htcsamsungtablet pctelefonvideókamera

Samsung HMX-W200 videokamera – az igazi túlélő

2 Perc olvasási idő
htcsamsungtablet pctelefonvideókamera

Samsung HMX-W200 videokamera – az igazi túlélő

2 Perc olvasási idő

A Samsung új HMX-W200 típusú videokameráját kétszeresen is nevezhetjük túlélőnek: bár az okostelefonok minden alternatív kütyü elől elszipkázzák a vásárlóközönséget, azért a gyártó újdonsága még kitartóan feszít a kamerák között, ráadásul masszív felépítése révén nagyobb eséseket is kibír, a víz alatt is sokáig húzza, és természetesen a pornak sem adja meg magát – legalábbis az ígéretek szerint.

Samsung HMX-W200 videokamera - olcsobbat.hu

A W200 tulajdonképpen a P100-as hardverét kapta, csupán a szívóssága az, ami egyedivé teszi: 5 megapixeles, vakuval is megvilágítható CMOS érzékelővel szerelték fel, ami rossz megvilágítás mellett is lehetővé teszi a videók rögzítését. A kamera full HD (1920×1080 pixeles) felbontásban is tud felvenni, mindezt másodpercenkénti 30 képkockás sebesség mellett teszi, MPEG-4 AVC, illetve H.264 formátumban. A kamera microSDHC kártyával is bővíthető, nem kell aggódni, fér rá anyag bőven.

A W200 4,5 x 2,4 x 0,8 hüvelykes, és mindössze 140 grammot nyom a mérlegen. Használata a hasonszőrű kamerákhoz hasonlóan „állítva” történik, azaz az eszközt a pisztoly markolatához hasonlóan kell megragadnunk, utána pedig rábízhatjuk magunkat: a kismérete okán sem kell aggódni, elektronikus képstabilizátora igyekszik kiküszöbölni a rázkódásból fakadó problémákat. Bár az eszköz strapabíró, a kihajtható UBS-csatlakozónál, a mini-HDMI bemenetnél, illetve a microSD kártya helyénél nem árt vigyázni vele. A kamera hátán egyébként 2,3 hüvelykes LCD kijelző feszít, ezen nézhetjük vissza a felvételeinket.

A kamerához az Intelli-Studio Light nevű szoftvert kapjuk, ezt Windowson tudjuk futtatni. Kezelése nem túl bonyolult, habár a kezdőknek okozhat nehézséget – cserébe legalább a legtöbb vágási műveletet elvégezhetjük vele, és gyors megoldást biztosít a felvételeink online felületekre történő feltöltéséhez: a programmal a YouTube-on, a Facebookon és a Twitteren is megoszthatjuk a felvételeinket.

Samsung HMX-W200 videokamera árak, ajánlatok

Ajánlott bejegyzések
applemobiltelefonOnline vásárlássamsungUncategorized

Top mobiltelefonok nyárra már 95.000 forintért

1 Perc olvasási idő
A nyári kalandok és nyaralások eljövetelével nagyobb tárhelyre lenne szükséged, hogy megörökítsd az összes fontos pillanatot? Válogass 64, 128, 256 vagy akár…
3dapplebevitelirodatablet pc

Digitális tervezőnaptárak - kézzel írva

8 Perc olvasási idő
Sokan már novemberben gondoskodnak a jövő évi naptárról, mivel munkaeszközük, s van, aki csak több hónapos határidővel tud dolgozni. Általában a szolgáltatóknak…
canonfényképezőgpsmobiltelefonokosórasporttablet pc

Hurrá, nyaralunk!

6 Perc olvasási idő
    A 21. században élő embereknek már természetes az egyszerre több fronton helytállás fogalma. Minden médiából áramlik a megfelelési kényszer, legyünk…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük