fényképező

Kompakt, de nem a diszk

2 Perc olvasási idő
fényképező

Kompakt, de nem a diszk

2 Perc olvasási idő

Minden összevág azzal kapcsolatban, miről szóljon mai bejegyzésünk, röviden fel is vezetném tehát: nemrég írtunk arról, hogy már telefonban is található beépített 5 megapixeles kamera, valamint arról is szóltunk, hogy lakótársam a mosogatógépen kívül mindenféle elektronikai eszközökbe fektetne bele, nos ezzel kapcsolatban eszembe jutott még az is, hogy múltkor panaszkodott, hogy tükörreflexes fényképezőgépe – azonkívül, hogy mindig elromlik rajta valami mostanában – mennyire nagy, és nem szívesen cipeli, és mennyire lecserélné egy kompakt gépre inkább. Ehhez még hozzájön az is, hogy szintén pár napja írtunk a fényképezőgépekbe való XD memóriakártyákról. Gondolom ezek után már átlátszó lenne, azt mondani, hogy mostani ajánlónkban nem kompakt fényképezőgépeket fogunk felsorolni a tovább gombra való kattintás után.

Fujifilm FinePix A820

„Csupán” 8 megapixeles (3296×2472 pixel), szép kis kék színű gép, négyszeres optikai zoommal és több mint 6cm átmérőjű LCD kijelzővel. 10cm-ig tud makrót fotózni, ISO érzékenysége négy fokozatban álljtható a 800-as szintig. Van benne 10MB belső memória, de természetesen SD és XD kártyát is olvas. Külön jó benne, hogy az USB porton kívül infraporton is átvihetjük róla képeinket a számítógépre. Elképesztően olcsó, már 30 000Ft alatt megkaphatjuk.

Olympus mju Digital 1000

Ez már 10 megapixeles (3648×2736 pixel), rozsdamentes acél váza pedig ellenáll a zord időjárásnak is. Háromszoros optikai zoom van benne, minimális makrótávolsága szintén 10cm. Automata módban 64-1600 közötti ISO értéket állít be kézzel pedig választhatunk a 64/100/200/400/800/1600/3200/6400 értékek közül. Belső memóriája 28MB, de ebbe is tehetünk XD kártyát. 80-90ezer forintért megkaphatjuk.

Nikon Coolpix P5100

Enyhén retró kinézetű gép, 12 megapixeles (4000×3000 pixel) felbontással. Négy centiméterig tud makrózni, ISO érzékenysége automata módban 64-800 között, kézzel 64 – 3200 között állítható. Zársebesség értékeit f/2.7-5.3 és 1/2000-8s között állíthatjuk. Ebben is 28MB belső memória van, ezt SD/SDHC kártyával bővíthetjük. Az ára 90ezer forint körül mozog.

Ajánlott bejegyzések
fejhallgatófényképezőkiegészítőmobiltelefonUncategorized

Nem fér bele mindaz a képbe, amit mondani akarnál?

1 Perc olvasási idő
Egészítsd ki technikai repertoárod egy selfie bottal! Szerezd be Te is az utóbbi idők egyik legnagyobb slágerét, a selfiebotot! Ne bajlódj a…
canonfényképezőgpsmobiltelefonokosórasporttablet pc

Hurrá, nyaralunk!

6 Perc olvasási idő
    A 21. században élő embereknek már természetes az egyszerre több fronton helytállás fogalma. Minden médiából áramlik a megfelelési kényszer, legyünk…
fényképezőfesztiválmobiltelefon

Top 10 fesztivál kellék, ami nélkül ne indulj el!

2 Perc olvasási idő
Hűtőtáska a hideg italokért | MP3 lejátszó, ha nem lenne elég a zenéből | Tablet az összetett élményekhez Javában tart a fesztivál…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük