pdatelefon

Telefon? PDA? Vagy mégis telefon? Mindkettő?

3 Perc olvasási idő
pdatelefon

Telefon? PDA? Vagy mégis telefon? Mindkettő?

3 Perc olvasási idő

A múltkor már bemutattunk egy telefont, amit PDA-ként is lehet használni. Akarom mondani bemutattunk egy PDA-t, ami egyben telefon is. Na jó, valójában kicsit össze vagyok zavarodva, mert nehéz meghúzni a határt, a felsőkategóriás okostelefonok már annyit tudnak és úgy néznek ki, mint egy PDA, a menő PDA-kba pedig már van hely SIM-kártyának, hogy telefonálhassunk is velük. De most akkor melyik mi, és mi alapján? És majd ha végre eljön az az idő is, hogy sokmegapixeles, végtelen optikai zoomos fényképező is tesznek minden három centiméternél vékonyabb készülékbe, akkor mi lesz a nevük? Nagy tanácstalanásunkban a telefon kategória azon darabjaiból szemezgettünk, amik már átfedést mutatnak a PDA-val, a kritérium pedig az volt, hogy legyen az illető telefonban vezetéknélküli internetelérés, mármint nem EDGE, vagy ilyesmi, hanem konkrét WLAN antenna. Hiszen azzal már jó esetben jár egy normális méretű kijelző, többé-kevésbé használható mail kliens és böngésző, jó sok beépített memória, vagy kártyaolvasó, és akkor az ugye meg már majdnem egy PDA. Nézzük, mennyire.

Nokia 9500

Kinézetre a jó öreg Nokia Communicator, színes kijezővel, és milyen meglepő a Communicator sorozatba is tartozik, aminek készülékein a 9210 óta Symbian OS fut. 150MHz-es Texas Instruments processzorával a 90-es évek beli 486DX2-esek sebességét idézi, de ettől nem kell megijedni, a telefonba (PDA-ba? jajj…) ez bőven elég. Képernyője 65 ezer színű, 80MB beépített SDRAM-ja van, amit MMC kártyával lehet bővíteni. Ami a kategóriában ritkasággá teszi, az a teljes QWERTY billentyűzet, minden gomb rajta van, ami a számítógép billentyűzetén is megtalálható (persze Windows gomb nincs, hehe). Rengetegféle kapcsolatot tud kezelni, úgy mint Bluetooth, infravörös, USB, Wi-Fi, CSD, HSCSD, GPRS és EDGE még faxküldés is van beleépítve és több accountot kezelni tudó POP3/IMAP e-mail kliens. Opera browser fut rajta, ezenkívül Microsoft Office kompatibilis irodai alkalmazások, és MP3 lejtászó, tudja futtatni a Java ME applikációkat is. Ha pedig ez nem lenne elég, hardcore játékosok emulálhatnak rajta Commodore 64-et, vagy Sega Megadrive-ot. Ja, telefonálni persze összecsukva is lehet vele.

Asus P535

Ez pedig egy Windows-os telefon, Windows Mobile 5.0 operációs rendszerrel, CPU-ja csak kicsit nagyobb, mint a Nokia 9500-é, 520MHz-es. 64MB beépített RAM-mal és 256MB ROM-mal kapjuk, de ezt természetesen bővíthetjük miniSD és SDIO kártyával. Ugyancsak van benne Wi-Fi, háromsávos GSM, CSD, GPRS, Bluetooth és USB csatlakozás, sőt beépített GPS vevővel is rendelkezik, na meg kamerával, ami majdnem két megapixeles. Szóval akkor mi is ez? Mindegy… A kijelzője 240×320 pixeles, és 16 bites színmélységet produkál hatvanötezet színben, maga a készülék pedig kapható szürke és a képen látható fekete színben is. Van benne minden, ami egy Windows-ba kell, Media Player, Java, PocketOffice. Ráadásul nagyon szép.

Nokia E61i

Egy újabb Nokia, ez már valamivel jobban néz ki, és újabb is, alig fél éves modell. Ebben is van 3G és GSM 850/900/1800/1900 Mhz-en,
WLAN, EDGE, GPRS, két megapixeles kamera, és extra nagy “szélesvásznú” kijelző. Ami még nagyon jó benne, hogy támogatja a SIP protokollt, amit az IP alapú hangátvitelhez találtak ki. Ez azt jelenti, hogy például gond nélkül rácsatlakozhatunk vele céges belső telefonhálózatunkhoz (amennyiben az IP alapon is működik), és azon keresztül bonyolíthatjuk beszélgetéseinket. Ez a telefon/PDA is 64MB belső memóriát tartalmaz, és bár csak 46 gombos, de billentyűzete szintén igazodik a QWERTY felépítéshez, úgy látszik erre valamiért ügyelnek a Nokiánál. Symbian OS fut rajta természetesen.

Ajánlott bejegyzések
játékokkonzoltablet pctelefon

4+1 ajándéktipp húsvétra

2 Perc olvasási idő
Gyerekjátékok széles választéka | Játékkonzolok hozzáférhető áron | Ajándékok a család nőtagjainak A húsvéti bevásárló listán a tojás és a sonka mellett…
játékoktablet pctelefon

Mire fel ez az Angry Birds-mánia?

3 Perc olvasási idő
Angry Birds minden mennyiségben | A legnépszerűbb videojátékok | Okostelefonok a játékhoz Angry Birds. Valószínűleg sokan belefutottak már ebbe a címbe még…
lgtablet pctelefon

LG Optimus Vu – újabb „se nem mobil, se nem tablet”

2 Perc olvasási idő
A legnépszerűbb mobiltelefonok | Közkedvelt tabletek | A stílus előfutára: Samsung Galaxy Note A Dellnél még nem egészen tudtuk hova tenni, a…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük