egészségmobiltelefon

Jelentsd a parlagfüvet!

2 Perc olvasási idő
egészségmobiltelefon

Jelentsd a parlagfüvet!

2 Perc olvasási idő

Kerti szerszámokkal a parlagfű ellen | Vitaminok az immunrendszer erősítésére | Természetes egészségvédelem
Az emberek nagy többsége már a parlagfű nevének hallatára is megborzong, majd heves magyarázásba kezd az allergiát, a gyógymódjait, illetve a végletekig átkozott növény irtását illetően. Aztán szóba kerülnek az önkormányzatok, a politika, a hanyag telektulajdonosok és még sorolhatnánk, mert felelősöket persze minden esetben kell találni. Az gyom ellen folytatott harc nem könnyű, azonban minden évben előjön valami okos ötlet, amivel könnyebbé teszik…

Míg tavaly az önkéntes parlagfűszedéstől, illetve a repülőgépezős, hőtérképezős módszertől volt hangos a sajtó, úgy tűnik idén már elég egy okostelefon is az elhanyagolt, parlagfűvel benőtt területek megtalálásához és jelentéséhez. Aki allergiás az említett növényre minden bizonnyal ódákat fog zengeni a módszerről, még ha az csak egy-egy kisebb terület kitakarítását is segíti elő, hiszen ennyivel is kevesebb, ennyivel is kisebb az esélye a hónapokon átívelő orrfújásnak, szemvakarászásnak.

Piros benzinmotoros fűnyíró

Várhatóan már június 30-tól büntetésre számíthatnak azok, akik lusták ásót, kapát és bozótvágót ragadni, a tulajdonukban lévő területet pedig gondosan megtakarítani a gyomtól, ráadásul az okostelefonok térhódításával és a különböző szoftverek kifejlesztésével mostantól még jobban retteghetnek. Már 2012-ben bevetésre kerül egy olyan okosmobilokhoz készült alkalmazás, mely földrajzi koordinátákat társít a parlagfüves területekről készült fényképek mellé, amiket aztán az illetékes hivataloknak meg lehet küldeni.
A jelenlegi rendszerhez képest mindenképpen egyszerűbb lesz a dolog, hiszen most a bejelentéseket írásban fogadják a körzeti földhivatalok, illetve az önkormányzatok jegyzői. Mindezen túl ha segítő szándékkal jelenteni akarsz, akkor azt a fellelhetőségi hely pontos megnevezésével tedd (ki tudná ezt megmondani egy tarló vagy szántóföld esetében), továbbá ajánlott megadnod a parlagfű magasságát (tessék magatoknál mérőszerszámot hordani), illetőleg a GPS koordinátákat (erre meg már nem is mondunk semmit…). Szóval jól fel kell készülni annak, aki egy parlagfűvel fertőzött területről szólni kíván a hivataloknak.
Mostantól elvileg a fentieken már nem kell görcsölni. Ha kirándulás, vagy túrázás közben parlagfüves területre bukkansz, elég ha letöltöd a mobilodra a parlagfűbejelentő alkalmazást, lefényképezed a gyomot, a rendszer pedig koordinátákat hozzácsapva elküldi az illetékeseknek. Egyszerűnek hangzik ugyan, de azért kíváncsiak leszünk a gyakorlati alkalmazásra is. Valóban ilyen gyorsan fog működni? Tényleg pontosan meg tudja majd adni a terület adatait? Vajon a hivatalok a bejelentést követően intézkedni is fognak? Melyik módszer terheli meg jobban az adófizetők pénztárcáját, ha egyáltalán megterheli? Az ilyen és ehhez hasonló kérdésekre az idő ad majd választ, mindenesetre aki allergiával küzd ne felejtsen el már most gondoskodni a különböző táplálékkiegészítőkről, orrcseppekről és vitaminokról, melyek segíthetik átvészelni az év számukra talán legnehezebb időszakát.

Ajánlott bejegyzések
fejhallgatófényképezőkiegészítőmobiltelefonUncategorized

Nem fér bele mindaz a képbe, amit mondani akarnál?

1 Perc olvasási idő
Egészítsd ki technikai repertoárod egy selfie bottal! Szerezd be Te is az utóbbi idők egyik legnagyobb slágerét, a selfiebotot! Ne bajlódj a…
mobiltelefonUncategorized

Szuper telefonok a forró hónapokban is

1 Perc olvasási idő
Nagy tárhelyet, modern hangzást, kiváló akkumulátorú készüléket keresel, vagy éppen designos telefonra vágysz? Az olcsóbbat.hu-n mindet egy helyen megtalálod! Ha valami igazán…
applemobiltelefonOnline vásárlássamsungUncategorized

Top mobiltelefonok nyárra már 95.000 forintért

1 Perc olvasási idő
A nyári kalandok és nyaralások eljövetelével nagyobb tárhelyre lenne szükséged, hogy megörökítsd az összes fontos pillanatot? Válogass 64, 128, 256 vagy akár…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük