Energiatakarékos izzók | LED izzók | Minden, ami világítás
A hagyományos izzókat halálra ítélték – persze nem most, hanem három évvel ezelőtt, amikor is úgy döntöttek hogy az energiafogyasztás és a környezetvédelem érdekében fokozatosan kivonják azokat a forgalomból, a fogyasztókat pedig halogén, kompakt és energiatakarékos izzók használatára kényszerítik, hozzáteszem joggal. De mi a helyzet azóta? Beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, tényleg spórolhatunk a használatukkal? A sok előny mellett, vajon van-e hátránya is a fent említett szupercsodáknak?
Spórolj az áramon – alacsony fogyasztású hűtők >>
„Jelentősen csökkenti az európai háztartások energiafelhasználását, így közvetve károsanyag kibocsátását is a hagyományos izzók forgalomba hozatalát fokozatosan megtiltó európai uniós rendelet” – adta hírül 2009-ben a Világgazdaság, mostanra pedig elértük azt a határvonalat, melyet átlépve már a hagyományos izzók a homályba vesznek, unokáink pedig azt sem fogják tudni, hogy léteztek.
Izzó fekete-kereskedelem, hamisított energiatakarékosság
Az erős fenntartással kezelt és számos kérdéssel övezet rendelet, időnként még ma is borzolja a kedélyeket, hiszen energiatakarékosság ide, környezettudatosság oda, a lakosság nem nagyon hajlandó lemondani a jól megszokott fényerejű, kevésbé természetbarát hagyományos izzókról, még ha ezek beszerzése egyre nagyobb nehézségekbe is ütközik. Míg az előbbire főleg a piacolási körútjaink során bukkantunk rá többször is, az utóbbira már mindenhol: boltok polcain, ünnepi vásárokban, hipermarketekben, interneten…
A hagyományos izzókat áruló, gyanúsan méregető és általában az idősebb korosztályt gyarapító kereskedők azonban még mindig veszélytelenebbnek minősültek, mint a keleti piacról behozott és erőszakkal környezetkímélőnek és takarékosnak titulált fényforrások, hiszen míg az egyik előbb utóbb kényszerűségből megszűnik, a másik kereskedelme még évekig él és virul, egyre több szeméttel elárasztva és felhígítva a kínálatot.
Olcsó izzónak, zavaróbb a fénye…
A főleg keletről érkező „olcsó, de jó” címkével ellátott kompakt fénycsövek azt a két legfontosabb elvét ölik ki annak a rendeletnek, mely anno a környezetvédelmet szem előtt tartva a hagyományos izzókra kimondta a halálos ítéletet. Az imént említett áruk ugyanis energiatakarékosság és tartósság szempontjából is erős kívánnivalót hagynak maguk után. A gyanúsan olcsó izzók, vagy már az első néhány kapcsoláskor tönkremennek, vagy pedig a fényerejükkel van baj, melyek a dobozra írt adatokkal köszönőviszonyban sincsenek, sőt azon sem kell meglepődni, ha akaratunk ellenére kellemetlen színárnyalatban pompázik majd a szoba a használatuk során, vagy hangos zúgással és sercegéssel kergetnek bennünket az őrületbe.
Szinte minden kompakt fénycső esetében igaz, hogy a teljes fényerejét késleltetve éri el, felkapcsolás után közvetlenül nem izzik maximumon, az meg hogy mennyi idő alatt éri el a tökéletes fényerőt, szintén minőségi kérdés. A jobb és fejlettebb izzók, természetesen gyorsabban.
A tanulság egyértelmű: izzó vásárlásnál nem a kedvező ár és a „no name” kivitel a döntő szempont.
A kompakt fénycsövek alkalmazását szinte minden szakértő erősen javasolja, sőt azt is hogy a több éve hibátlanul működő izzószálas égőket igyekezzen mindenki mielőbb lecserélni, ha nem is a leginkább energiatakarékos változatra, legalább halogén izzóra, mely a köztes változatot képviseli.