Apple iMac 27” asztali számítógép – csak profiknak
Az Apple új iMackel is előhozakodott nemrég, az új gép erősebb és jobb, mint valaha: Sandy Bridge processzor került bele egy erős videokártya társaságában, és természetesen az almás cég által rendkívül szorgalmazott Thunderbolt technológia is képviselteti magát. Ne kerteljünk: az új iMac nem feltétlenül átlagos felhasználóknak készült, munkára viszont kevésbé találnánk nála alkalmasabb számítógépet.
Az iMac kenterbe veri a konkurenciát. Nem árt tudni – bár ezt a tájékozottabbaknak valószínűleg meg sem kell említeni -, de a gépet egybeépítették a monitorral, így az mindenképpen egyedi külsőnek örvend, emellett pedig jellemző rá a szokásos Apple-minőség: fém és üveg váz rendkívül jól néz ki, a hatalmas 27 hüvelykes, 2560×1440 pixel megjelenítésére képes monitor pedig beteríti az íróasztalt. Bár a mérete az erőssége, az új iMac formatervezése nem változott sokat, nem mintha eredetileg szükség lett volna rá.
Jó hír viszont, hogy a hardvert szinte teljes felturbózták a tervezőmérnökök. Mint említettük, a központi egység immár a Sandy Bridge családból került ki: az Intel Core i5 2400-as processzor 3,1 Ghz-es órajelű, ezt 4 GB DDR3 RAM és egy 1 GB-os AMD Radeon HD 6970M videokártya egészíti ki. A gép kiváló teljesítménynek örvend, a különféle alkalmazásokban és a játékokban egyaránt megállja a helyét. A számítógépbe egy terabájtos merevlemezt építettek, és az Apple OS X Snow Leopard 10.6.7 operációs rendszert telepítették rá. Egyetlen hátránya talán, hogy egyelőre csak kétrétegű DVD-írót kapott.
Az új iMacre rögtön két Thunderbolt is került (ez az új csatoló, amitől az Intel sokat remél a rendkívül magas adatátviteli sebessége miatt), ez egyébként arra is szolgálhat, hogy két további monitort csatlakoztassunk a géphez, ha a munkánk megkívánja. Jó hír az iPhone-felhasználóknak, hogy a masina a FaceTime nevű videochat alkalmazást is támogatja, továbbá az iLife személyében egy felhasználóbarát médiaszoftvert is kapunk.
Apple iMac 27” asztali számítógép árak, ajánlatok
Az RSS csatornánk segítségével könnyen és gyorsan tájékozódhatsz.
Hozzászólások
Szólj hozzá te is!