Néhány éve az egyetemi újságnál született egy olyan cikkötletünk, miszerint járjuk végig a campus épületeit, és mivel a legtöbb helyen fellelhető valamilyen kávéautomata, és/vagy büfé, teszteljük le az ott kapható kávé milyenségét. Emellett pedig még karunk tanszékvezetőit is megkértük arra, hogy érkezésünkre a titkárnővel főzessenek néhány csészével, hogy a kóstolás után megírhassuk milyen minőségű lé hajtja, vagy esetleg nem hajtja tanárainkat a tábla előtt. A kávétúrát egy hétköznap reggelére terveztük, és hát mit mondjak, a tapasztalataink mind a kávéautomatákkal, mind az oktatási egységek által felszolgált kávéval kapcsolatban vegyesek voltak, de hogy utána aznap már nem nagyon hunytuk le a szemünket, még csak egy pislogásnyi időre sem az biztos. Karunkon ugyanis kb. tíz tanszék található, és két-három hozzánk tartozó épület van, mindegyikben legalább egy kávéautomata, de akár büfé is, mi pedig ennek nagyjából a hetven százalékát végigjártuk. Egyébként minőségileg nem nagyon találtunk nagyon rosszat, ellenben nagyon jót se, az egyetlen kiemelkedő tapasztalat az volt, amikor az egyik tanszéken a kávé mellett tejszínhabos gesztenyepürével is kínáltak mineket.
Mondanom sem kell, azóta az egyetemen elég ritkán ittam kávét, ha esetleg mégis kávéra vágyom, akkor inkább lefőzöm magamnak. Itthon egy eléggé leamortizált kávéfőzőnk van, a kétcsészés automata fajtából – azért jobb, mint azok a kávé- és teafőzőnek nevezett izék, amikbe bele kell tenni egy papírszűrőben a teát vagy kávét, és azon átcsurgatva a vizet kapunk valami löttyötm viszont régi szegény, hiányoznak is alkatrészei, és ha pár napig magára hagyom akkor szép lassan egy barna tócsát ereszt maga alá. Tervben is van a lecserélése egy minőségibb típusra, úgyhogy nézzük meg milyen kávéfőzőket választhatok én, vagy bárki más az Olcsóbbatról!
Krups K2 XP 4020
Egy igen jól kinéző darab, egy vagy két csésze kapacitású kávét tud főzni. Víztartálya kivehető, 1,2 liter kapacitású. Nemesacélból és fekete műanyagből készült, ez utóbbi alkotja előlapját és kivehető, csészemelegítő funkcióval ellátott tálcáját, ami ennek következtében nem rozsdásodik. Teljesítménye 1200 Watt, és csúszásgátló talppal rendelkezik a nagyobb biztonság érdekében.
Krups XN5005 LeCube
Na ha valami, akkor ez a kávéfőző néz ki igazán jól, és csak egy kicsit kerül többe mint az előbb bemutatott termék. Ezzel egyszerre csak egy kávét főzhetünk le, viszont hogy az mekkora mennyiségű legyen, egy gombnyomással állíthatjuk be, és a gép ezután meg is jegyzi hogy alkalmanként mennyi kávét szeretnénk inni. Egy literes víztárolója van, amelyből „Coffee in just a minute” technológiájának köszönhetően igen gyorsan szűri át a vízet a kávén. Csészetartója levehető, és úgy tisztítható, ráadásul hangulatos, beépített háttérvilágítással is rendelkezik.
AEG Electrolux CP 2500 Cafe Perfetto
Ez pedig már egy árban és minőségben is felsőkategóriás termék, akár vendéglátóhelyek számára is ajánljuk. Negyedkilós szemeskávé-tárolójába töltött kávét saját, beépített kávédarálóján darálja le, hogy aztán a többféle, digitálisan beállítható opciónak köszönhetően két csésze olyan kávét főzzőn le, ami maximálisan megfelel az igényeinknek. Powe Save System rendszerének köszönhetően kikapcsolt állapotban egyáltalán nem használ áramot.