A legkedveltebb női fehérneműk | Női ruhák széles választéka | Fontosabb ruházati kiegészítők
Alig 100 évvel ezelőtt még csodaszámba ment egy szoknya alól kivillanó női boka. A férfiak szinte szívrohamot kaptak, ha a hosszú szoknya alól valahogy a szemük elé került egy kis bőrfelület.
Azután eltelt néhány év és a szoknyák lassan rövidülni kezdtek. A folyamatot kifejezetten felgyorsították a világháborúk is, na nem csak azért mert kevés ruhaanyag volt, amiből ruhát lehetett készíteni, hanem egyszerűen azért, mert a nők már ekkor az öltözködésen keresztül is kifejezhették önállóságukat és a férfiakkal való egyenlőségi törekvéseiket.
Ám, ahogy egyre több került a szemek elé a csinos lábakból, a harisnya is hódító útjára indult. Nem csak kényelmi szempontból viselték a nők a harisnyát, hanem egy lett azon fegyverek közül, melyek ma is jellemzik a szebbik nem hadviselési eszközeit. Emlékeztek Marilyn Monroe-ra, Greta Garbora? Az ő harisnyába bújtatott lábaik még ma is sok nőnek szolgálnak példaképként. A megfelelően kiválasztott harisnya ugyanolyan, mint a jól választott ruha. Az apró hibákat eltakarja, miközben az előnyös pontokat kiemeli. Egy formás vádlit tökéletesen hangsúlyozhatunk egy húzott harisnyával, miközben elegáns megjelenést kölcsönzünk megjelenésünknek.
Vannak ruhák, melyek egyenesen elképzelhetetlenek harisnya nélkül. De nem mindegy, hogy harisnyanadrágot húzunk vagy harisnyát combfixszel, ami lássuk be, a legtöbb férfi listáján ott szerepel, mint a legszexisebb ruhadarabok egyike.
Válasszuk bármelyiket is, fontos, hogy figyelmet szenteljünk annak, hogy a harisnya színe mindig harmonizáljon az öltözetünkkel. Például menyasszonyi ruhán és nővérke egyenruhán kívül nem igazán van olyan darab, amihez fehér harisnyát vehetnénk fel. A fekete színnel is csínján kell bánni. Főleg akkor válasszunk fekete harisnyát, ha a szoknya vagy nadrág világos színű, miközben a felső rész ismét csak sötét színárnyalatú. Abban meg nincs is semmi különös, hogy a testszínű harisnya általában minden ruhához jól illik.
De mi van a mintákkal? Nos, a mintás harisnyákat mindig óvatosan kell kiválasztani, hiszen szinte mindegyik optikailag megvastagíthatja a lábunkat (leszámítva a hosszanti csíkokat). Azt pedig senki sem szeretné, ha nagyobbnak tűnne a vádlija, mint amilyen valójában. Ráadásul a harisnya mintája csúnya diszharmóniát teremthet a ruháinkkal, ha azoknak bármely részén a legkisebb minta is található. Ezért mielőtt elindulunk otthonról, mindig nézzük végig magunkat egy hosszú tükörben, hogy lássuk, milyen az összkép, amit a külvilág felé mutatunk.
Mégis a nők legjobb barátja marad még sokáig a harisnya, leggings, combfix, hiszen nem csak kecsessé varázsolhatják a lábat, de alapvetően formálják a női alakot és egyfajta eleganciát adnak a megjelenésnek. Mondhatnánk, hogy a harisnya az a lábaknak és alhasnak, ami a fűző a felsőtestnek. És lássuk be, ahogy a szerelemben és háborúban minden megengedett, úgy az öltözködésben is így van ez. A harisnya évszaktól függetlenül egy fontos kiegészítő darab.