komposztálóműhelySzerszám

Műhely otthon: Szerszámok a ház körül

4 Perc olvasási idő
komposztálóműhelySzerszám

Műhely otthon: Szerszámok a ház körül

4 Perc olvasási idő

Útnak indultak a fecskék
Ez az ősz beköszöntének egyik legbiztosabb jele. Rövidülnek a nappalok, s hajnalonta itt-ott már deres a határ. Ideje kertünket is felkészíteni a következő évszakra.

Növények, évelők
Célszerű védettebb helyre vinni a nem hidegtűrő, dézsás növényeit. Habár napközben még 20 fok felett van a hőmérséklet, a pálmák, leánderek már nem viselik el a hajnali hideget. Évelő kerti virágai is gondozást igényelnek, távolítsa el az elszáradt részeket, ha szükséges metssze meg, a rózsákat is takarja be idejében. Ha jövőre veteményest tervez, akkor már most érdemes felásni a helyét. Munkáját megkönnyítheti egy kapálógéppel, ha nagyobb területről van szó.
Kerti bútorok
A fából készült bútorokat most érdemes átvizsgálni, ha szükséges javítsa ki a szépséghibákat. Kezelje le ápoló olajjal, azonban mielőtt eltenné, győződjön meg róla, hogy teljesen megszáradt, beszívta a fa az olajat. Műanyagbútorait tisztítsa meg, mielőtt levinné a pincébe. Ha szükséges, szerezzen be hozzá speciális műanyagbútor tisztítót. A játszótérről érdemes a műanyag játékokat, csúszdát szétszedve, megtisztítva eltárolni, a homokozót pedig vastag fóliával takarni. Kerti dísztárgyait is takarja fóliával és kösse le alaposan, nehogy kárt tegyen benne az időjárás. A medencét, ha még nem tette, engedje le, vizsgálja át mielőtt elpakolja, hogy az esetleges sérüléseket ne a nyári melegben kelljen javítgatnia.
Komposztáljon!
Környezetkímélő és egyben hasznos dolog az összegyűjtött leveleket komposztálni. Nem csak a lehullott lombot, hanem a levágott füvet, konyhában keletkező növényi hulladékot is bátran beleteheti. Nagyon praktikus a felülről tölthető, alul üríthető komposztáló. Így nem csak a környezetet védi ha nem égeti el, de nagyszerű trágyát is nyerhet, amelyet felhasználhat kerti növényei alá, de akár a szobanövények földjéhez is keverheti.
Még a fagyok beköszönte előtt zárja le és víztelenítse a kerti csapot, ivókutat. Ha a locsolótömlő felszínén látható, hogy elöregedett, akkor nem érdemes eltenni jövőre, hiszen csak a bosszúsága volna vele.
Husqvarna 135 – segítőtárs a kertben

A Husqvarna méltán legkedveltebb láncfűrésze az otthoni felhasználók körében, kínálatukban a legkisebb, az alapmodell. De ne tévessze meg, könnyű és kezes gép, segítségével könnyen boldogulhat kiszáradt fák, cserjék kivágásánál. Ár-érték arányban az egyik legjobb a maga kategóriájában, versenytársai közül kiemelkedik az egyszerű üzemeltetéssel és karbantartással, valamint károsanyag-kibocsátása megfelel a világ legszigorúbb előírásainak is. Ergonómikus és asszimetrikus kialakítása, alacsony vibrációja csökkenti a kezekre jutó terhelést. Kopó alkatrészei könnyen cserélhetőek, tisztíthatóak, nem igényel szerszámokat sem kiemelésük. 1,8 lóerős motorja és 40 cm-es vágáshossza optimálissá teszi ház körüli, alkalmankénti munkákhoz. Súlya mindössze 4,4 kg, ezzel igazán könnyű darabnak számít a hasonló paraméterekkel rendelkező láncfűrészek között. Ára pedig hívogató: kínálatunkban 82.900 Ft-tól vásárolhatja meg.
Tüzifa vágáshoz, huzamosabb használatra válassza a Husqvarna 445-ös modellt, amely súlyát tekintve nem sokkal több: 4,9 kg, árban valamivel többe kerül, azonban a kistestvérhez hasonló előnyös tulajdonságokkal rendelkezik.

Miért érdemes a Husqvarnat választani? 
A Husqvarna Magyarországon rengeteg forgalmazóval rendelkezik, és a legtöbb kereskedésben leadhatja gépeit szervizelésre is. Az ország minden részét lefedő partnerhálózatukból könnyen talál lakóhelyéhez közeli üzletet. Barkácsáruházak, hipermarketek polcain biztosan nem találja meg termékeiket, ennek csupán az az oka, hogy termékeik forgalmazását magasan képzett, szakértő kezekbe adták. Szervizeikben speciálisan képzett technikusok tartják karban gépeit, és talán a legfontosabb, hogy kizárólag eredeti alkatrészekkel pótolják az elhasználódott darabokat.
A Husqvarna kielégíti mind a lakossági, mind az ipari felhasználók igényét, széles termékpalettáján megtalálja nem csak erdészeti, hanem a kertápoláshoz szükséges gépeket és kézi eszközöket is. Ne csak gépeit óvja a hosszabb élettartam érdekében, válasszon megfelelő munkavédelmi eszközöket a Husqvarnától.
Szerszámok a ház körül
A legkisebb háztartásban is szükség van legalább egy alap szerszámkészletre, amellyel kisebb-nagyobb javításokat elvégezhet, bútor össze- és szétszerelésénél is jól jöhet. Ezen kívül nem árt egy fúrógép, de még jobb a fúró-csavarozó. Szerezzen be egy beltéri létrát is, amely legyen éppen akkora, amelyről a lakás legmagasabb pontját kényelmesen eléri. Ha van hozzá helye, ideje és szívesen barkácsol, akkor az őszi-téli hónapok erre éppen alkalmasak. Barkácsgépekre is igaz, hogy a kevesebb néha több. Választhat többfunkciós gépeket, de azt tanácsoljuk, hogy keresse a jó minőségű szerszámokat. Habár ezek többe kerülnek, de higgye el, hogy megéri inkább a drágábbra egyszer nagyobb összeget szánni, mint bosszankodni a silány alkatrészekből összerakott félmegoldások miatt. Pontosan dolgozni csak megbízható eszközzel lehet, legyen az kéziszerszám, vagy gép. Ezeket szakáruházból érdemes beszerezni, mivel egy-egy gyártó több típusú gépét is forgalmazzák, és segítenek kiválasztani a céljainak legmegfelelőbb eszközt a széles választékból.

Ajánlott bejegyzések
greenhulladékmenttességkomposztáló

Szelektíven szebb az élet!

6 Perc olvasási idő
Sajnos nagy a baj, a Föld energiaforrásait kiaknáztuk és mellette folyamatosan pusztítjuk környezetünket. 30-40 éve még nem tudtuk mit jelenet a globális…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük