Meghízott a Nintendo 3DS

Nintendo 3DS XL konzol

Nintendo konzolok kedvező áron | Játékok Nintendo kézi konzolokra | A legtutibb kiegészítők videójátékokhoz

Furcsa irányt vett a hordozható kütyük piaca. Egy elektronikai gyártónak általában az volt az érdeke eddig, hogy csökkentse az eszközeinek méretét: a kisebb méret olcsóbb alkatrészekkel jár, ami végső soron alacsonyabb fogyasztást vonhat maga után, így nemcsak ő maga spórolhat az átméretezésen, de a felhasználó is jól járhat, hiszen az új termék jó eséllyel kevesebbe kerülhet, mint elődje. Ma is a méret a lényeg – igaz, éppen ellenkező irányban.

Gondoljunk csak bele! A mobilgyártók versenyt vívnak azért, hogy ki tud nagyobb okostelefont piacra dobni, ezért születhetnek meg az olyan kolosszális méretű termékek is, mint a Samsung Galaxy Note. A tabletek is egyre nagyobbak lesznek, noha valószínűleg a legtöbbünknek már a 9-10 hüvelykes táblagépek is tökéletesen megfelelnek. Jól mutatja ezt az irányt, hogy immár a Nintendo is kihagyta a szokásos méretcsökkentést, és míg a DS-ből csak a némileg apróbb DSi után jött ki a nagyított, XL változat, addig a 3DS második kiadása rögtön nagy méretben indul.

A kiotói konzolgyártó valamelyest kényszerhelyzetben is volt. Bár az eladásokon nem látszik, a PlayStation Vita megjelenése várható módon egy csapásra elavulttá tette a 3DS-t, a Nintendónak lépnie kellett valamit, hogy a laikus felhasználókat magához édesgesse, amire egy hatalmas, 3D-s kijelzőnél jobb megoldást aligha találni. A 3DS XL nemrég került boltokba, és bár így is vannak elmaradásai a konkurenciához képest, az eredeti modellnél mindenképpen többet ad – ráadásul változatlan áron.

Nintendo 3DS XL kék színben

A 3DS XL kiváló vétel, ha azt tervezed, bizalmat szavazol a Nintendo 3D-s kézikonzoljának – semmi esetre se a régebbi modellt válaszd! Az óriási méret kétségkívüli előnye a robosztus felépítés mellett, hogy a kütyü kijelzői is nagyobbak lettek, a felső, 3D-s megjelenítésért felelős panel például 90 százalékot nőtt. A megjelenítő átmérője 4,88 hüvelyk, így már egyértelműen egy lapon említhető a Vita 5 hüvelykes kijelzőjével. Más kérdés, hogy a méretváltással együtt a felbontás nem változott, a régi 3DS pixelsűrűsége, és így a képminősége is jobb.

A dizájn nagyrészt nem változott, apróbb módosításokra bukkanhat csak rá a figyelmes szem. A három fő mechanikus gomb (a Select, a Home és a Start) az alsó képernyő alatt helyezkedik el továbbra is, viszont a kialakításuk finomodott némileg. Közben az SD kártyaolvasó a gép jobb oldalára költözött át, a fülhallgató helye végre balra került, míg a stylus immár alul kapott helyet, ezért nem is teleszkópos – elfér kényelmesen.

Aki reménykedett volna, ne tegye: a 3DS XL-ről is hiányzik a második analóg kar. Bár a nagyobb méret megengedte volna, a Nintendo kihagyta a lehetőséget, s bár tény, hogy nem sok cím használja ki a platformon a kétkaros irányítást egyelőre, azért a 3DS egyik legnagyobb hiányossága még mindig ez. Ha már a hiányzó kiegészítőkről beszélünk, érdemes megemlíteni, hogy az XL már nem kapott olyan dokkolót, mint az előző modell – egyszerű hálózati adapterrel tölthetjük a masinát.

Aki szereti a termetes kütyüket, külön értékelni fogja az XL-t. A nagy konzol hosszabb távon is alkalmas játékra, kevésbé fárad el az ember keze, talán az a plusz tömeg is kibírható áldozat. Az XL egyébként összecsukva vékonyabb, mint az eredeti 3DS, ráadásul a fénylő festést is sikerült mattra cserélni, így az ujjlenyomatokkal sem kell küzdenünk. Ha már a hosszabb játékidőnél tartunk: a nagy mérettel együtt az akkumulátor üzemideje is javult, az első tesztek szerint 4-7 órányi erőforrással számoljunk a korábbi 3-5 óra helyett!

Belső hardverében a 3DS XL nem esett át változásokon, a számítási teljesítmény nem nőtt, így az előző modell tulajdonosainak sincs okuk bosszúságra vagy éppen aggályoskodásra. A 3D-s megjelenítés viszont mégis finomodott picit, most már nem kell közvetlenül a szemünk elé tartani a kütyüt attól félve, hogy szétesik a térbeli megjelenés, kissé szélesebb a betekintése szöge a felső kijelzőnek. A rázós buszutazásokat viszont továbbra is kerüljük, illetve lehetőség szerint kapcsoljuk le a 3D-t, mert ilyenkor csak idegesíteni fog minket a zizis kép.

Őket próbáltad már?

Activision Transformers 3 - Dark of the moon videójáték Transformers 3 videójáték legjobb ajánlat (még több játék Nintendo 3DS-re)

Nintendo Wii konzol Nintendo Wii legjobb ajánlat (további Nintendo játékkonzolok)

Speedlink Strike gamepad Speedlink Strike gamepad legjobb ajánlat (Gamepadek konzolokhoz kedvező áron)