Bár a Sapphire neve elsősorban a videokártyái és az alaplapjai révén lehet ismerős, a gyártó olykor más piacok felé is kacsintgat, a „mini PC-k” között például ez már nem az első próbálkozása. Az Edge-HD2 dizájn tekintetében az elődje szellemiségét követi, ám hardverben jelentősen fejlődött azóta, ráadásul több hibáját is kijavították. Az alig félkilós szerkezet most vékonyabb és kisebb lett, kinézetre akár össze is keverhetnénk egy egyszerű könyvtámasszal.

Az egyik legfontosabb újdonság mindenekelőtt, hogy a rajongók és a vásárlók követelésére a Sapphire előtelepített operációs rendszerrel szállítja az Edge-HD2-t: a gépen egy Windows 7 Ultimate Edition található, illetve FREE DOS is kérhető mellé igény szerint. Az Edge-HD2 VESA-kompatibilis, így gyakorlatilag semmi akadálya nem lehet annak, hogy a PC-nket a nappaliban helyezzük el a tévé mellett, de természetesen a gép az irodában is kényelmesen megállja a helyét, a kérdés, hogy megfelelő egeret és billentyűzetet választunk-e.
Kis mérete ellenére tisztességes hardverrel jön az Edge-HD2, a számtalan felhasználási területre javasolt gépbe kétmagos, 1,8 Ghz-es Intel Atom D525 központi egység, 2 GB DDR3-as rendszermemória, valamint egy 320 GB-os merevlemez került. A grafikai megjelenítésről az NVIDIA ION2 lapkája gondoskodik, ez nem mellesleg 512 MB memóriával van megtámogatva. Ezzel a teljesítménnyel ugyan nem feltétlenül fogunk tudni játszani a legújabb játékokkal, de a HD felbontású médiaanyagok megjelenítése egyáltalán nem okoz majd problémát.
A 193 x 148 x 22 milliméteres gépen több csatlakozó is helyet kapott, gigabites Ethernet aljzat, négy darab USB 2.0 port, egy-egy VGA- és HDMI-kimenet is megtalálható a felhozatalban többek között. A vezeték nélküli vételről egy 802.11 b/g/n szabványú Wi-Fi-vevő gondoskodik, ezek után elmondhatjuk, hogy minden adott ahhoz, hogy akár videostreamet is lejátszhassunk kedvencünkről. Mindemellett az Edge-HD2 fogyasztása korrekt, a gyártó megjelölése szerint nehezebb pillanatok során is 30W-ot eszik mindössze, ami tízszer kevesebb, mint egy átlagos PC erőforrásigénye.