Mondja valaki, hogy a számítógépes játékoktól a srácok csak elbutulnak és elvesztik normális alakjukat, mert folyton csak a gép előtt ülnek. Nos, ez talán így volt a 90-es években, de ma már az interaktív, lassacskán 3 dimenziós játékoknak köszönhetően erről szó sincs.

Miközben az országra szibériai hideg tör, bekergetve felnőttet és gyereket a négy fal közé, sok szülőnek fejtörést okoz, hogy mit is kezdjen mozgáshiányos lurkójával. Egész nap az iskolapadban való görnyedés után a legtöbbeknek igen kevés energiaelégetési lehetőséget nyújt a hazáig vagy a kocsiig tartó séta.
Ha azonban az időjárás nem engedi meg a kinti játékot, akkor a szobában ma már nagyon jó megoldást jelenthetnek azok a számítógépes játékok, melyeknél már nem elég egy botkormány, hanem ki kell üríteni az egész szobát, hogy a tévé előtt ugrabugrálva, táncolva, futva tegyünk eleget a játék feltételeinek. A Wii és Kinect játékok alapvető célja, hogy az eszköz érzékeli a játékosokat a televízió előtt, majd hozzáköti a mozgásukat az egyes karakterekhez. Ha ez megvolt, akkor kezdődhet akár egy versenyfutás vagy tánccsata, esetleg egy akadálypályán is megküzdhetnek az ellenfelek. Ez nem csak humoros, de egészséges kikapcsolódást is jelent gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Ráadásul nem kell hozzá más, mint, hogy elég sok szabad mozgásteret hagyjunk magunknak a televízió előtt. Nálunk a Jézuska két éve hozott egy ilyen eszközt a fa alá. Nem kell mondanom, hogy a néhány órával korábban elfogyasztott vacsora senkinek sem nyomta a gyomrát másnapig úgy, mint általában.

A számítógép segítségével akár a zenetanulás is izgalmasabb élménnyé válhat. Mondjuk egy dobszett beszerzésével máris rávehetjük a szomszédokat, hogy fontolják meg a mielőbbi költözést a házból. Csak arra vigyázzunk, nehogy a gyerek rákapjon a ritmikus élményre, mert ugye ott van az a mondás, “aki másnak vermet ás…”. Ugye, nem kell folytatnom?
Ha esetleg azt vesszük észre, hogy gyermekünk, aki még el sem végezte az általános iskolát, már profin vezeti a családi autót, érdemes lecsökkenteni az engedélyezett óraszámot, amit a számítógép előtt tölthet autóversenyes játékokkal játszva. Első lépésként például elvehetjük a kormánykereket, mellyel az életet adó számítógéphez csatlakozik.
Ám félretéve a viccet, a számítógépes kiegészítők, együtt a játékokkal ma már olyan fejlettségi szinten állnak, hogy nehéz eldönteni, hogy vajon a pozitív vagy negatív irányba dől a mérleg, ha a használatukról van szó. Mi inkább azt mondanánk, hogy erről a szülőknek kell döntenie. De ehhez persze tudniuk kell, hogy miről döntenek. Hiszen nem lehet megtiltani egy gyereknek, hogy játsszon egy bizonyos játékkal, amíg nem tudjuk, hogy mire is mondunk nemet. Ha mégis megtesszük, akkor hiteltelenné válhatunk a gyerek előtt, aki amúgy is meg fogja találni a lehetőséget a játékra, csak a mi hátunk mögött. Éppen ezért inkább próbáljuk ki magunk is ezeket és csak ezután döntsük el, hogy az ilyen játékok megfelelő szabadidő eltöltést biztosítanak-e csemetéinknek.
És ne feledjük el azt sem, hogy nem csak a gyerekeknek kell felnőni, de fontos, hogy mi felnőttek, néha visszatérjünk a gyermeki énünkhöz és úgy nézzünk a világra. Talán akkor saját, lázadó apróbb kiadásainkat is egy kicsit jobban megértjük majd.