mobiltelefon

Minden kamasz karácsonyi álma: az okostelefon

4 Perc olvasási idő
mobiltelefon

Minden kamasz karácsonyi álma: az okostelefon

4 Perc olvasási idő

Érintőképernyős okostelefonok | Népszerű Androidos mobilok | Apple iPhone-ok minden alkalomra
Amire jobb felkészülni: a karácsonyi kívánságlistán biztosan ott lesz az okostelefon is, öröm az ürömben, hogy ma már nem feltétlenül kell százezreket áldoznunk egy ilyen kütyüre. Míg néhány éve a fogalom egyértelműen a csúcskategóriát foglalta magába, mára a piac teljesen átrendeződött, okostelefont 50 ezer forint alatt is lehet vásárolni.

TOP 20 okostelefon karácsonyra >>


Persze butaság lenne egy lapon említeni például a Samsung Galaxy S III-at és a Samsung Galaxy Mini 2-t! Attól, hogy bizonyos funkciók mindkettőben ugyanúgy megtalálhatók, a Galaxy S III nem véletlenül csúcsmodell, és a gyártója okkal kér el érte minden egyes plusz forintot. Az alacsonyabb árkategória előnye viszont, hogy éppen azt kínálja, ami a célcsoportját leginkább érdekli: van rajta érintőkijelző, elérhető rá a Facebook-alkalmazás, és még fényképezni is lehet vele. Ne számoljuk a processzormagokat, ha nincs rá szükség!

Okostelefonok a karácsonyfán

Az alábbiakban olyan készülékeket mutatunk, amik ezt a vonalat képviselik: megfizethetők, de már okostelefonok, és bár vannak hiányosságaik, az alapvető feladatokat tökéletesen elvégzik. Az 50 ezer forint alatti kategóriából szemezgettünk; természetesen érdemes odafigyelni az időközi akciókra, hiszen olykor egy-egy középkategóriás modell is lecsúszhat ide!

A keleti vonal

Ezen a téren kétségkívül a távol-keleti gyártók teljesítenek jobban. Véletlenül sem a sztereotípiákat szeretnénk erősíteni: ezek a vállalatok nagyszerűen fedik le az összes árkategóriát, nem ritka, hogy egy-egy cég több modellt is piacra dob egyazon címke alatt – mi egy-egy típusra szorítkozunk a tömörség kedvéért.
A kínai gyártók, mint a Huawei és a ZTE sokszor közvetlenül a mobilszolgáltatóknak készítenek mobiltelefonokat, a Huawei Ascend Y200 és a ZTE Blade viszont a néhány kivétel közé tartozik. Előbbi alig 40 ezer forint, ezért cserébe 3,5 hüvelykes IPS-kijelzőt, 800 MHz-es processzort, 3,2 megapixeles fényképezőt és dualmikrofonos zajcsökkentést ígér; kellően gyors, a gyártó szerint alig 5 másodperc alatt kapcsol be. Az integrált közösségi alkalmazások alapnak számítanak. A ZTE Blade szintén a 40 ezres sávban indul, specifikációiban kísértetiesen hasonlít a Huawei telefonjára, de a processzorra lassabb (600 MHz), amiért cserébe tömegcsökkenést kapunk: a Blade 110 grammos. A telefon készenléti ideje 200 óra.

Sony Xperia Tipo okostelefon

A Sony Xperia Tipót már 30 ezer forintért is megvásárolhatjuk, a japánok olcsó okostelefonja nem is okoz csalódást, jóllehet a ma már parányinak számító 3,2 hüvelykes kijelzője miatt a fiatalabbak vagy a hölgyek preferálják majd. Közel 3 GB belső memóriával rendelkezik, amit microSD memóriakártyával bővíthetünk újabb 32 GB-tal. GPS is került bele, az operációs rendszer pedig az Android viszonylag új, 4.0-s változata. A HTC Wildfire S-sel nem lehet mellélőni, a kisméretű kijelzőt itt 5 megapixeles fényképezővel és LED-vakuval kompenzálja a tajvani gyártó. A kütyü szintén „megeszi” a microSD kártyákat, amire szükségünk is lehet, mert ide csak 512 MB-os háttértár jutott osztályrészül.

Samsung Galaxy mini 2 okostelefon

A Samsung Galaxy Mini 2 közel 40 ezer forint – az előző generációs típus olcsóbban is beszerezhető, sőt szerencsés esetben a Galaxy Ace is megvásárolható 50 ezer forint alatt -, specifikációiban a Tipóra emlékeztet. A 3,2 hüvelykes kijelző, a 3 megapixeles és a 3 GB-os belső memória adott, és bár az operációs rendszer még az Android 2.3-as változata, erre a Samsung a saját TouchWiz felületét húzta a maga funkcióival, amire joggal lehetnek büszkék a Samsung-hívők. Dél-Koreából az LG Optimus L3-at is ajánljuk a figyelmetekbe: a 30 ezres telefon is hasonlít az előzőekre – igaz, 1 GB belső memóriával rendelkezik -, viszont nem lepődnénk meg, ha a kialakítása miatt valaki rá voksolna.

Mit kínál a nyugat?

Amerikai és európai viszonylatban jóval kisebb a választék – persze maguk a gyártók is kevesebben vannak. A Motorola kínálatából a Defy Mini lehet szimpatikus, a közel 40 ezer forintba kerülő telefon azért különleges, mert a nagytestvéreihez hasonlóan strapabíró: ütés- és karcálló, a külső borítása véd a por és a víz ellen. A belső memóriája mindössze 120 MB, egy microSD kártya itt is elkél majd.
Végül ne feledjük a Nokiát sem! A Lumia 610-ről azért is muszáj szót említeni, mert nemcsak a bemutatóban használt 50 ezer forintos árkorláton tartózkodik belül, de a felhozatal egyetlen – és ritka! – modellje, ami nem Android operációs rendszert használ. A Windows Phone 7.5-ös verzióját futtató telefon ráadásul 3,7 hüvelykes ClearBlack kijelzőt kapott, 5 megapixeles kamerája van és a belső tárhelye 8 GB-os – igaz, nem bővíthető. Körülbelül 50 ezer forintba kerül, ami a többiekhez képest magasabb ár, viszont maximálisan megéri a plusz költségeket.

Ajánlott bejegyzések
fejhallgatófényképezőkiegészítőmobiltelefonUncategorized

Nem fér bele mindaz a képbe, amit mondani akarnál?

1 Perc olvasási idő
Egészítsd ki technikai repertoárod egy selfie bottal! Szerezd be Te is az utóbbi idők egyik legnagyobb slágerét, a selfiebotot! Ne bajlódj a…
mobiltelefonUncategorized

Szuper telefonok a forró hónapokban is

1 Perc olvasási idő
Nagy tárhelyet, modern hangzást, kiváló akkumulátorú készüléket keresel, vagy éppen designos telefonra vágysz? Az olcsóbbat.hu-n mindet egy helyen megtalálod! Ha valami igazán…
applemobiltelefonOnline vásárlássamsungUncategorized

Top mobiltelefonok nyárra már 95.000 forintért

1 Perc olvasási idő
A nyári kalandok és nyaralások eljövetelével nagyobb tárhelyre lenne szükséged, hogy megörökítsd az összes fontos pillanatot? Válogass 64, 128, 256 vagy akár…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük