asushtclgnokiasamsungtablet pctelefonwindows phone 7

Izgalmas mobilbejelentések érkeztek Barcelonából

3 Perc olvasási idő
asushtclgnokiasamsungtablet pctelefonwindows phone 7

Izgalmas mobilbejelentések érkeztek Barcelonából

3 Perc olvasási idő

A legkeresettebb mobiltelefonok | A legújabb tablet PC-k választéka | Olcsón is lehet okostelefont venni!
A héten rendezték meg Barcenolában a Mobile World Congresst, ahol a legnagyobb készülékgyártók is előhozakodtak legfrissebb bejelentéseikkel. A bemutatott termékek között új Samsung-, Nokia-, Asus- és HTC-telefonok is szerepelnek többek között, összeállításunkban arra vállalkoztunk, hogy bemutassuk őket néhány szóban. Természetesen ez csak a kezdet: a közeljövőben sorra vesszük az érdekesebb termékeket, és bővebben is szót ejtünk majd róluk a blogon.

A Samsung az MWC-re időzítette a Galaxy Tab 2 bemutatását, azonban még az új tableten felül is bőségesen szolgált újdonsággal: először láthattuk a Galaxy Mini és a Galaxy Ace közvetlen utódjait, emellett egy régebbi modell trónörökösét is magával hozta a gyártó, ami a Galaxy Beam névre hallgat. Ahogy az előd, úgy az új Beam is egy 15 lumen fényerejű projektorral egybeépítve érkezik, amit külön alkalmazás hajt meg az okostelefonon. A Beam hatalmas 4 hüvelykes képernyővel és 2000 mAh kapacitású akkumulátorral érkezik. Érdekességképpen láthattuk a gyártó „se nem telefon, se nem tablet” kütyüjének, a Note-nak a nagyobb, 10,1 hüvelykes változatát: a legújabb Androiddal telepített rendszer ugyanúgy S-Pennel érkezik, mint a kistesó, ráadásul egy csomó saját programmal érkezik – szerencsére, mert ezt a készüléket nem lehet telefonként használni.

Izgalmas mobilbejelentések érkeztek Barcelonából - olcsobbat.hu

A Nokiától is láttunk érdekességeket. Bővült a Lumia-család, a 610-es készülék a Windows Phone platform belépőszintű modellje lesz, amiben 256 MB RAM, 8 GB-nyi háttértár és 1300 mAh kapacitású akkumulátor található. A WVGA felbontású kijelző 3,7 hüvelyk nagyságú, a több színben is elérhető apróság már 200 euró alatt megvásárolható lesz. Az igazi durvulást a PureView 808-as jelenti: a Symbian Belle operációs rendszerrel érkező kütyünél a valódi nyalánkságot nem is a hardver, hanem a brutális fényképezőgép jelenti, aminek a képérzékelője 41 megapixel felbontású! Nem kell ecsetelni: egy ilyen gép elképesztő minőségre lesz képes, az előzetesen kiadott fotók alapján joggal bízhatunk az új üdvöskében.
A HTC a One-vonulatot hozta ki a rendezvényre, aminek a csúcsragadozója egyértelműen a One X lesz. A polikarbonátházban érkező telefon méretei ellenére (a kijelzője 4,7 hüvelykes!) viszonylag könnyű, a váz alatt az NVIDIA 4+1 magos Tegra 3 rendszerchipje bújik meg, amit egy 12 magos grafikus chip egészít ki. A telefon természetesen LTE-modemmel jön. A kistestvérek szerepében a One S és a One V fantázianevű készülékek tetszelegnek: előbbi még mindig egy felsőkategóriás modell lesz, kétmagos processzorral, hatalmas kijelzővel, míg utóbbi a Legend utódja lesz, ami remek dizájn mellett kiváló kamerát és hangzást biztosít a szórakozásra vágyóknak. Ha már Tajvan, illik szót említeni az Asusról is: a gyártó bejelentette a Transformer Pad 300-at, emellett újra elővette a Padfone-t – utóbbi egy nagyon érdekes, „három az egyben” készülék lesz, amivel később bővebben is foglalkozunk majd!
Az LG is hozott magával újdonságot bőven: bemutatta a Galaxy Note riválisát, az Optimus Vu-t: a készülék hatalmas lesz, de mégsem nevezhető majd tabletnek, 5 hüvelykes kijelző 1024×768 pixel felbontású, és IPS LCD panel dolgozik mögötte. Kétmagos processzorral, 8 megapixeles kamerával érkezik, és még az Android 2.3-as változata fut rajta. Az LG is készül négymagos processzorral szerelt telefonnal, az Optimus 4X HD Tegra 3-assal érkezik, 4,7 hüvelykes kijelző HD-felbontásra is képes. Az Ice Cream Sandwichet találjuk meg rajta, de ez nem is csoda: egy csúcskategóriás termékhez ez dukál! Végül az Optimus 3D Max még térbeli megjelenítéssel érkezik, vékonyabb lesz, mint elődje, támogatja az NFC-t és LTE-modem is található benne természetesen.
A listát persze hosszan folytathatnánk, és fogjuk is: hamarosan bővebben is kivesézzük a legérdekesebb termékeket! Nektek melyik új modell tetszik legjobban?

Ajánlott bejegyzések
applemobiltelefonOnline vásárlássamsungUncategorized

Top mobiltelefonok nyárra már 95.000 forintért

1 Perc olvasási idő
A nyári kalandok és nyaralások eljövetelével nagyobb tárhelyre lenne szükséged, hogy megörökítsd az összes fontos pillanatot? Válogass 64, 128, 256 vagy akár…
3dapplebevitelirodatablet pc

Digitális tervezőnaptárak - kézzel írva

8 Perc olvasási idő
Sokan már novemberben gondoskodnak a jövő évi naptárról, mivel munkaeszközük, s van, aki csak több hónapos határidővel tud dolgozni. Általában a szolgáltatóknak…
canonfényképezőgpsmobiltelefonokosórasporttablet pc

Hurrá, nyaralunk!

6 Perc olvasási idő
    A 21. században élő embereknek már természetes az egyszerre több fronton helytállás fogalma. Minden médiából áramlik a megfelelési kényszer, legyünk…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük