akkumulátort, SD kártyaolvasót, illetve USB-portot is tartalmaz, s bár ennek köszönhetően némileg nehezebb lesz a tablet, a beszerzését érdemes megfontolni, hiszen jelentően kényelmesebb vele gépelni, mint az érintőképernyőn tapicskolni. A Prime – mint említettük – négymagos Tegra 3 processzorral érkezik, 1 GB RAM kapott helyet benne, belső memória terén pedig 32 vagy 64 GB-tal kell számolnunk. A Wi-Fi-vevője 802.11 b/g/n szabvány mentén készült, a Bluetooth 2.1+EDR szabványú, és természetesen a giroszkóp és a GPS sem maradt ki belőle. A tabletre alapjáraton az Android 3.2.1-es verziója (Honeycomb) került feltelepítésre, ez még az év végéig frissíthető lesz az Ice Cream Sandwichre, azaz a 4.0-s kiadásra. Az Asus 8 GB ingyenes tárhelyet biztosít a MyCloud felhőrendszerben, ehhez akár az asztali számítógépünkről is hozzáférhetünk. A File Manager – mint azt a neve is sejteti – egyszerű fájlkezelőt ígér, a MyNet a DLNA-képességek kiaknazásáról gondoskodik, míg a MyLibrary nem más, mint a gyártó saját fejlesztésű e-könyvolvasója és könyvesboltja.

Az Asus belenyúlt némileg a Honeycomb felhasználó kezelőfelületébe, ráadásul a Tegra 3-as processzor is több különböző üzemmódban – normál, kiegyensúlyozott és energiakímélő – futtatható, a Super IPS+ mód pedig a képernyőn érezteti a hatását: ilyenkor növeli a kijelző fényerejét, így az erős napfény mellett is kiválóan olvasható marad. A Prime IPS panele egyébként tiszta és éles képet produkál, bár a színek terén van behoznivalója a gyártónak. A Tegra 3 teljesítményét nem érheti panasz, mégha ez a játékokon nem is érződik feltétlenül: természetesen némi előzetes optimalizálást megkövetel a játékfejlesztőktől az új rendszer. Ettől függetlenül a programok viszonylag simán futnak az új gépen, és még az olyan speciális effektek sem okoznak nehézséget neki, mint a HDR (high dynamic range). A tablet kamerája papíron az egyik legfejlettebb modell a piacon, és többé-kevésbé a valóságban is megállja a helyét: az elkészült képek kellően részletesek, a színek élethűek, a fotózás sebességét sem érheti panasz – és még rosszabb fénykörülmények között is bátran fényképezhetünk. A hangszórók is megfelelnek, meglepő módon még a basszus is kellően erős.

Az Asus Transformer Prime az egyik legjobb androidos tablet jelenleg, ezt írják az első tesztek – a készülék a beszámolók szerint egyértelműen képes felvenni a versenyt a Samsung Galaxy Tab 10.1-gyel és az iPad 2-vel is.


Ajánlott bejegyzések
3dapplebevitelirodatablet pc

Digitális tervezőnaptárak - kézzel írva

8 Perc olvasási idő
Sokan már novemberben gondoskodnak a jövő évi naptárról, mivel munkaeszközük, s van, aki csak több hónapos határidővel tud dolgozni. Általában a szolgáltatóknak…
canonfényképezőgpsmobiltelefonokosórasporttablet pc

Hurrá, nyaralunk!

6 Perc olvasási idő
    A 21. században élő embereknek már természetes az egyszerre több fronton helytállás fogalma. Minden médiából áramlik a megfelelési kényszer, legyünk…
tablet pc

Hogyan segítheti a tablet a gyermek fejlődését?

1 Perc olvasási idő
Tabletek kedvező áron | Androidos tabletek | Kis képernyős táblagépek A gyermekeknek szóló laptopok és mobilok hosszú évek óta létező termékek, ezért…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük