A Linux, bár sokat fejlődött a téren, még mindig nem a legideálisabb azoknak, akik mindenféle új kütyükkel szeretnek játszani. Tudom ezt többek közt onnan, hogy napok óta szenvedek a tegnap megénekelt olcsó PDA-mon az MP3-ak kényelmes egyklikkes szinkronizálásával, és szép lassan eljutottam a pontra, hogy beszállok az ezt kezelő nyílt forrású programok fejlesztésébe. Ez így magában nem túl közérdekű és érdekes információ, érdekes viszont maga a terület, amivel küzdök: a Microsoft által kifejlesztett és egyre nagyob teret nyerő Media Transfer Protocol (nyilván kell egy TLA: ő az MTP). Az alábbiakban ezt a hordozható zene- és videolejátszók számítógépes kapcsolatára kitalált protokollt ismertetnénk röviden, szakmai zsargontól és bitelrendezésektől mentesen.
Mi az MTP?
A Microsoft által kifejlesztett protokoll hordozható zene- és videolejátszók szinkronizálására. A fényképezőgépeknél régóta létező PTP (Picture Transfer Protocol) kibővítése, hogy ne csak képekkel lehessen variálni a segítségével. Az USB felett működő protokollról van szó, aminek résztvevői, az initator (kezdeményező) számítógép és a responder (válaszoló) kézi eszköz különféle üzenetekkel meg tudnak egyezni abban, hogy ki mire képes, milyen fájlokat és hogyan tud kezelni, majd át tudják mozgatni a szükséges adatokat.
Mire jó?
A kérdés jogos. Bár a tapasztalatlanabb felhasználónak azért jól jön, ha a gép bedugásakor a Windows feldob egy ablakot, hogy mit is csináljon, és akkor onnan el lehet érni mindent, azért elég gyorsan eljut odáig az ember, hogy bármi adatokat hordozó eszköz csak egyszerűen jelenjen meg egy pendrive-ként, és majd ő maga elintéz mindent. Az MTP-t támogató eszközök esetén a fő koncepció az, hogy így rendelkezhetnek saját belső fájlrendszerrel, ami sokkal többet tudhat a sima windowsos FAT fájlrendszernél. A protokoll lekezeli, ha megszakad a kapcsolat menet közben (ettől pl. sok esetben megborulna a dolog egy sima pendrive-nál) és még véletlenül se tudsz letörölni fontos rendszerfájlokat. Meg persze, és ez már nem feltétlenül pozitívum, szükség volt erre azért is, mert a Zune-nal a Microsoft is beszállt a jogvédett formátumokon alapuló online zenebizniszbe, és ezt a technológiát alkalmazva a lejátszó képes lehet arra, hogy simán megtagadja a védett állományok „visszamásolását”.
Ami a praktikus, felhasználóhoz közelebb eső nagy előny, az az, hogy egy hasonló stabil és kiforrott technológiára már lehet építeni szoftvereket, amik egységesen tudják kezelni a hordozható lejátszókat. Fogod a 10-es verzió utáni Windows Media Playered vagy bármely más újabb zenekezelő programot, és borzasztóan egyszerűen tudod kezelni, hogy a zenegyűjteményed mely része legyen épp aktuálisan a zsebedben. Ezt beállítod, és amikor legközelebb rádugod a kütyüt, minden automatikusan elrendeződik. És ez jó neked. Tényleg.
Mi támogatja?
Számítógép oldaláról Windows, OSX és Linux alatt is megvannak a szükséges driverek és az összes modernebb zenejátszó-kezelő program támogatja a technológiát. Lejátszók terén, bár a szabványosítás folyamata még zajlik, már igen sok eszköz ismeri a protokollt, és ezek köre csak nőni fog:
- Újabb Archos-eszközök
- Creative Zen-széria
- iRiver lejátszók
- JVC lejátszók
- Microsoft Zune
- Samsung Yepp termékvonal
- SanDisk lejátszók
- …és a Palm PDA-k a Pocket Tunes szoftverrel Windows alatt már most, Linux alatt majd ha készen leszek a fejlesztéssel 🙂
További olvasnivaló:
- MP3-lejátszók az Olcsóbbaton
- Az elsődleges forrás ehhez a sok zagyvasághoz: Wikipedia