olimpia

Lógni fogunk a londoni gigaesemény miatt…

3 Perc olvasási idő
olimpia

Lógni fogunk a londoni gigaesemény miatt…

3 Perc olvasási idő

Teljes HDTV-k | Szélesvásznú TV-k | Hordozható rádiók
Bizonyított tény, hogy az emberek munkakedve a jó idő és a sportműsorok hatására (többek között) alábbhagy, a dolgozók kedvetlenek és lógnak, a főnök ideges és még inkább hajtana, de őszig bizony uborkaszezon lesz. EB, Olimpia, kánikula, munkahelyi lógás.
Egy brit, széleskörű felmérés szerint a londoni Olimpia idején drasztikusan visszaesik majd a cégek teljesítménye, hiszen az emberek mintegy egyötöde nem csak otthon ül majd be a nagyképernyős tévé elé és csavarja el a rádiók gombját az „ON” irányába, de bizony nem restell majd munkaidőben sem különböző trükkökhöz folyamodni, annak érdekében hogy nemzetének szurkoljon. A brit gazdaságból ennek következtében több tízezer munkaóra esik majd ki idén nyáron, annak meg már utána se merünk számolni, hogy ez világviszonylatban mennyit jelenthet.
Mi magyarok is valószínűleg sunyiskodni fogunk és hozzájárulunk majd a nemzeti össztermék csökkenéséhez, annál is inkább mivel az esemény olyan időzónában zajlik, melynél az emberek többsége még húzza az igát és a munkahelyén robotol. Ennek következtében aztán nem lepődünk majd meg, ha előkerülnek majd a minitévék és a rádiók a melóhelyeken, az is meglehet hogy spéci fülhallgatókkal felszerelkezve, hogy másokat ne zavarjunk, vagy ha nincs erre lehetőség, akkor meg az okostelefonok. Addigra már bizonyosan előkerülnek az új olimpiai applikációk, melyeket a sportfanok és a technikai kütyüguruk kitalálnak, természetesen, mint most az EB idején, hogy senki ne maradjon le semmiről.

WayteQ HD-TV100 MP hordozható TV

Állítólag az ilyen nagy gigaesemények előtt a tévék, hűtők eladási statisztikája megnő, mi pedig bizton állíthatjuk, hogy a hideg italoké nemkülönben és mindenki igyekszik a lehető legnagyobb nyugalom közepette, a hűvösben hátradőlve, kortyolgatva szurkolni, aki meg nem teheti, az suttyomban teszi mindezt, például az internet segítségével. A fentiekben említett felmérés természetesen erre a kérdéskörre is kiterjedt, a válaszadóknak pedig mintegy 42 százaléka állította, hogy bizony rendszeresen elő fogja venni a mobiltelefonját és főleg a közösségi oldalakat használva informálódni fog arról, hogy éppen hol tartanak kedvencei, ha pedig úgy adódik, akkor élőben is követni fogja az Olimpia eseményeit, természetesen itt is előnyben részesítve a telefonokat. Ebben még az sem fogja visszariasztani, hogy főnökei nem biztos hogy ujjongva örülnek majd ennek és hogy esetleg az Olimpia miatt visszaesik majd a teljesítménye.
Úgy tűnik hamarosan ismét megnő a létjogosultsága a kis kompakt rádióknak, a mobilok hasonló rádiós funkciójának, a munkahelyi minitévézésnek, ha a főnök nem annyira nagylelkű hogy normális tévét is bekapcsoljon egy közösségi légtérben, vagy a cég ebédlőjében, ha pedig mégsem ilyen, akkor vessen magára. Bizony az ellen semmit nem lehet tenni, hogy az emberek munkaidőt ellógva Olimpia függővé váljanak, hiszen úgy tűnik minden lehetséges utat megtalálnak majd arra, hogy minden sporteseménnyel kapcsolatban képben legyenek.

Túlélőcsomag az olimpiai munkanapokhoz:

WayteQ HD-TV100 MP legjobb ajánlat (további hordozható TV-k)
HAUSER P-540 legjobb ajánlat (az összes popcorn készítő gép)
Skullcandy JIB legjobb ajánlat (további fülhallgatók)

Ajánlott bejegyzések
mobiltelefonolimpiatablet pc

Olimpia úton-útfélen

3 Perc olvasási idő
Androidos táblagépek | Apple iPadek | Minőségi laptop és tablet táskák, tokok Bármily hihetetlen, de ismét eltelt négy év és benne vagyunk…
ágyneműolimpia

Egy ágyban az olimpikonokkal…

3 Perc olvasási idő
Minden, ami a nyugodt alváshoz kell | Pihe-puha ágyneműk | Kutyusos párnahuzatok Végy egy olimpiai aranyérmest, egy szépen berendezett, hangulatos hálószobát, egy ruganyos…
olimpiatelevízió

Ne maradj le egyetlen aranyról sem!

3 Perc olvasási idő
Hordozható TV-k | Kis méretű netbookok | Műholdas beltéri egységek Javában zajlik a 2012-es olimpia Londonban. A minden ízében eddigi legnagyobb nyári ötkarikás…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük