monitor

Szélesvászon

2 Perc olvasási idő
monitor

Szélesvászon

2 Perc olvasási idő

Széles képarányú monitort használni jó. Jó, mert

  • mindenféle csíkok nélkül lehet rajta filmet nézni,
  • menőn néz ki,
  • és pont elfér rajta egymás mellett két szerkesztőablak vagy egy böngésző és egy IM-doboz (meg úgy általában, ha az ember rászokik ezen elhelyezni a dolgokat, már nem is igazán érti, hogy bírta 4:3-as aránnyal).

Egy-két éve még a luxus nonpluszultrája volt ilyen monitort venni, mostanra azonban a laptopok felét ilyennel szállítják és az asztali monitorok terén sincs szignifikáns különbség. Nézzük, mennyiért mit kaphatunk manapság…

Acer AL1916WAs

Az Olcsóbblog hivatalos szerkesztőségi monitora, két évvel ezelőtti 100 ezer körüli ára zuhant le mostanra az arcpirongatóan alacsony 40 ezerre. Ezért tud egy 1440×900-as felbontást és relatíve jó frissítési időt és árához képest egészen kulturált megjelenést. Hátránya, hogy semmilyen irányban nem lehet mozgatni-állítani, kicsit túl élénkek-rikítóak a szinei, akármit is kezd vele az ember (fotók színhelyességét/fényerejét szinte lehetetlen belőni rajta) és hogy az a függőleges irányba 130 fokos látószög valami fenomenálisan kevés – ha nem pont egymagasságban ülünk vele, borzalmasan elcsúszkálnak a szinek: ez egy filmnézésre amúgy ideális 16:9-es monitornál nagyon nem jó dolog.

Asus MW221U

Komolyabb technológia 80 ezerért, ami még mindig vállalható manapság egy ilyen képességű monitorért. 22 colljával betelíti a komplett asztalt, 1680×1050 pixeles felbontásával már az ég egy adta világon minden elfér rajta és sokkal kellemesebb a 160 fokos függőleges láthatósági arány, főleg, hogy itt már lehet fel-le dönteni is a panelt. Mi ugyan csak egy kicsit nyomkodtuk eddig, de Prohardverék jól meg is nézték, érdemes lehet átolvasni, ha valaki ebben gondolkodik épp.

Dell 3007WFP

30 inches szörny 400 ezerért. Igen, tudom, hogy kihagytam a köztes értelmes döntéseket – egyszerűen mert nem nagyon vannak. Illetve nincs bennük semmi érdekes: ugyanazon pár gyártó vetekszik tízezrenként növekvő árakon a kicsit nagyobb, kicsit szebb, kicsit jobb termékekkel, tessék csak végignézni. De ez… szóval ez valami, talán csak az Apple Cinema Display-e veheti fel vele a versenyt. Dual-link DVI-t tudó videokártya kell hozzá, lévén máshogy ennyi információt nem lehetne átvinni, és a 14ms-es frissítési idő se a leggyorsabb, de egy 2560×1600-as felbontásért azért az ember pár kompromisszumra hajlandó néha. Az egyetlen probléma eztán már csak az lesz, hogy hogyan szokj vissza egy emberi felbontású desktopra utána…

Ajánlott bejegyzések
monitor

LG IPS235V-BN monitor – remek választás!

3 Perc olvasási idő
Népszerű LG monitorok | Nagyfelbontású monitorok az LG-től | LG LED monitorok kedvező áron Remek monitort dobott piacra a dél-koreai LG, az…
applehűtőgépmonitorsporttelefontvvideókamera

Kisorsoltuk a Véleményvezér nyereményjáték nyerteseit!

1 Perc olvasási idő
Kedves Játékosunk! Örömmel értesítünk, hogy kisorsoltuk a Véleményvezér nyereményjáték nyereményeit, egy Apple iPad 2-t, egy Sony fényképezőgépet, és egy Sony hordozható DVD…
3dmonitorsamsungtv

Samsung SyncMaster T27A950D monitor – egyszerűen lenyűgöző

2 Perc olvasási idő
A Samsung legújabb monitorát tiszta szívből ajánljuk bárkinek, már csak azért is, mert teljes értékű HDTV-ként is megállja a helyét: a szokványos…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük