hűtőgép

Milyen az ideális hűtőszekrény?

2 Perc olvasási idő
hűtőgép

Milyen az ideális hűtőszekrény?

2 Perc olvasási idő

Azt hiszem, hogy mindenkinek eléggé ismerős szituációt írok le azzal, ha azt mondom, hogy majdnem örömtáncot jártam a napokban, mikor végre üresnek láttam a hűtőt. A karácsonyi ünnepek után eljött az a pillanat, hogy minden maradék, csomagolt útravaló elfogyott vagy legalább belefért végre a fagyasztóba.

Így most sok háziasszony van, akik kicsivel könnyebben főznek, fogyókúrára fogják a családot, de azért senki sem tud ellenállni az akcióknak, leértékeléseknek, ha meglátja, hogy a húst, tejet, felvágottat, zöldségeket éppen kedvező áron árulják. A legtöbben pedig csak akkor vesszük észre, hogy mennyire is túlvásároltunk mindezekből, mikor a hűtő előtt állva fogalmunk sincs, hogy mit és hova próbáljunk meg összezsúfolni.
A család egyik kedvenc játéka a Gazdálkodj okosan, mely kicsiket próbál arra tanítani, hogy megtakarítással, hogyan is lehet előre lépni az életben. Azonban a megtakarítás mellett az okosan befektetett pénz is sokat megspórolhat a számunkra, igaz, inkább hosszú távon.

Milyen az ideális hűtőszekrény? - olcsobbat.hu

Például, ha az év eleji nagy leértékelések során veszünk egy nagyobb űrtartalmú, A-energia osztályú hűtőszekrényt, akkor elmondhatjuk magunkról, hogy okosan gazdálkodtunk. Hiszen éves szinten kevesebbet fog fogyasztani a hűtőnk, mint a korábbi, a nagyitól örökölt darab, ami nem csak hangos, de szűkös is volt és többet kifizettünk a javítására, mint az új hűtőre.
Azonban mielőtt beleszeretünk egy kétajtós óriási darabba, amihez ki kell bontani a fél konyhát, még üljön össze a családi kupaktanács, hogy végig lehessen gondolni, hogy reálisan mire is van szüksége mindenkinek. Mekkora az az űrtartalom, amit rendszeresen meg szoktatok tölteni? Inkább a hűtésen vagy a fagyasztáson van nálatok a hangsúly? Elengedhetetlen tartozék a jégkocka gyártó, a borhűtő rész vagy a digitális tartalom kijelző? Elfér egy kétajtós csodahűtő a konyhában vagy csak egy vékonyabb darabnak van helye?
Ezek mind elengedhetetlen kérdések, melyeket még a boltba lépés előtt meg kell válaszolni ahhoz, hogy a későbbiekben ne bánjuk meg a döntésünket. Mert ha ezek megvannak, akkor a családi költségvetésben már el tudjuk majd dönteni, hogy esetleg beleférnek-e extra funkciók vagy megjelenés. Hiszen egy hűtőnek sem kell egysíkúnak és unalmasnak lennie. Ha a szívünk vágya egy piros vagy metál színű hűtő, akkor ez ma már elérhető álom. Ugyanúgy alapvető funkció sok darabnál, hogy megfordítható az ajtónyitás iránya, automatikus a hűtő leeresztése és a zajszint is a lehető legalacsonyabb benne. Nem beszélve az energiatakarékos működésről, ami jó pár ezer forintot spórolhat meg számunkra a villanyszámlán évente.
Ha azonban olyan extra funkciókra vágyunk, mint egy beépített tévé, annak sincsen semmi akadálya, de valószínűleg hamarabb kellett volna írnunk a Jézuskának, mert ennek a beszerzése lehet, hogy önerőből már nem egy olyan egyszerű feladat.

Ajánlott bejegyzések
hűtőgépUncategorized

Hűtőd a konyhád lelke, így nem mindegy, milyet választasz otthonra!

1 Perc olvasási idő
Most tervezed álmaid konyháját? Vagy éppen felújítanád a régit? A tökéletes konyha alapvető velejárója egy szuper hűtő, hiszen ételeid és italaid tárolása…
háztartáshűtőgép

Hűtő trükkök - Szökik az energia, folyik a pénz!

3 Perc olvasási idő
Energiatakarékos hűtőgépek | Side-by-side hűtőgépek | Mélyhűtővel ellátott hűtőszekrények Gazdálkodjunk okosan! Ki ne tenné ezt, hiszen manapság minden fillér számít, azonban ha…
hűtőgépsporttelefontvvideókamera

Az amerikai foci a digitális világot is felforgatja

3 Perc olvasási idő
Nagyképernyős tévé a meccsnézéshez | Olcsó hűtőszekrény a sörnek | A legjobb amerikai focis videojáték Hiába fiatalabb az amerikai foci, mint az…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük