appleiphonemobiltelefon

Ha nincs ló, jó a szamár is: iPhone-klónok Kínából

4 Perc olvasási idő
appleiphonemobiltelefon

Ha nincs ló, jó a szamár is: iPhone-klónok Kínából

4 Perc olvasási idő

Apple iPhone-ok kedvező áron | Apple iPodok többféle méretben | A legújabb Apple iPadek
Bár volt olyan, hogy ínséges időket kellett átélnie, az Apple mindig is értett ahhoz, hogyan csinálja meg a szerencséjét, ráadásul az iPod óta a menetelése mondhatni töretlen: bár MP3 lejátszóból egyre kevesebb fogy, a piacot még mindi az almás cég uralja, közben pedig az asztali számítógépek és a laptopok között is biztos helye van. Aztán ott az iPhone és az iPad: az Apple sikerrel reformálta meg az okostelefonok és a tabletek koncepcióját, és a mai napig magabiztosan képviselteti magát azon a területen, amin hónapról-hónapra több vállalat kénytelen osztozkodni.

Dobálózhatunk számokkal, állíthatunk toplistákat: elemzők szerint csak idén 140 millió iPhone-on és 70 millió iPaden ad majd túl az Apple, ráadásul a várakozások a cég jobbnál-jobb eredményei után egyre csak nőnek. Az első iPhone 2007-ben mutatkozott be, míg az iPadről 2010-ben hullott le a lepel, de a cég évről-évre felülmúlja önmagát, és a konkurensek többnyire csak a széles termékkínálattal tudják lepipálni a céget. Nem kell ecsetelni, mekkora teljesítmény ez, de kétségtelen, hogy van még egy fontos indikátora egy-egy kütyü sikerének, ez pedig a kínai másolatok megjelenése.

Vásárlók nézelődnek egy kínai Apple Store-ban

Anélkül, hogy a sztereotípiákat erősítenénk, kijelenthetjük: Kínában virágzik a hamisítványüzlet. Az okokat ne firtassuk, de kétségtelen, ha Európában, Amerikában vagy Japánban megjelenik valamilyen sikeres termék, azt le fogják másolni. Egyesek a termék nevét változtatják meg, és használják fel, mások a külsőre vagy egy-egy fontos funkcióra úsznak rá, és ami még furcsább: sokszor nem feltétlenül pocsék minőségben, de mégis rendkívül alacsony áron.
Az iPhone már jó előre felkeltette a közvélemény figyelmét, az első hamisítványok a készülék boltokba kerülése előtt ellepték a piacot. Az ONDA-tól érkező Honey VX858-as kizárólag médialejátszóként funkcionál, telefonálni nem lehet vele, de kétmagos processzora és 2,8 hüvelykes kijelzője mellett viszonylag kényelmesen nézhetünk rajta videókat. Az Aniol V2000 – bár látványra kétségtelenül az iPhone-t idézi – szintén nem telefon, viszont a médialejátszási képességek mellett nem túl legális módon játékemulátorokat is tartalmaz, amivel régebbi videojátékok futtatása is lehetséges.
Az évek elteltével egyre profibb megvalósítással készültek el a koppintott iPhone-ok. Két-három éve még az érintőkijelző ellenére is sokan igényt tartottak a billentyűzetre, a Solomobi kínálatában megjelent termék ezt a kívánalmat kiválóan lefedte: „Kína legnagyobb telefonterjesztőjétől” olyan iPhone-klón érkezett, amihez külső QWERTY billentyűzet is elérhető – utóbbi ráadásul vezeték nélkül, Bluetoothon keresztül csatlakozik. Az Air Phone NO. 4. pedig talán a legkomolyabb másolat: ez nemcsak kinézetre egyezik meg szinte tökéletesen az iPhone 4-gyel, de  – bár az okostelefonos operációs rendszer hiányzik – a legnépszerűbb iOS-es alkalmazások is feltűnnek rajta, még Safari és FaceTime is van!

Ne higgyük azt, hogy ezek a termékek fű alatt terjednek! Egyes cégek a végletekig elmennek, az egyik iClone gyártója videós reklámot készített a termékéhez, ebben hirdette, hogy a telefonja 1 GB belső memória mellett zenelejátszásra, képnézegetésre, mozgásérzékelésre is képes, sőt térképes szolgáltatásokat is kap elvileg a vásárló – az már kérdés, hogy ki vállal garanciát ennek a hitelességére? És mi az igazán meglepő? Kínában egészen konkrétan hamisítványokat terjesztő Apple üzletek is léteznek! A boltba belépve minden eredetinek tűnik: az Apple üzletekre jellemző letisztultság, elegancia itt is megvan, az eladók készségesen segítenek, csak éppen az árult termékek még a nevük és a plakátok ellenére sem eredetiek. Jelenleg öt ilyen üzlet működik Kínában, ebből kettő bezárása van folyamatban a hírverés és az Apple közbenjárása miatt. Androidos bolt is akad természetesen, a távol-keleti kollégák igyekeznek minden igényt lefedni!
Persze a vicces az egészben mégis az, hogy a szabadalom és a védjegy, mint olyan, ma már a kínai iparnak is fontos részét képezi. Az Apple nemrég a kínai Proview Technology ellen veszített védjeggyel kapcsolatos pert, mondván, hogy az iPad név a keleti cég tulajdonában van. A következmények? Minden kínai üzlet polcáról leszedték az Apple táblagépeit, helyi megoldásként pedig maradnak a hamisítványok. Ördögi kör?

Ajánlott bejegyzések
fejhallgatófényképezőkiegészítőmobiltelefonUncategorized

Nem fér bele mindaz a képbe, amit mondani akarnál?

1 Perc olvasási idő
Egészítsd ki technikai repertoárod egy selfie bottal! Szerezd be Te is az utóbbi idők egyik legnagyobb slágerét, a selfiebotot! Ne bajlódj a…
mobiltelefonUncategorized

Szuper telefonok a forró hónapokban is

1 Perc olvasási idő
Nagy tárhelyet, modern hangzást, kiváló akkumulátorú készüléket keresel, vagy éppen designos telefonra vágysz? Az olcsóbbat.hu-n mindet egy helyen megtalálod! Ha valami igazán…
applemobiltelefonOnline vásárlássamsungUncategorized

Top mobiltelefonok nyárra már 95.000 forintért

1 Perc olvasási idő
A nyári kalandok és nyaralások eljövetelével nagyobb tárhelyre lenne szükséged, hogy megörökítsd az összes fontos pillanatot? Válogass 64, 128, 256 vagy akár…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük