egészség

Ne túlórázz, beteg lehetsz!

2 Perc olvasási idő
egészség

Ne túlórázz, beteg lehetsz!

2 Perc olvasási idő

A legnépszerűbb okostelefonok | Laptopok irodai használatraMasszázs székek
Bizony. Kifejezetten rosszul tudjuk magunkat érezni, ha a főnök szól, hogy még két órát maradni kell, ha pedig ezt még tetőzzük egy jó kis kánikulával, néhány energiaital betolásával és plusz két kávéval, akkor meg főleg. Ezentúl bátran hivatkozhatsz arra, hogy a túlóra egészségkárosító hatású (koffeinmérgezés nélkül is), hiszen az információ nem légből kapott, kérem tisztelettel ez már bizonyított tény.

A Charted Society of Physiotherapy nevű brit, munkavállalókkal foglalkozó szervezet, kétezer irodai dolgozóval készített felmérést, melyből kiderül, hogy kétharmaduk a napi nyolc órás pörgést követően sem tud nyugton maradni és még átlagosan két órát ráhúznak a hivatalos munkaidőre. Jobbára mindannyiuk otthon még bekapcsolja a laptopját, tabletjét, avagy okostelefonján folytatja tovább a tárgyalásokat, hogy ezzel elégedettséget váltson ki feletteseiben, illetve nyugodtan hajtsa este nyugovóra a fejét. A szervezet szerint a munkaadók szinte egyike sincs azzal tisztában, hogy a foglalkoztatottak mennyi plusz munkát vállalnak, mennyit ülnek még otthon gép előtt és dolgoznak, hogy az aznapra kirótt feladatokat befejezzék, sőt azzal sem, hogy ennek következményeként jelentős egészségkárosodást okoznak maguknak. Hogy mire is gondolunk?

Brisbane-BR-8100 masszázs fotelek

A tanulmány kitért a különböző képernyős eszközökkel végzett munka egészségromboló hatására is, ebből pedig tisztán kiderül, hogy az emberek többsége annyira bele szokott feledkezni a munkába, hogy testtartásukra szinte egyáltalán nem figyelnek. Egy idő után aztán nyak- és hátizületi problémák, derékfájás alakul ki náluk, az orvosnál pedig csodálkoznak, hogy vajon mitől lehet. A betegségek nagy többségéért kifejezetten a sok irodai munka, a monitor előtti görnyedés és a végtelenségig tartó egérkattingatás a ludas, meg persze a stressz, ami tovább emeli minden más betegség kockázatát is. A túlórázás és a nagyobb mennyiségű pluszmunka, illetve az ezzel járó feszült figyelem ugyanis olyan mértékű frusztrációt vált ki a dolgozókban, mely egy idő után egyéb betegségek kialakulásához is vezet a tudat alatti és lelki tényezőkről már nem is beszélve.
Valószínűleg a kutatás eredményének birtokában továbbra sem fog egyetlen munkaadó sem meghatódni és kevesebb pluszmunkát adni, sőt egyetlen munkavállaló sem fog kevesebbet dolgozni a tanulmány lapjait lobogtatva, hiszen a nagy kalapban éppen úgy megfér ez a felfedezés is, mint az összes többi. Azonban arra mindenképpen érdemes odafigyelni, hogy időnként hagyjunk magunknak regenerálódási, feltöltődési időt, lehetőleg úgy hogy mobiltelefonjainkat, számítógépeinket kikapcsoljuk és egy kicsit elérhetetlenné válunk. Manapság már csak így lehet egy kis nyugalma az embernek…

Ajánlott bejegyzések
egészségszépségápolás

Kipróbáltunk pár szaunát, összeszedtük a tapasztalatokat

4 Perc olvasási idő
Népszerű szauna típusok: finn, infra és arc szauna | Szaunaparfümök a relaxáláshoz | Finom illóolajok szaunázáshoz Úgy tűnik a tavaszi verőfényes napsütésre…
egészségszépségápolás

Stresszoldás a fürdőszobában – Erre figyelj a hidromasszázs kabinok vásárlásánál!

3 Perc olvasási idő
Pezsgőfürdő otthon| Hidromasszázs zuhanykabinok | Különleges formájú kádak A stressz népbetegség, kihathat egész életünkre, megkeserítheti mindennapjainkat és amíg mindezt nem tudjuk egy…
egészségéletmód

A legolcsóbb elfoglaltság a világon

2 Perc olvasási idő
Szélesvásznú TV-k az otthoni kikapcsolódáshoz | Merülj el a zenében! | Fejhallgatók a relaxációhoz Valahogy mindig úgy tűnik, hogy bármilyen kikapcsolódási formát…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük