hardvermédialejátszónokiaszoftvertelefon

Új Windows-zal gyorsabb? Itt a Windows 7

1 Perc olvasási idő
hardvermédialejátszónokiaszoftvertelefon

Új Windows-zal gyorsabb? Itt a Windows 7

1 Perc olvasási idő

No, eltelt pár hét, és már egy ideje legálisan is be lehet szerezni a legújabb Windows verziót, a Windows 7-et. Lehet szeretni, lehet utálni, de megkerülni semmiképpen – ráadásul még a szkeptikusok szerint is sokat javult az új Microsoft oprendszer.

Windows 7

Persze a Microsoft ismét óriási reklámkampánnyal zúzza le mindenki agysejtjeit, de akinek egy kis esze van – például eme OlcsóBlog olvasói – általában megnézik, mit vesznek, és megéri-e, és nem a reklámszövegek alapján választanak. Viszont az is tény, hogy a sokáig tartó XP-uralom, majd a – még a fejlesztők által is elbaltázottnak tartott – Vista őrülete után úgy tűnik, összébb szedték magukat Redmondban. A Windows 7 mindenképpen gyorsabb és normálisabban kezelhető, mint elődei, igyekszik kevesebbet fagyni és a szolgáltatásai is emberközelibbek. Ha már egyszer „megkerülhetetlen” a Windows, talán válasszuk a legújabbat, hátha.

Ajánlott bejegyzések
mobiltelefonnokia

Új Lumiákkal készül karácsonyra a Nokia

3 Perc olvasási idő
A Nokia Lumia sorozat | Nokia okostelefonok | Windows Phone mobilok A Nokia a jövőben is számol a tavaly bemutatott Lumia-sorozattal. A…
mobiltelefonnokia

Nokia 808 PureView mobiltelefon – dobd ki a fényképeződet!

3 Perc olvasási idő
Nokia okostelefonok | Fényképezős mobiltelefonok | MP3-lejátszós mobilok A Nokia mostanában úgy próbálkozik, mint egy kezdő, szárnypróbálgató cég. Ami nem csoda, ha…
médialejátszómp3 lejátszó

Hordozható médialejátszók – multimédia mindig, mindenhol!

4 Perc olvasási idő
FM rádiós MP3-lejátszók | MP3 lejátszásra alkalmas okostelefonok | MP3-lejátszók diktafon funkcióval Nem áltatunk senkit: manapság a hordozható MP3- és médialejátszók tipikusan olyan…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük