olimpiatelevízió

Olimpikon TV

2 Perc olvasási idő
olimpiatelevízió

Olimpikon TV

2 Perc olvasási idő

Laposkijelzős tévék| Projektorok otthoni filmvetítésre | Házimozi rendszerek
A legtöbben képtelenek lennénk létezni a tévénk nélkül. Minden nap szórakoztat, informál és háttérzajnak is kiváló, ha éppen arra van szükség. Ám szűk két hónap múlva egy olyan esemény veszi kezdetét, amely még azokat is a tévé elé fogja ültetni, akik amúgy nem sokat foglalkoznak ezzel.
A négy évente megrendezésre kerülő nyári olimpiai játékoknak ezúttal London ad otthont. Bár életreszóló élmény lehet élőben követni az eseményeket, mégis csak keveseknek adatik meg ez a lehetőség. A többieknek marad a televízió, hogy azon keresztül szurkoljanak kedvenceiknek és természetesen hazájuk élsportolóinak.
Azonban, hogy teljes legyen az élmény, nem mindegy, hogy milyen készüléken keresztül nézzük a meccseket. Most érdemes lecserélni a készülékünket egy jobb minőségű, esetleg nagyobb tévére, hiszen az olimpia az elektrotechnikai eszközök árusításában olyan, mint egy második karácsony ugyanabban az évben. Számtalan jó ajánlatot találhatunk ilyenkor, még akkor is, ha nem csak az Olimpia miatt szeretnénk vásárolni.

Samsung UE32EH5000 led tévé

Ha azonban tényleg vásárlásra adjuk a fejünket, érdemes megfontolni, hogy mennyit is érdemes belefektetni az új házi kedvencbe. Esetleg nem lenne-e jó ötlet egy kicsit jobb felszereltségű, nagyobb teljesítményű készüléket venni. Manapság az egyik legjobb választás az internet tévé. Ezek nem csak kiváló minőségű tévézést biztosítanak, de számos plusz funkcióval is rendelkeznek, ami megkönnyítheti az életünket. Az egyik ilyen, hogy lényegében számítógépként is használhatók. Böngészhetünk vele az interneten, Skype-on keresztül bármikor beszélhetünk a távoli rokonokkal és nem utolsó sorban bármikor összehívhatjuk a barátokat, családot egy közös mozizásra, szurkolásra, hiszen méretéből fakadóan, egy ilyen készülék tökéletesen kielégít minden ilyen igényt.
Ráadásul napjaink okos tévéi és rendszerei már nem csak egyszerűen lejátszanak, de ha kell, akkor beprogramozhatóak arra, hogy felvegyék azokat a programokat, amik minket érdekelnek, de a munka vagy más elfoglaltság miatt nincs időnk megnézni.
Ma már egyre kevesebben választjuk a mozi élményét, hiszen a mozit már könnyen beköltöztethetjük a saját otthonunkba. Nem kell hozzá más, mint egy projektor, elég nagy méretű szabad falfelület, ami lehetőleg nem a szomszéd hálójával osztozik és már csak a hangfalakat kell kiválasztani ahhoz, hogy olyan legyen mint a moziban. Csak ne felejtsük el a kukoricát bedobni a mikróba, mielőtt elkezdődne a vetítés.
Ha idén, még az Oilmpia előtt beszereztek egy új kedvencet, garantált, hogy nem lesz olyan este, mikor a haverok ne kéredzkednének fel hozzátok, hogy együtt szurkolhassatok.

Ajánlott bejegyzések
televízióvideókamera

Okoskütyük a CES 2014-ről

2 Perc olvasási idő
Népeszerű okostelefonok | TOP 20 tablet | Okosórák Lassan véget ér Las Vegasban a világ talán legnagyobb elektronikai és technológia vására, a…
televízió

5 tévé, amelyik tuti élményt nyújt

2 Perc olvasási idő
Plazma tévék | LED LCD tévék | Smart tévék Közeleg a Karácsony és jövőre foci-vb-t rendeznek, ezért sokak számára napirenden van a…
televízió

A tévék is okosodnak

4 Perc olvasási idő
Smart TV-k széles választéka | WiFi kapcsolatra képes TV-k | Full HD tévék Több ízben is foglalkoztunk már tévékkel a blog keretein…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük