hardvervideókamera

Mama helyénmarad és egyéb klasszikusok

3 Perc olvasási idő
hardvervideókamera

Mama helyénmarad és egyéb klasszikusok

3 Perc olvasási idő

Na, megvolt a tűzijáték, jó volt? Nézték, netán halált megvető bátorsággal élőben is? Esetleg fényképeztek, meg vittek ki kamerát is, hátha megint lesz néhány honfitársunk, aki Mary Poppinsként libeg el mellettünk a tömegben, aztán a felvételeket jó pénzért el lehet adni, egy arra alkalmas videómegosztó oldalnak?

Valójában sosem értettem, hogy minek az embereknek otthonra videókamera, ha nem használják (fél)profi szinten legalább, és most itt nem arra gondolok, hogy apuci amatőr operatőrködése közben sose remegjen be a kamera, és a zoomot is tudja jól kezelni, meg a fényviszonyok is tökéletesek legyenek, nem. Szóval addig oké, hogy felvesszük a gyerkőcök első lépéseit, és egyéb meghitt pillanatokat, azonban saját családi és ismerősi körömből tudom, hogy az átlaguser képes felvenni mindent legyen az akár csak egy, a turisták által az átlagosnál pufókabbra felhízlalt galamb a Szent Márk téren.

Aztán otthon meg néznek, hogy mihez kezdenek négy órányi felvett anyaggal, amiből fél óra buszon zötykölődés közben felvett táj hegyekkel és birkákkal (a busz ablakában visszatükröződik Jürgen, aki a sokadik dobozos sörét bontja az ülés alatt felhalmozott készletből), fél óra sötétben felvett élvezhetetlen ócskaság, néhány snitt a telejesen érdektelen hotelszobákról ellenfényben, a maradékban pedig ledarálva az utazás érdemi része.

Ebből pedig pornósztár-napszemüveges, vietnámipapucsos magyar turista legyen a talpán, aki értelemes anyagot farag: felesleges és érdektelen dolgok kivágása, egyéb vágás, kategorizálás, értelmes jelentekre osztás, borító felcímkézése, DVD-re, vagy egyéb adathordozóra égetés. Jó esetben az egészből születik egy „Olaszország 2006” című DVD/videókazetta, amiről tíz év múlva, mikor tényleg érdemes lenne feleleveníteni az emlékeket, anyuka majd azt hiszi, hogy a 2006-os vébédöntő, és jól ráveszi a Vér és bél brazil sorozat 29465. részét.

Ennek ellenére ma videókamerákat fogunk ajánlani, feltétlen vegyék őket meg! Lehet ám azt okosan is használni például így.

Sony DCR-DVD205

Elsőnek egy direkt újraírható DVD-lemezre (pluszosra és mínuszosra egyaránt) rögzítő kamera a Sonytól. Ez egy alacsonyabbkategóriás, és ennek megfelelően elég olcsó modell, egy megapixeles felbontású felvételt készít, akár 16:9-es képaránnyal is. Beépített képstabilizátor ellensúlyozza kezünk remegését, a Sony-tól már megszokott módon Carl Zeiss optikán keresztül élvezhetjük a 12-szeres optikai zoomot. Ha DVD-re rögzítést preferáljk érdemes ezt, vagy a Sony egyéb modelljeit a sorozatból választani.

Panasonic SDR-S10

Ezt a kamerát legfőképpen a külseje miatt válogattuk bele az ajánlóba, impozáns kinézetű, tenyérbesimuló példány, múzeumokban például feltűnés nélkül készíthetünk vele paparazzi-felvételeket. Egyébként SD-kártyára rögzít, MPEG2 formátumban, 0.8 megapixeles felbontásban. USB2.0 kimenettel rendelkezik (webkamera mód), valamint Leica objektívvel, és 10-szeres optikai zoommal.

Samsung VP-D6050

A végére pedig egy igazi keményvonalas, Mini-DV-re rögzítő kamera, egy úgynevezett „DuoCam”, amit azoknak találtak ki, akik nem szeretnék külön cipelni a fényképezőgépet (4 in 1 Multi memóriakártya foglalattal, MS/MS Pro/SD/MMC kártyáknak) és a kamerát. A fényképező 5.25 megapixeles, a kamera 0.8-as, 3-szoros/10-szeres zoommal. Természetesen a képek és videók számítógépre való áthelyezéséhez rendelkezik USB2.0 és FireWire kimenettel is.

Ajánlott bejegyzések
televízióvideókamera

Okoskütyük a CES 2014-ről

2 Perc olvasási idő
Népeszerű okostelefonok | TOP 20 tablet | Okosórák Lassan véget ér Las Vegasban a világ talán legnagyobb elektronikai és technológia vására, a…
fényképezőtelevízióvideókamera

Miden eladó – Inkább a foci EB-vel, mint nélküle…

4 Perc olvasási idő
A legnépszerűbb LED LCD tévék | Tükörreflexes digitális fényképezők | Videókamerák az élmények megörökítéséhez Az okos marketingesek szerint kisgyermekkel, avagy aranyos háziállattal…
hűtőgépsporttelefontvvideókamera

Az amerikai foci a digitális világot is felforgatja

3 Perc olvasási idő
Nagyképernyős tévé a meccsnézéshez | Olcsó hűtőszekrény a sörnek | A legjobb amerikai focis videojáték Hiába fiatalabb az amerikai foci, mint az…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük