hardverjátékokkonzolsony

Játékkonzolok karácsonyra #2: Sony PlayStation 3 Slim

1 Perc olvasási idő
hardverjátékokkonzolsony

Játékkonzolok karácsonyra #2: Sony PlayStation 3 Slim

1 Perc olvasási idő

Nemrégiben elindított sorozatunkban az Xbox360 egyik verzióját emlegettük, most pedig a nagy versenytárs, a Sony jelenlegi trónkövetelőjéről ejtenénk pár szót, hiszen karácsonyfa alá sokan ezt is szívesen választanák. Például, mert az eredeti PS3-hoz képest is soványabb, energiatakarékosabb, izmosabb, és olcsóbb is a Sony PlayStation 3 Slim.

Sony PlayStation 3 Slim

Nem hiába a Slim fantázianév: a Sony PlayStation 3 Slim minden tekintetben karcsúbb lett. A fényes, ujjnyomgyűjtő burkolatot mattfeketére cserélő modell stílusosan és praktikusan vékonyodott, 32 százalékkal kisebb, mint elődje. Majdnem ennyivel, pontosan 34 százalékkal kevesebb energiát szipkázik el a konnektorunkból, tehát a zsebünknek is jót tesz. Súlya is 36 százalékkal kevesebb, így még a boltból hazafelé sem szakadunk meg annyira. Az egyetlen, ami nem vékonyabb, hanem erőteljesebb lett, az maga a teljesítmény: CELL Broadband Engine Processzor, RSX grafikai processzor, 512KB L2 gyorsítómemória, 256MB XDR-RAM fö memória 3.2GHz sebességgel, 256MB GDDR3 VRAM 700MHz sebességgel, 2 TFLOPS lebegöpontos számítási teljesítmény… Persze, akinek ez már kínai, elégedjen meg azzal, hogy ezen a vason a játékok is stabilabbak és röccenésmentesebbek. Szóval, egy a lényeg: a Sony PlayStation 3 Slim könnyebben fér a fa alá, ráadásul azt mondtam már, hogy az ára is karcsúbb lett úgy egy tizessel…?

Ajánlott bejegyzések
AjándékjátékokKarácsonylegoolcsóbbatOnline vásárlás

Ország játékai 2022-2023

3 Perc olvasási idő
Karácsony végével még nem ér véget a a karácsonyi szezon, mivel nagyon sokan, az ajándékba kapott pénzből már akciósan vásárolnak ajándékokat a karácsonyt követő leárazásokban.
AjándékárzuhanásiphonejátékokKarácsonylegomobiltelefonolcsóbbatOnline vásárlás

Berobbant a karácsonyi láz, idén kevesebbet költ a magyar

2 Perc olvasási idő
Az első adventi gyertya meggyújtásával és advent első vasárnapjával megkezdődött hivatalosan is a karácsonyi készülődés időszaka, ám a boltok polcain már sokkal korábban megjelentek az ünnepi termékek. A karácsonyi árucikkek egyes helyeken már ősz elejétől megvásárolhatók voltak.
3djátékok

Unalmas estékre

7 Perc olvasási idő
Január a kedélyállapot szempontjából a legszürkébb hónap. Elmúltak a sok feladatot adó ünnepek, nagyon sokan a tavalyról maradt szabadságukat akár több hét…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük