mobiltelefonsamsung

Győzni akar a Samsung, jön a Galaxy S III

4 Perc olvasási idő
mobiltelefonsamsung

Győzni akar a Samsung, jön a Galaxy S III

4 Perc olvasási idő

Top kategóriás okostelefonokSamsung Galaxy termékekOkostelefonok nagy belső tárhellyel
A Samsung mára a világ legnagyobb telefongyártójává nőtte ki magát, és ami még fontosabb, az okostelefonok piacán is sikerült megvetnie a lábát a Galaxy-termékvonallal. A sikersztori folytatódik, a dél-koreai gyártó ambíciói pedig nagyobb ívet látszanak leírni, mint korábban: örömmel jelenthetjük, hogy május végén érkezik a Samsung Galaxy S III, amit a Samsung nemes egyszerűséggel minden idők legerősebb okostelefonjaként próbál pozicionálni.

A Samsung új üdvöskéje a hónap elején mutatkozott be, Londonban, a vállalat hangzatos módon úgy reklámozza a terméket, mint amit a természet ihletett: mielőtt túlgondolnánk ezt a koncepciót, eláruljuk, hogy ez a mondat elsősorban a „természetes kezelőfelületekre” vonatkozik – a telefont könnyed mozdulatokkal és hanggal vezérelhetjük, nyoma sincs már az elavult gombnyomkodásnak. Az ígéretek szerint kecses és innovatív készülékre számíthatunk, ami számtalan módon segíti a legfontosabb funkciók egyszerű elérését, a megosztás pedig pillanatok alatt megtörténhet, bárhol legyünk, bármilyen szituációban.

Oké, hagyjuk a marketinget, lássuk, milyen funkciók erősítik azt a természetességet, amit oly nagyon hirdet a Samsung! A Galaxy S III-ról kiadott sajtóközlemény szerint az okostelefon képes majd az arcunk, a hangunk és a mozdulataink felismerésére, mindez összességében lehetővé teszi, hogy a készülék beazonosítsa felhasználóját. A „Smart stay” funkció során a telefon az előlapi kamerát használva figyeli a felhasználóját, és keresi a szemeit: ha „megtalálja”, a képernyőt folyamatosan világosan tartja, mert azt feltételezi, hogy a derék júzer épp olvas, vagy az internetet böngészi.
Az „S Voice” az Apple-féle Sirihez hasonló szolgáltatás: többé-kevésbé megérti a szóban feltett kérdéseinket, válaszol azokra, igény szerint kereső segítségével nyújt megoldást a problémáinkra, lejátssza a kedvenc nótáinkat, nyúl bele a telefon beállításaiba, illetve küld üzenetet vagy tárcsáz egy telefonszámot. A Galaxy S III az alapvető mozdulatainkat is feldolgozza: üzenetírás közben, ha úgy döntünk, mégis inkább telefonálnánk, elég a készüléket a fülünkhöz emelni, az automatikusan elkezd tárcsázni. A „Smart alert” funkció is sok helyzetben lehet hasznos: ezzel a telefon még úgyis megcsörren néha, ha elfelejtjük a felvenni, vagy nem nézünk rá az üzeneteinkre – így később sem feledkezünk meg róluk!
A Facebook és a Twitter mindinkább átszövi hétköznapjainkat, a megosztás ma már lételemünk, erre pedig a Samsung kifejezetten ráúszott a folyamat egyszerűsítésével. Az Android Beam továbbfejlesztésével három perc alatt továbbíthatunk 1 GB-os fájlokat, egy 10 MB-os MP3 átküldése pedig alig két másodpercet vesz igénybe, ha egy másik Galaxy S III a fogadó fél. A „Buddy photo share” neve egyértelműen sejteti a funkció képességeit: ezzel a kamerával lőtt képeket azonnal megoszthatjuk azokkal a barátainkkal, akik feltűnnek az imént készített fotón. Végül az AllShare Castról se feledkezzünk meg, hiszen ennek köszönhetően a kész képeket (és más tartalmakat is természetesen) azonnal kivetíthetjük a tévénken, mindezt úgy, hogy egy darab vezetéket nem használunk fel hozzá!
A Samsung Galaxy S III a legmodernebb hálózati modemmel van felszerelve, helytől függően még az LTE-hálózatokkal is kompatibilis lesz. Az Android 4.0 (Ice Cream Sandwich) operációs rendszert használó kütyüre 4,8 hüvelykes, 1280×720 pixeles, HD felbontásra képes AMOLED-kijelző került, ezen jelennek meg a hátulsó, 8 megapixeles és az előlapi, 1,9 megapixeles kamera által készített képek és full HD-videók. Konnektivitás terén nem érheti panasz a készüléket: a Galaxy S III-at a/b/g/n szabványú Wi-Fi-vevővel szerelték, van benne GPS, NFC és Bluetooth is, ahogy a gyorsulásmérő, a digitális iránytű, a közelségérzékelő, a giroszkóp és a barométer sem maradt ki belőle.
A 133 grammos, 136,6 x 70,6 x 8,6 milliméteres készüléket 16 vagy 32 GB-os háttértárolóval vásárolhatjuk meg, ez igény szerint bővíthető microSD memóriakártyával, sőt, ha hihetünk a Samsungnak, lesz 64 GB-os belső memóriával szerelt változat is a telefonból. Nem kisebb, mint 2100 mAh kapacitású akkumulátor hajtja meg a gyártó új, 1,4 Ghz-es Eynos 4 Quad processzorát, amit egyébként 1 GB RAM egészít ki – ez a konfiguráció az egyik legerősebb telefonná teszi a Galaxy S III-at.
A Samsung Galaxy S III május végén landol az európai boltok polcain, és igen, mondhatjuk: minden adott ahhoz, hogy sikersztori folytatódjon! Hogy tetszik?

Ajánlott bejegyzések
fejhallgatófényképezőkiegészítőmobiltelefonUncategorized

Nem fér bele mindaz a képbe, amit mondani akarnál?

1 Perc olvasási idő
Egészítsd ki technikai repertoárod egy selfie bottal! Szerezd be Te is az utóbbi idők egyik legnagyobb slágerét, a selfiebotot! Ne bajlódj a…
mobiltelefonUncategorized

Szuper telefonok a forró hónapokban is

1 Perc olvasási idő
Nagy tárhelyet, modern hangzást, kiváló akkumulátorú készüléket keresel, vagy éppen designos telefonra vágysz? Az olcsóbbat.hu-n mindet egy helyen megtalálod! Ha valami igazán…
applemobiltelefonOnline vásárlássamsungUncategorized

Top mobiltelefonok nyárra már 95.000 forintért

1 Perc olvasási idő
A nyári kalandok és nyaralások eljövetelével nagyobb tárhelyre lenne szükséged, hogy megörökítsd az összes fontos pillanatot? Válogass 64, 128, 256 vagy akár…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük