hardverhplaptopnotebook

HP EliteBook 8540w laptop – mostantól munka akárhol, örüljünk!

2 Perc olvasási idő
hardverhplaptopnotebook

HP EliteBook 8540w laptop – mostantól munka akárhol, örüljünk!

2 Perc olvasási idő

Nehéz a dolog korrekt laptopot találni a munkánkhoz, nyilván elsősorban akkor, ha a szokványos szövegszerkesztés és táblázatkezelés mellett olyan szoftvereket (3D-modellező programok vagy CAD) is használnunk kell, amelyek esetleg az átlagosnál jobban megizzasztják a számítógépünk hardverét. Keressük az erős gépeket, viszont mindegyik csúnya, mert ebben a kategóriában nem számít a szépség: ronda, de finom, szól a kissé közhelyes mondat, de a
HP EliteBook 8540w esetében erről szerencsére szó sincs.

HP EliteBook 8540w laptop - olcsobbat.hu

Rendben, a 8540w sem a legszebb laptop a piacon, azonban legalább meg sem fordul majd a fejünkben, hogy esetleg lehetne ennél csinosabb is. Ráadásul a gép meglehetősen strapabíró: zárt és nyitott állapotban is ellenáll a folyadéknak, szembeszáll a porral, és a 3D DriveGuard nevet viselő gyorsulásmérővel a rázkódástól is megkíméli a hardverelemeket. A HP nem spórolta ki a fémet a borításból, többek között ennek is köszönhető ez a szívósság. Az új EliteBook tökéletesen megállja a helyét utazás közben, és durván 4 kilogrammot nyom a mérlegen, tápegységgel együtt. A klaviatúra kiváló, praktikus, hogy numerikus gombokat is kaptunk, a felső, alkalmazásokhoz használható billentyűk pedig érintésérzékenyek. Háttérvilágítás ugyan nincs, viszont a 2 megapixeles webkamera mellett kis LED-lámpa kapott helyet, így a gépelés a sötétben is folytatódhat.

A 8540w hardverelemei ugyan opcionálisan megváltoztathatók, a sztenderd modellt egy 2,66 Ghz-es Intel Core i7 processzor hajtja 4 GB DDR3-as RAM társaságában, az adatainkat pedig 320 gigabájtos merevlemezen tárolhatjuk. A grafikai megjelenítésről az 1 GB-os NVIDIA Quadro FX 880M chipset gondoskodik, mindennek az eredményét pedig egy 15,6 hüvelykes LED-világítású LCD-kijelzőn láthatjuk – a képminőség kiváló, a gyártó 178 fokos látószöget ígér; lehetőség szerint igyekezzünk olyan panelt rendelni, amellyel a teljes HD-felbontás is elérhető. A laptop kérhető Blu-Ray lejátszóval is, továbbá érdemes megemlíteni, hogy az oldalán öt darab USB-port kapott helyet, amelyek közül kettő már a harmadik generációs változat. A HP több beépített alkalmazást is csomagolt a gép mellé: a Performance Advisorral a laptop teljesítményét, míg a Power Assistanttel az energiafelhasználását optimalizálhatjuk, végül a ProtectTools pedig a megfelelő biztonságról fog gondoskodni. A 8540w nyilván nem fog tudni helyettesíteni egy asztali gépet, viszont hordozható formában nem valószínű, hogy kellhet ennél több opció a felhasználóknak.

Ajánlott bejegyzések
laptopultrabook

Az ultrabookok a laptopok császárai

3 Perc olvasási idő
Ultrabook válogatás különböző gyártóktól | MacBookok az Apple fanoknak Az Ultrabook elnevezést gyakran halljuk manapság, ha valakit akár minimálisan is érdekel a…
laptop

Öt olcsó laptop a karácsonyfa alá

3 Perc olvasási idő
Meglepetés barátnőnek | Karácsonyi ajándék bárkinek 3 000 Ft alatt | Még több karácsonyi kategória >> Mérget vehetünk rá, hogy a karácsonyi…
applelaptopmobiltelefontablet pc

Nem esik messze az Alma a karácsonyfától

4 Perc olvasási idő
Az Apple iPhone sorozata | Az Apple tablet kínálata | Apple iPodok: Shuffle-től a Touch-ig Valakitől sűrűn kell majd bocsánatot kérnem a…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük