Először is, elnézést kell kérnem, hogy pár napig frissítés nélkül hagytam az olcsóságok rajongóit, de ledöntött a lábamról a vírus. No, de ez meg is adja az apropóját a mai postnak, ugyanis arról a monitorról szeretnék megemlékezni, amit napokon keresztül bambultam a betegágyból – mit ad az ég, ugyanarról a monitorról van szó, amelyik az olcsobbat.hu legnépzerűbb monitora manapság: Ő a Samsung SyncMaster 943W.

A megszokott Samsung-számozás miatt már mindenki a névből tudhatja, hogy 19 hüvelykes monitor a drága (illetve olcsó, de erről majd később), a W pedig a wide megfelelője, tehát 16:9 képarányú, „szélesvásznú” képet biztosít. 1440×900-as WXGA felbontást egészen pontosan, amit 170/160 fokos szögben tettek láthatóvá, így nem kell attól tartani, hogy kicsit arrébb ülve már csak szürke foltokat látunk a képből. A 300 cd/m2 érték is teljesen rendben van, és úgy egyáltalán: a kép éles, kontrasztos és fényes, még az LCD-k hátrányául felróható feketék is egész közel vannak a valódihoz. A Samsung SyncMaster 943W nem véletlenül lett az olcsobbat.hu kedvence, hiszen az előbb helytelen jelzővel illettem: über-olcsó ugyanis, gyakorlatilag 30 ezer forint alatt lehet egy igazi mozi-monitorod… És ez bizony jó dolog. (Hapci!)