Biztosan sokan vagyunk úgy, hogy újjászületünk a tavasz beköszöntével, végre süt a nap és nem a borongós időjárás tudatával éljük mindennapjainkat. A természet díszbe öltözik, minden színes, mindenki jobbkedvű, elkezdünk kimenni és több időt tölteni a szabadban. Világos reggelre ébredünk és a nappalok is hosszabbak. Nem csoda, hogy erre vágyunk, hiszen lételemünk a természetes fény, napsütés. Észrevettük, hogy az év melegebb hónapjaiban az emberek is elfogadóbbak? Nem csoda, bizonyított tény, hogy a napsütéses órák számának emelkedése egyenes arányban áll az emberi hangulat pozitív irányba alakulásával. Augusztus a nyár utolsó hónapja, ilyenkor már elkezdenek sárgulni a levelek és a természet készül az őszre. Egyre többen mennek nyaralni az utolsó hetekben, sőt még szeptember elején is, hiszen az évszakok egykor adott időjárása nagyban eltolódott, így a forróság még akkor is adott és lehetőséget biztosít akár vízparti üdülésre is. A nyár és nyaralás célja a feltöltődés és az energiagyűjtés, hogy majd a hideg hónapokban is legyen miből meríteni. Olyan jó érzés a mínuszok idején visszagondolni az élményeinkre és fejben már tervezni a következőt.
Derűre ború, vagy borúra derű? Rajtunk áll!
Tudatosítsuk magunkban, hogy az ősznek és a télnek, ahogy minden évszaknak megvannak a saját szépségei és próbáljunk lélekben felkészülni a hűvösebb napokra, a borúsabb időre, bár ténylegesen addig azért még sok időnk van, hiszen októberben is igazi kánikula szokott fogadni bennünket. Ha pedig rosszra fordul az időjárás és zárt térbe kényszerülünk, akkor is találhatunk elfoglaltságot. Miért kéne rosszul éreznünk magunkat? Annyi lehetőség van, hogy akár otthonunkban is szórakoztató elfoglaltságot találjunk. Gondoljunk egy jó könyvre egy finom forró ital elfogyasztása mellett. Vagy főzhetünk finom ebédet, süthetünk egy ízletes süteményt bevonva a család többi tagját annak elkészítésébe. Áthívhatjuk barátainkat is, szervezhetünk társasjáték partit, vagy leülhetünk a kanapéra bevackolva magunkat és megnézhetünk egy jó filmet. Manapság már annyi lehetőség adott arra is, hogy ne otthon üljünk, nézzünk ki valami jó kis fedett helyszínes programot és irány!
Szórakoztató kütyük
Ha mégis az otthonlét mellett döntünk egy esős napon, akkor adunk néhány tippet, milyen eszközök lehetnek ebben partnereink. Persze nem csak ősszel, nyáron is jöhet egy-egy nem várt vihar és akár napokra is lehűlhet a levegő. Még moziba sem kell mennünk, hogy egy jó kis élményben lehessen részünk. Persze, nem azt sugalljuk, hogy üljünk egész nap a tévé előtt, de olykor igazán kellemes időtöltést garantál. Meg kell találni az egyensúlyt, az elektronikai eszközök éppen oly mértékben hasznosak is lehetnek, mint romboló hatásúak. Egy felnőtt ember igenis találja meg a helyes arányt, hiszen azt mindenki pontosan tudja, hogy nagyon sokat ad is egyben egy okostelefon is. Bárhol-bármikor segítségünkre lehet egy jó program keresésében, vásárolhatunk online mozi vagy színházjegyet is, de az internet és közösségi oldalak segítségével kommunikálhatunk rég nem látott ismerőseinkkel, rokonainkkal is. Ha pedig nyaralás közben egy olyan szállásunk van, ahol nem áll rendelkezésünkre semmi egyéb, vigyük magunkkal tabletünket, amire előzetesen is másolhatunk fel néznivalót. Jó móka lehet az élmények felelevenítése, kivetíthetjük tévénkre az átélt fantasztikus pillanatok képeit, akár baráti társaságunk körében.
Közösségi élmények
Ha pedig teljesen elzárkózunk az okoseszközök bámulásától, akkor szervezzünk egy otthoni gasztro fesztet. Nézzünk ki valami jó kis receptet és készíthetünk is valami finomságot, akár egy teljes repertoárt. Annyi jó kis háztartási eszköz állhat ebben rendelkezésünkre. Ha éppen új tűzhelyre van szükségünk, mindenképp előre programozható, időzíthető változatot keressünk, és hosszú távon láthatjuk, milyen csodákat készíthetünk segítségükkel. A legújabb típusokban, már külön sütési terv szerint választhatjuk ki, hogy milyen ételt szeretnénk készíteni. Ezáltal nem kell idegeskedni, hogy esetlegesen rossz hőmérsékletet állítunk be, amelynek következtében kiszárad a hús, vagy egyéb fogás. Manapság közkedveltek az elektromos sütő-és főzőlapok, de vannak, akik a gázzal működő darabok használatát komfortosabbnak érzik, és nem szeretnének próbálkozni, de találhatunk a piacon kombinált kivitelű készülékeket is. A gázzal és elektromos árammal működő darabok között igazából maga az energia forrása a különbség, az előbbiek többsége már elektromos szikragyújtás elvén indítható, így kerülhetjük a nyílt lángú gyújtást, nincs szükségünk gyufára. Használatuk nem igényel különleges szakértelmet. Az elektromos változatok között létezik vasmagos, kerámia lapos és indukciós változat is. Az indukciós működés lényege, hogy az edényt közvetlenül melegíti, anélkül, hogy maga a főzőlap forrósodna. Ez a legmodernebb típus, azonban arra figyeljünk, hogy külön edényeket vásároljunk hozzá, mert az általános darabokkal nem használhatóak.
Válassz rágcsát!
Tudom-tudom, nem az evésen kell, hogy a hangsúly legyen, ha a jó hangulat megalapozásáról van szó! De vannak olyan alkalmak, amikor igenis készüljünk némi rágcsálnivalóval. Praktikus és gyors megoldást kínál a popcorn készítő masina, ki ne szeretné a pattogatott kukoricát? Egy jó film mellé, nagy adag dukál! Ha valami édesre vágyunk fantasztikus ötlet lehet a palacsinta, gofri, vagy muffin, ugyanis viszonylag gyorsan és egyszerűen elkészíthető, receptek tömkelege áll rendelkezésünkre a neten. Ha ezek közül bármit is választasz, garantált a siker!
Évszakok különleges varázsa
Mindegy, hogy tavasz van, nyár, ősz, vagy tél, minden hónapnak megvan a sajátos, egyedülálló hangulata, csak rá kell éreznünk! Persze, tény, hogy nem mindig lehetünk jókedvűek, de néhány praktikát, programot bevetve, akár egy jó társasággal hangolódhatunk, hogy átjárja lényünket a felszabadító önfeledtség. Élvezzük az életet, találjuk meg mindenben a jót, vagy legalábbis törekedjünk rá!