Uncategorized

It’s reggeli time!

2 Perc olvasási idő
Uncategorized

It’s reggeli time!

2 Perc olvasási idő

Receptbloggá alakul az Olcsóbblog, legalábbis egyelőre ezen post erejéig engedtessék ez meg nekünk, egy igen bőséges reggelit fogunk elkészíteni, mégpedig a képen láthatót. Megpróbálunk rövidek és lényegretörőek lenni, lássuk hát gyorsan mi is van a tányérban. A jobboldalt látható piros cucc az fehérbab, paradicsommártásban. Ezt konzerv fehérbabból remekül elkészíthetjük, a mártáshoz pedig, ha viszonylag friss és természetes ízeket szeretnénk, szükségünk lesz 5-6 darab paradicsomra, amiket turmixgépben összeturmixolunk, ízlés szerint fűszerezünk, aztán a babbal együtt egy serpenyőben összerottyantjuk. Ha túl híg, tehetünk hozzá egy kevés lisztet, attól besűrűsödik. A bab mellett három kisebb virsli van, őket tepsiben sütöttük ki, két szelet camemebert sajtot is olvasztottunk rájuk. A nagytányéron ezenkívül még japán fagombát is láthatunk, vagy eredeti nevén shiitake gombát, őket szintén konzerválva vettük, és a virsli mellett sütöttük meg a tepsiben.

Mindezt természetesen pirítóssal és Earl Grey teával fogyasztjuk, és most jön az, amikor mai ajánlónkra futtatjuk ki ezen írást, mégpedig a kistányéron látható kakaós gofri, a tetején lekvárral (egész pontosan rózsasziromlekvárral, de ez már részletkérdés, mi csak az egzotikumok halmozása végett ízesítettük azzal, mindenki maradhat ízlése szerint a jó öreg baracklekvárnál, vagy éppen pudingnál). A gofrikat mi a kéepn látható reggelihez boltból, készen szereztük be, és igazából nem volt velük különösebb probléma, de mégsem voltak olyan most vettem ki frissen a sütőből gofrik, pedig milyen jó is az. Úgyhogy legközelebb ilyen reggeli készítését tervezzük, feltétlen beszerzünk egy gofrisütőt, honnan máshonnan, mint az Olcsóbbatról. Szemezgessünk most egy kicsit a választékból.

Moulinex Waffle Time

Tetszetős sárga darab a Moulinextől, külsőre egy szendvicssütő. 650 Wattos teljesítményével süti meg nekünk a gofrikat, egyszerre két darabot. Hatezer forintért már a miénk lehet.

Hauser ST-632

Ha el akarjuk kápráztatni kedvesünket, válasszuk ezt! Öt darab gofrit tudunk vele sütni egy menetben, ráadásul szív alakúra formázza nekünk azokat. Automata hőfokszabályzójának köszönhetően nem kell attól tartanunk, hogy odaégetjük szívecskéinket, hidegfalú burkolata pedig nem engedi ki a hőt a levegőbe, így biztos nem égetjük meg magunkat egy óvatlan mozdulattal a használat közben.

Bosch TWA3000

Repülő csészealjra emlékeztető darab a Bosch-tól. Helytakarékos, tehát állítva is tárolhatjuk, szintén szív alakú gofrikat süthetünk tapadásgátló sütőformáin, aminek a felfűtési hőfokát magunk állíthatjuk be, és erről egy megfelelő időpontban kigyulladó lámpán keresztül visszajelzést is kapunk.

Ajánlott bejegyzések
Uncategorized

Jól csak a szívével lát az ember.

1 Perc olvasási idő
Tekintse meg hírlevelünk termékajánlatát ide kattintva. „Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” Antoine de Saint-Exupéry, A Kis Herceg című regényének gyakran idézett mondata…
Uncategorized

Spórolni tudni kell!

9 Perc olvasási idő
Megtakarítás okosan Gyakran kerülünk választás elé vásárlásaink során, és sok esetben érzelmi alapon hozunk döntést. Megvegyük most? Mikor látjuk, hogy csak pár…
Uncategorized

Házi kedvenc magazin

12 Perc olvasási idő
Aki barátot talál… …kincset talál. És aki az állatot szereti, bizony vágyik rá, hogy kedvencét maga mellett tudhassa. Persze nem árt, ha…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük