fényképező

Plakátkép a zsebből – 12 megapixeles Foxconn kompaktgép

2 Perc olvasási idő
fényképező

Plakátkép a zsebből – 12 megapixeles Foxconn kompaktgép

2 Perc olvasási idő

Óriásplakátokra akarod ráfotózni Heidi Klumot a legújabb Versace-kollekcióban, esetleg azt a gyönyörű panorámát a tengeparton szeretnéd viszontlátni a szobád egész falát betöltő poszteren, viszont nem akarsz egy irgalmatlan méretű stúdiófényképezőt magaddal cipelni? (Meg nincs is rá pártízezer euród?) Nos, nagyjából ez az egyetlen indok arra, hogy miért lehet majd érdemes megvenned a Foxconn nemrég bejelentett 12 megapixeles kompaktgépét.

A Foxconn az egyik legnagyobb elektronikai alkatrész-beszállító, Taiwanból ellátva az olyan márkákat a fél- vagy épp teljesen kész eszközeivel, mint a BenQ, a Minox vagy Vivitar. (Ha meg eltávolodunk a fényképezőgépek körétől és körbenézünk egy kicsit a cég körül, végképp megdöbbenhetünk azon, hogy manapság szomszédos gyártósoron készül az összes kütyünk, beleértve az Xbox 360-at, a PlayStation 2-t, PlayStation 3-at, a Nintendo Wii-t és iPod nano-t…). A cég pár napja bejelentette a 12 megapixeles DSC-350 kompakt fényképezőjét, aminek, mint arra a bevezetőben is finoman utaltunk, semmi értelme.

Miért foglalkozunk akkor mégis vele? Hogy lebeszéljünk mindenkit arról, hogy azt gondolja, hogy a nagyobb megapixel-érték automatikusan jobb gépet is fog jelenteni. Tény, hogy manapság már 4-5 megapixel alatt gépet venni nem szokás, de főképp ebben a kategóriában a marketingcélokból felturbózott felbontási adatok inkább csak rosszat jelentenek. Ennek nagyon egyszerű oka van: egy kompakt fényképezőben a méretkorlátokból adódóan relatíve kicsi fényérzékelő lapka fér csak el. Ha a gép kis méretét meg akarjuk tartani és nem akarunk egy teljesen új lencserendszert kifejleszteni, akkor ez bizony nem is lesz nagyobb. Viszont ha a felbontást növelni akarjuk, több apró érzékelőt kell rázsúfolnunk ugyanekkora területre. Ugyanakkora lapkára ugyanannyi fény esik, több érzékelő esetén egyre kevesebb jut, azaz egy kis érzékelőt sokkal érzékenyebbre kell állítanunk, hogy összességében ugyanakkora fényerőt kapjunk. A nagyobb érzékenység viszont sokkal több zajjal jár – aki fotózott már 1600-as ISO-val akár egy alapban kristálytiszta képet adó digitális tükörreflexessel, az tudja, miről beszélek. A végeredmény: kapunk egy elképesztő felbontású, de szemcsés és randa képet. …vagy persze gyártható sokkal jobb minőségű érzékelő is, node az sok pénzbe is kerül, és a BenQ (aki mondjuk jó eséllyel ezt a Foxconn-kreációt forgalmazni fogja), valljuk be őszintén, épp az árával szokott hódítani…

Az Olcsóbbaton:

Ajánlott bejegyzések
fejhallgatófényképezőkiegészítőmobiltelefonUncategorized

Nem fér bele mindaz a képbe, amit mondani akarnál?

1 Perc olvasási idő
Egészítsd ki technikai repertoárod egy selfie bottal! Szerezd be Te is az utóbbi idők egyik legnagyobb slágerét, a selfiebotot! Ne bajlódj a…
canonfényképezőgpsmobiltelefonokosórasporttablet pc

Hurrá, nyaralunk!

6 Perc olvasási idő
    A 21. században élő embereknek már természetes az egyszerre több fronton helytállás fogalma. Minden médiából áramlik a megfelelési kényszer, legyünk…
fényképezőfesztiválmobiltelefon

Top 10 fesztivál kellék, ami nélkül ne indulj el!

2 Perc olvasási idő
Hűtőtáska a hideg italokért | MP3 lejátszó, ha nem lenne elég a zenéből | Tablet az összetett élményekhez Javában tart a fesztivál…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük