A Gran Turismo a PlayStation-konzolok leghíresebb autóverseny-sorozata, nem csoda, ha a Sony időről-időre megállapodik valamelyik céggel, hogy az új részek megjelenésére készítsen számukra egy-egy új kormányt. Eddig ez a megtiszteltetés a svájci Logitechnek jutott, azonban idén fordult a kocka, s a japánok egy huszáros döntéssel úgy döntöttek: a Thrustmastert bízzák meg a feladattal.
A T500RS ugyan nem olcsó darab, de semmi esetre sem kispályásoknak találták ki: ez a kormány azoknak szól, akik megvesznek a szimulátorokért, akik legalább olyan élményben szeretnének részesülni a monitor vagy a tévé előtt, mintha valódi kocsiban ülnének. Nem árulunk el nagy poént, ha már most elmondjuk: a Thrustmaster kormánya partner lesz ebben. Ki sem kell bontani a dobozt, a T500RS már érezteti a tekintélyét: a teljes szett 18 kilogrammot nyom, és ebbe a váltó még nem is tartozik bele, ugyanis azt külön kell megvásárolni hozzá.
A T500RS nagyobb, mint a konkurens termékek, a nagy tömegért pedig a pedálok és a hozzátartozó talp felel: utóbbi acélból készült, míg a pedálok és az ezekhez csatlakozó kábeleket rejtő doboz fém. Többek között ennek is köszönhető, hogy nem fogunk elveszni a kábelrengetegben: ha összeszereljük, akkor egy vezeték fut majd a kormányba, majd innen fut ki még kettő – egyik a tápegységbe, a másik pedig a PC-be vagy a PlayStation 3-ba. A kormány egy kétágú műanyag szorítóval rögzíthető az asztalhoz: érdemes jó előre kinézni a helyét, majd ott is hagyni, elvégre ezt a jószágot nem egyszerű cipelgetni. A gumírozott felületet kapott kormánykerék 1080 fokban forgatható, ráadásul az eszköz nagyon pontos a Thrustmaster mágneses érzékelőjének hála.